Gasztro

A holland botrány a hazai tojás malmára hajthatja a vizet

Miután kiderült, hogy rovarirtóval fertőzött a holland tojások egy része, és Európa-szerte érdemes ideiglenesen tartózkodni az importból származó tojás fogyasztásától, nagyon valószínű, hogy megnő itthon a kereslet a megbízható magyar tojások iránt.

A több nyugat-európai országot érintő botrány közvetett módon a magyar tojáspiacra is hatással lehet, méghozzá pozitívan – írja cikkében a Magyar Idők.

Augusztus elején derült ki, hogy egyes hollandiai baromfifarmokon a kullancsok és tetvek ellen használt szer hatóanyaga a tojásokban is megtalálható. Azokat a baromfitelepeket, ahol a vélhetően hamisított szereket alkalmazták, a helyi hatóságok zárlat alá helyezték.

Eddig Belgiumról, Franciaországról, Németországról, Hollandiáról, Olaszországról, Svájcról, az Egyesült Királyságról, Svédországról és Lengyelországról tudni, hogy érintettek a tojásbotrányban, Németországon és Ausztrián keresztül pedig Szlovákiába is került a fertőzött tojásból.

Az említett országokban gond nélkül hozzájuthattak a termelők a rovarirtóval szennyezett tojásokhoz, míg Magyarországon a Nébih szerint a szóban forgó atkairtó használata szigorúan tilos. Ezért aztán nem meglepő, hogy Földi Péter, a Baromfi Terméktanács szaktanácsadója szerint a botrány növeli majd a magyar termékekkel szembeni bizalmat, amiből a termelők is profitálhatnak. Annál is inkább, mert bár Hollandiából fertőzött tojás nem kerülhetett hozzánk, Lengyelországból érkező, ugyancsak szennyezett importtermék viszont igen. Annak érdekében, hogy ez kiderüljön, a Nébih e hónap végéig minden beérkező tételt megvizsgál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top