Gasztro

Édes nyár az Instán – a legmenőbb fagyik, amiket bárki el tud készíteni

Az Instagram egy igazi aranybánya: elég csak pár percet eltölteni rajta, és annyi inspirációt gyűjthetünk, amiből hetekre elegendő menüt össze lehet állítani. Mi most a nagy hőségre készülünk, ezért hűsítő ötleteket gyűjtöttünk.

Miről szól az Instagram? A színes, gyönyörű fotókról. Szerencsére nyáron a sok friss zöldség és gyümölcs révén van is muníció bőven ezekhez a fotókhoz, így nem csoda, hogy a reggelitől a vacsoráig minden tele van szezonális alapanyagokkal. Természetesen a fagylaltok és a nyári italok is ilyenek, így nem volt nehéz összeválogatni néhány olyan ötletet, amit akár itthon is el lehet készíteni.

Kezdjük az italokkal! A gyümölcsös víz és a limonádé óriási favorit – nemcsak a strandokon, de az Instagramon is. Persze egy sima limonádé nem annyira fotogén, ha viszont teszünk bele szépen felszeletelt gyümölcsöket, egy kis mentát, citromfüvet, vagy bazsalikomot, akkor máris sokkal jobban mutat majd a kerti partin, vagy akár csak a vasárnapi ebéd mellett.

Ezeket bárki el tudja készíteni, a gyümölcsös vízhez semmi egyébre nem lesz szükség, a limonádéhoz pedig csak egy egyszerű cukorszirupra, de nagyon jól mutatnak a házi szörpök is ilyen jégkockás-gyümölcsös “töltelékkel”. Természetesen a juice-ok és reggeli turmixok is szuper jól néznek ki friss nyári gyümölcsökkel, és ha hihetünk az Instagram sztárjainak, “már a színüktől is jobb kedvünk lesz”. Ha ők mondják..:) 

 

A fruity water a day keeps the doctor away. ???? Which one would you pick? . ????orange and blueberry ❤peach and raspberry ????lime and kiwi . I’ve made a conscious effort to drink a huge jar of water as soon as I wake up this week and feel so much better for it. Did you know that headaches are one of the most common symptoms of dehydration? To avoid dehydration I try not ever let myself get thirsty. If you’re thirsty it’s your body’s way of telling you you’re dehydrated. ???? Happy hump day!⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #water #infusedwater #hydrate #drinkup #vegan #simplerecipe #drink #cleaneating #fitness #healthy #staycool #inspiration #foodphoto #foodstyle #foodphotography #veganfoodshare #instapic #instafood #rawvegan #delicuous #feedfeed #bbg #eattherainbow #goodeats #buzzfeast #foodstyling #foodstylist #rainbowfood #igfood #thirsty

Bo / Plantbased / UK (@bos.kitchen) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 19., 06:19 PDT

 

Citrus lemonade with ginger and mint// Тема напитков в последнее время привлекает меня не меньше темы еды, поэтому с большим удовольствием поучаствую в конкурсе #инстакулинария_лето2017 #эксмононфикшн от Насти @azourabova и Насти @n_ponedelnik , спонсоры @foodies.ru и @rainbowkitchenru Мой самый любимый напиток, конечно же, кофе. Но и всякие лимонады, особенно летом, я тоже очень люблю, как пить, так и фотографировать ???? #foodstyling #foodphotography #foodblogger #belinsta #minsk #hautecuisines #citrus #lemonade

Irina Meliukh (@saharisha) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 16., 10:45 PDT

Az italok után pedig már jöhetnek is a fagylaltok, jégkrémek, jégkrémnyalókák (#popsicle néven érdemes ez utóbbiakat keresni). Nincs az a fagyimennyiség, ami ne férne el az Instagramon: tölcsérben, tálkában, kehelyben, kanálban, dobozkában, barátnő kezében – ezernyi szebbnél szebb fagyit lehet találni (pedig fagylaltot fotózni egyébként nem egy könnyű feladat).

A fél világ odavan a jegeskávékért, és a különféle frappékért, így nem csoda, hogy fagyiból is nagyon népszerű ez a kávés jégkrém. Készülhet tejszínes alappal vagy főzött fagyialapból is, itt épp egy török fűszeres kávéfagyiról van szó, amihez a kész kávét kardamommal és fahéjjal keverték össze, majd egy kis kókusztejjel és beáztatott kesudióval keverték krémesre (de ezt megtehetjük tejszínnel is, ha nem szeretnénk vegán verziót). A kész jégkrémre pedig még egy kis olvasztott fehér csoki is került. 

Nagy nyári kedvencünk ez a krémes málnás fagyi, amit nagyon egyszerűen elkészíthetünk: kb. 40 dkg friss málnát össze kell forgatni 8-10 dkg cukorral, majd hozzáadni 2-2 dl tejfölt és tejszínt, és már mehet is a fagyigépbe vagy a fagyasztóba (ebben az esetben félóránként bele kell turmixolni botmixerrel, és ezt 3-4 alkalommal megismételni.) Ha adunk még hozzá egy maroknyi fagyasztott málnát és pár kocka csokit, akkor pont ilyen jól fog kinézni!

 

* Raspberry bubblegum nice cream ???? yay or naaaaay?✨

Anett Velsberg (@anettvelsberg) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 25., 12:23 PDT

Nemrég mi is mutattunk már sok jó tippet a görögdinnye felhasználására, és most találtunk egy újabbat. Ez a málnás-dinnyés jégnyalóka annyira egyszerű, hogy 15 perc alatt el lehet készíteni: A dinnye (kimagozott) húsát és a málnát botmixerrel turmixoljuk, belereszeljük egy lime héját, ha kell, adunk hozzá egy kis mézet, és már mehet is a jégkrémformába. 

 

Watermelon raspberry lime mini popsicles with pistachio, anyone?????????. . Soooo refreshing and delicious ????. I’m going to prepare some more Popsicles, any favorites?!????????????????. . Have a beautiful Sunday ????????. I’m in the cinema watching a movie soon????. . . @paul_hewitt #paulhewitt #getanchored ???? #silikomart #thechalkboardeats #happyandhealthy #wholeyum #beautifulcuisines #yuminthetumrepost #foodblogger #healthyfoodblogger #onthetable #eattherainbow #eathealthy #hautecuisines #letscookvegan #f52grams #feedfeed #inmykitchen #eatclean #cleaneating #heresmyfood #thekitchn #healthyfood #buzzfeast #thrivemags #healthylifestyle #gloobyfood @food_glooby @thefeedfeed @beautifulcuisines @food52 @a.healthy.nut #ahealthynut @food #heresmyfood #butlers

Shirin (@_tasteoflife_) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 2., 09:03 PDT

Hasonlóan egyszerű, mindössze két alapanyagból készül ez a banános jégkrém: 2 fagyasztott banánt kell botmixerrel krémesre keverni 2 evőkanál mogyoróvajjal, és formába öntve lefagyasztani. Olvasztott csokival meglocsolva már kész is a kalóriabombánk!

 

GOOD MORNING Rachel behind @rachels.fit.kitchen are hosting a #summervibesparty17 & I can’t believe I haven’t found her account sooner, clearly I’ve been missing out! Anyway, I thought I’d bring these babies to the party cause who doesn’t wanna party with chocolate drizzled peanut butter nice cream popsicles!? I know I do! ???????? For 4 mini popsicles, blend 2 frozen bananas & 2 tbsp of peanut butter. Fill the molds & eat the leftovers right away! ???? Ps. Stay tuned for tomorrow’s post, exciting stuff is coming your way… ???? #nicecream #healthyicecream #veganicecream #popsicles #chocoholic #summereats #summertreats #summerfood #vegansofig #vegansofinstagram #veganfoodshare #veganfoodlovers #whatveganseat #veganfoodie #veganlifestyle #veganism #veganfoodporn #thrivemags @thrivemags #ahealthynut @a.healthy.nut #vzcomade @vzcomade #bestofvegan @bestofvegan #letscookvegan @letscookvegan

Julia (@morning_temptations) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 6., 02:00 PDT

Nem marad ki a válogatásból Jamie Oliver sem. Az ötgyerekes apuka szintén egy egészséges(ebb) fagyit ajánl, amit a tőle megszokott módon 3 laza mozdulattal össze lehet állítani. Kell hozzá egy banán, 40 dkg szezonális gyümölcs (barack, bogyós gyümölcs, szilva, stb.), méz ízlés szerint, 50 dkg natúr joghurt, és 15 dkg málna. Az előkészített gyümölcsöket feldarabolva egy tálcára téve fagyasztóba tesszük 1-2 órára, kikeverjük a joghurtot a mézzel, majd hozzáadjuk a fagyos gyümölcsöket, és botmixerrel krémesre turmixoljuk. Málnát adagolunk a tálkákba, rákanalazzuk a fagyos gyümölcsös joghurtot, és már tálalhatjuk is. 

Másik nagy kedvencünk, Donal Skehan kifejezetten erős édességekben, így nála is vannak nyári desszertek bőven. Ez a mangós-joghurtos jégkrém a legmutatósabb, amit persze mangó helyett bármilyen más gyümölccsel is elkészíthetünk. Őszibarackkal, málnával, kivivel is nagyon jól mutathat, de akár trikolór is lehet. Egy mangó húsához hozzáadjuk egy lime reszelt héját és levét, és botmixerrel turmixoljuk, és elkeverünk benne 2 evőkanál chiamagot is. Ezt kanalazzuk a jégkrémformák aljába (6 kisebb formához elegendő a mennyiség), majd jön egy kis görög joghurt (összesen 20 dkg a 6 jégkrémhez), majd ismét mangópüré, és már mehet is a fagyasztóba. A joghurtot édesíthetjük egy kis mézzel, vaníliával is. 

 

Mango, yoghurt and chia seed ice pops are in my Irish Times column today! Enjoy! ????

Donal Skehan (@donalskehan) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 15., 09:47 PDT

Ahogy az Instagram legnagyobb sztárja, az avokádó is kiválóan használható “tálkaként” , úgy a különféle gyümölcsök héja is jó szolgálatot tesz a nyári szezonban. Magunktól eszünkben nem jutott volna, de jobbnál jobb megoldásokat látni az Instagramon: a sárgadinnyétől kezdve az ananászon át a kókuszdióig mindenben lehet fagyit tálalni. 

Még tovább lehet fokozni az élvezeteket, ha fagyiszendvicset készítünk. Ennek egy szuper példája a csokis kekszes-sztracsatellás-oreós szendvics. Sütni kell hozzá egy adag amerikai csokis kekszet, majd megvárni, míg teljesen kihűl, és aztán összeragasztani egy adag házi készítésű fagyival – esetünkben most oreóval turbózott sztracsatellafagyival. Ember legyen a talpán, aki ez után még édességet kíván.

De lehet ezt még fokozni: fagyiszendvics készülhet brownie-val is, ami már tényleg szinte fokozhatatlan magasságokba emeli a fagyiélményt. Itt épp egy lisztmentes, már-már egészségesnek nevezett brownie két kockája fog közre egy adag szintén alakbarát mangófagyit, de igazán komoly versenyzők nyugodtan elkészíthetik ezt mentesmentesen: a cukros-lisztes nutellás brownie egy kis vaníliafagyival, esetleg karamellszósszal meglocsolva maga lesz a tökély.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top