Gasztro

Hideg, mentás meggyleves forró napokra

Az egyik legjobb dolog a nyárban a friss gyümölcs, na és persze a belőle elkészült gyümölcsleves. Pillanatok alatt megvan nagyon kevés hozzávalóból. Ezek közül is az egyik legnagyobb klasszikus a hideg meggyleves. Ezúttal vittünk bele egy kis csavart is, és mentával bolondítottuk meg.

Nyáron nem kell sokat gondolkodni, hogy mi az az étel, amit a gyerekek is biztosan megesznek, tápláló, de azért könnyű, hiszen a nagy melegben kinek van kedve gulyáslevest enni? Ez nem más, mint a gyümölcsleves! Ezen belül is a jó hideg meggyleves a legkézenfekvőbb, hiszen ha a rokonok nem is árasztottak el minket frissen szedett meggyel, akkor a sarki zöldségesnél mi csábultunk el egy kiló friss meggyre.

Meggyleves a nyári sláger

Ha szavazni kell, biztosra vesszük, hogy a barackleves mellett a meggyleves lesz a tuti befutó a nyári slágerételek sorában, nemcsak azért, mert őrületesen finom, frissítő, hanem mert gyorsan el is készíthető. Ráadásul meggyleves formában még azok a gyerekek is megeszik a meggyet, akik egyébként fintorognak a friss gyümölcs kóstolásakor, hiszen meglehetősen savanykás.

Hideg mentás meggyleves forró napokra

Mentás meggyleves hozzávalói

  • 50 dkg friss, magozott meggy
  • 1 db alma
  • 1 rúd fahéj
  • 1 db citrom
  • 5 db szegfűszeg
  • 1 csokor friss menta
  • 1 kis darabka gyömbér
  • 2 dl tejszín
  • cukor ízlés szerint

A mentás meggyleves elkészítése

  • A gyümölcsös meggyleveshez a meggyet kimagozzuk, az almát meghámozzuk és félbe vágjuk, majd 6 dl vízben, a meggy kifolyt levével együtt feltesszük főni.
  • A főzővízbe tesszük a rúd fahéjat, szegfűszeget, a gyömbérdarabkát, és 10 percig főzzük.
  • 5 perc főzési idő után hozzáadjuk az alaposan megmosott citromot felkarikázva, és ízlés szerint megcukrozzuk.
  • Ha kész, kivesszük az almákat, pár szem meggyet, kevéske főzőlevet, hozzáadjuk a fél csokor mentalevelet, és összeturmixoljuk.
  • Közben a levesből kiszedjük a fahéjrudat, a szegfűszeget, a citromkarikákat és a gyömbért.
  • A pépes alapot visszakeverjük a meggylevesbe, ezzel sűrítjük.
  • Hozzáöntjük a tejszínt, elkeverjük, és forralunk rajta egyet.
  • Alaposan kihűtjük a meggylevest, és mentalevéllel tálaljuk.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top