Gasztro

Tüntetni fognak a Tesco dolgozói

Elakadtak a bértárgyalások a Tescónál, mert a munkáltató továbbra is dolgozónként bruttó 4 ezer forintos béremeléssel számol. A munkavállalókat képviselő két szakszervezet úgy döntött, hogy a dolgozók érdekében demonstrációt tartanak.

A szakszervezetek a bértárgyalásokat lezártnak tekintik. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének alelnöke szerint a munkáltató részéről is a keddi tárgyaláson hangzott el az utolsó ajánlat, ezt a szakszervezetek nem fogadták el.

Buday Pálné kifejtette: a társaság júliustól 12 700 munkavállaló bérét emeli majd meg átlagosan 2,3 százalékkal, közülük 10 000 alkalmazottat érint a Tesco által bejelentett bruttó 4000 forintos béremelés, amelynek köszönhetően a fizetésük bruttó 161 000 forintról (ez a szakmunkás garantált bérminimum) 165 000 forintra emelkedik. A szakszervezetek célja azonban az, hogy a munkáltató a bruttó 4000 forintnál nagyobb mértékben emelje meg a jelenleg szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatott munkavállalók bérét, és kezelje a cégnél a bérek összecsúszásából adódó problémát.

Nem állapodtak meg a béremelésről, tüntetni fognak a Tesco dolgozói

A munkáltató arra hivatkozott a tárgyaláson, hogy a profit és a forgalom tekintetében a vállalat az elvárt eredmények alatt teljesített, ezért nem tud a cég ettől magasabb mértékű béremelést adni. A Tesco 16 500 alkalmazottat foglalkoztat. A demonstráció időpontjáról és pontos helyszínéről a jövő héten kedden számolnak majd be a szakszervezetek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top