Gasztro

Sajnálom, ezektől az ételektől tényleg undorodom!

Ez egyéni ízlés dolga, és sokan meg fognak vetni az alábbiakért: vannak ételek, amelyektől egyszerűen irtózom. Sajnálom, ez van. Ami persze nem jelenti azt, hogy másnak is undorodnia kell ezektől, vagy nem eheti meg jóízűen…

1.Tudom, hogy egészséges, tudom, hogy sokan szeretik, és igen, tudom, hogy finom. Mégsem tudok halat enni, maga az állat is teljesen kiakaszt, a szagát sem bírom. Néhányszor próbáltam elkészíteni egy-egy halételt, de az mindig hányásba torkollott. Attól tartok, hogy ez már nem fog megváltozni.

2. Pacal: amennyire szeretem a körömpörköltet, annyira rosszul vagyok a pacaltól. pedig itt szó sincs az eleve elrendelt undorról, mint a hal esetében, a pacalt még meg is kóstoltam, de ennek ellenére nem akarom megenni, nem akarom megvenni és nem akarom elkészíteni. Bocsánat, pacalhívők, ezt is sajnálom!

3. Szalontüdő: ez az étel a nevénél elbukott, sosem voltam képes enni belőle, az étlapon egyszerűen átugrom. Pedig olyan érdekes, hogy nem egy véres, sötét, formátlan húscafat jelenik meg előttem, amikor meghallom a nevét, hanem egy szépen kivilágított, több teremből álló szalon, ahol okos és művelt férfiak és nők beszélgetnek egymással magas irodalomról. Aztán visszatérek a földre, és ott van az a valami a tányérban, és képtelen vagyok megkóstolni.

Sajnálom, ezektől az ételektől tényleg undorodom

4. Rák, kagyló, tenger gyümölcsei: egy kalap alatt a hallal. Büdösnek érzem őket, és sosem vágytam arra, hogy egyek belőlük. De a polipot megeszem, ha nincs más, ahogyan a csigát is. Érdekes lény az ember, persze lehet, hogy mindez úri huncutság, ha éheznék, az összeset befalnám.

5. Bikahere: az íze olyan, mint a velőé vagy a májé, kinézetre leginkább egy Fabergé-tojásra hajaz. Talán azt a vékony hártyát nem szeretném gondosan lehántani róla, ami borítja. Vagy tudat alatt sajnálom szegény állatot, hogy meg kellett válnia a heréitől, ez is lehet. Vagy a fene tudja, de még sosem volt ingerenciám beszerezni néhány rántani való herét!

+1 csirkeláb: a nővérem imádja, én elsírom magam tőle, a szüleim szeretik. A gyerekeim látni sem bírják, pedig nagy csirkefalók. Ezért aztán nálunk sosincs csirkeláb!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top