Gasztro

Egértetem mellett tárolták az élelmiszert egy budapesti étteremben

Az ellenőrök 5 évvel ezelőtt lejárt garnélarákot is találtak az étterem raktárában.

Egy budapesti étterem jó néhány ponton megsértette az előírásokat. A húselőkészítőben található hűtőben például együtt tárolták a nyers húst és a fedetlen készételeket, míg a főzőtér hűtőiben vegyesen tartottak alapanyagokat, félkész és késztermékeket. Utóbbiak nagy része ráadásul jelöletlen, ezáltal nyomon követhetetlen volt.

Egyes alapanyagok 2015-ben, illetve 2016-ban lejártak, de az ellenőrzés során a szakemberek találtak 2012-es minőségmegőrzési idejű fagyasztott garnélarákot is, valamint a szárazáru raktárban egérrágta élelmiszereket és egy egértetemet.

Az egység minden helyisége és berendezése erősen szennyezett, takarítatlan volt. A mosogatómedencéket nem lehetett használni. Az üzemi és a fogyasztói edények, valamint az előkészítőkben használt eszközök mosogatása egy helyen, fertőtlenítő hatású mosogatószer nélkül történt.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 37 tétel, összesen 87,367 kg mennyiségű alapanyag, félkész-, illetve késztermék forgalomból történő kivonását, valamint az elfogadhatatlan higiéniai körülmények miatt az étterem meleg konyhás tevékenységének felfüggesztését rendelte el.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság várható. A vendéglátó egység tevékenységét csak az ismételt helyszíni ellenőrzést követően folytathatja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top