Gasztro

Csirkecurry és édes-savanyú csirkemell – Receptek a Távol-Keletről

A hiedelmekkel ellentétben a csirkemellből is lehet izgalmas, karakteres fogásokat varázsolni, csak fűszer kell hozzá. A Távol-Keleten pedig ehhez igazán jól értenek. Indiai, thai és kínai csirkemellreceptek következnek.

A csirkemell a világ minden pontján közkedvelt alapanyag, mert gyorsan elkészül és ezerféleképpen variálható. Csak előkapjuk a hűtőszekrényből, és már készülhet is a villámgyors ebéd csirkemellből! De ha gondban vagyunk, hogy mit adjunk munkából, iskolából vagy oviból fáradtan hazaeső családtagjainknak, akkor vacsorára is a csirkemell biztos befutó.

Csirkemell szaftosan az igazi

A csirkemellsütés egyetlen fontos alapszabálya, hogy ne süssük szárazra. Az ugyanis a csirke halála. Akár egészben, akár felkockázva kerül a serpenyőbe, először mindig magasabb hőmérsékleten pirítsuk körbe, majd pár perc alatt süssük készre. Jót tesz még, a kiszáradásra hajlamos csirkemellnek egy kis sajtos-kolbászos töltelék is.

Csirkecurry kókusztejjel

Hozzávalók:

  • 1 kg csirkemell
  • bors
  • 2 ek currypor
  • kisebb fej hagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • olaj
  • 4 dl kókusztej
  • 4 dl paradicsomkonzerv
  • 2,5 dl passzírozott paradicsom
  • 3 ek cukor
  • friss koriander
A csirkemell, ahogy a Távol-Keleten szeretik

Elkészítés:

  • A csirkemellet felkockázzuk, beszórjuk sóval és borssal.
  • Az olajban elkeverjük a curryport, felmelegített serpenyőbe tesszük. Beleszórjuk az apró kockára vágott hagymát és belereszeljük a fokhagymát. Megfuttatjuk rajta.
  • Erre jöhetnek a csirkemellkockák, összeforgatjuk a currys hagymákkal és kb. 10 perc alatt megfőzzük.
  • Ezután öntjük rá a kókusztejet és a paradicsomokat, majd elkeverjük a cukrot is és kb. 30 percig főzzük.
  • Friss korianderzölddel megszórva, főtt rizzsel tálaljuk.

Thai zöld curry csirkeleves

Hozzávalók:

  • 40 dkg csirkemell
  • 2-3 ek thai zöld curryfűszerpaszta
  • 10 dkg zöldborsó
  • 6-7 kelbimbó
  • friss koriander
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • olaj
  • 1 db lime leve
  • 4 dl kókusztej
  • 5 dl zöldségalaplé
  • friss gyömbér
  • erős paprika
  • cukor
A csirkemell, ahogy a Távol-Keleten szeretik

Elkészítés:

  • Az olajon megfuttatjuk a felaprított hagymát és fokhagymát, majd rányomjuk a zöld currypasztát. Átpirítjuk.
  • Hozzáadjuk a felszeletelt gyömbér és a kókusztej felét. Kicsit összeforraljuk.
  • Beletesszük a felkockázott csirkemellet és nagyjából 10 perc alatt megfőzzük.
  • Hozzáadjuk a zöldségeket és felöntjük a kókusztej maradékával és az alaplével.
  • Összeforraljuk és kevés cukorral ízesítjük.
  • Korianderzölddel megszórva tálaljuk.

Kínai édes-savanyú csirke

Hozzávalók:

  • 40 dkg csirkemell
  • többféle színű kaliforniai paprika
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 szál újhagyma
  • felkockázott konzerv ananász
  • 1-2 fej vöröshagyma
  • kis darab gyömbér
  • olaj
  • bors

Szószhoz:

  • 4 ek paradicsompüré
  • 2 ek rizsecet
  • 1 ek méz
  • 2 ek szójaszósz
  • 1 gerezd reszelt fokhagyma
  • 1 ek étkezési keményítő
A csirkemell, ahogy a Távol-Keleten szeretik

Elkészítés:

  • A szósz hozzávalóit keverjük el egy tálban.
  • A felkockázott csirkemellet sózzuk, borsozzuk, és a felmelegített serpenyőben, olajon pár percig pirítjuk.
  • Ezután adjuk hozzá a felkarikázott gyömbért, újhagymát és a reszelt fokhagymát. Még 5 percig pirítjuk a csirkemellkockákat.
  • A paprikákat és a vöröshagymát nagyobb kockára vágjuk, és az ananásszal együtt kissé lepirítjuk a csirkés serpenyőben, ráöntjük a bekevert szószt. Hozzáadjuk a csirkekockákat és összeforgatjuk.
  • Főtt rizzsel tálaljuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top