Gasztro

Jócskán drágul a sertéshús, a virsli és a párizsi is

Jelentősen emelkedtek a húsipari ágazat költségei, és ez annak ellenére, hogy a sertéshús áfáját csökkentették, minden bizonnyal érezhető áremelkedéshez vezet. Nemcsak a hús drágulhat, hanem a húskészítmények is, mint a virsli, a párizsi, a kolbász.

Az élő sertések ára 2016 januárja és december között 20 százalékkal emelkedett, a trend idén is folytatódott, a sertéshús ára már meghaladják az ötéves átlagot. Az ágazatban dolgozók átlagbére is növekedett, illetve az élelmiszerkönyv szigorításai is a húskészítmények drágulását vonja maga után.

A párizsik és a virslik az előírás szerint már legalább 51 százalék húst kell hogy tartalmazzanak, egyes kolbászok és szalámik gyártásánál pedig megtiltották a csontokról mechanikusan lefejtett hús felhasználását. Szakemberek szerint mindez a fogyasztói árak emelkedését vonja maga után.

Annak ellenére, hogy a sertéshús áfáját csökkentették, annak bevezetése óta 25 százalékkal emelkedtek az árak – írja a Világgazdaság.hu.

Drágulnak a legnépszerűbb húskészítmények
Drágulnak a legnépszerűbb húskészítmények

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top