Gasztro

Piskótamánia bombabiztos receptekkel

Tegyük most félre a modern sütiket, a sajttorták, brownie-k, macaronok után ezen a hétvégén a piskótáé a főszerep. A piskótáé, amivel mindenki megpróbálkozik, de nem mindenki büszke rá. Mert száraz lesz vagy fullasztó, mert nem nő meg, vagy mert szétreped. Mi most összeszedtük a legfontosabb tippeket, és az alaprecept mellé még néhány isteni finom piskótatekercs receptjét is kigyűjtöttük.

 

Piskóta alaprecept

Hozzávalók:

  • 6 tojás
  • 6 csapott ek. kristálycukor
  • 6 púpos ek. liszt (BL55)
  • egy csipet só

Egy 25x35cm-es tepsit előkészítek: sütőpapírral kibélelem, ezzel megspórolva a vajazás-lisztezés lépéseit. Hogyha a papír nem tapad megbízhatóan a tepsire, pár csepp vizet szórok szét rajta, és arra fektetem rá a sütőpapírt.

A tojásokat különválasztom. A fehérjét verni kezdem, közben fokozatosan hozzáadok 2 evőkanál cukrot és a csipetnyi sót, és kemény habbá verem. Egy másik edényben fehéredésig keverjük a sárgáját, fokozatosan adagolva a 4 evőkanál cukrot. Óvatosan összeforgatjuk a sárgáját a fehérjével, majd beleszórjuk a lisztet, és vigyázva a habra, azt is belekeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben 180 fokon sütjük kb. 25 percig. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e a piskóta, ha kész, rácson hagyjuk kihűlni.

Tippek piskótasütéshez:

  • Fontos, hogy az edény, amiben a habot felverjük, egyáltalán ne legyen zsíros!
  • Alacsony fokozaton kezdjük a habverést, és csak fokozatosan növeljük a fokozatot. 
  • Mindig a fehérjével kezdjük a habverést, mert ha a sárgájával kezdjük, akkor nagyon alaposan zsírtalanítani kell a habverőket. 
  • A lisztet érdemes átszitálni, így lazább lesz a piskóta tésztája!
  • A fehérje és sárgája összeforgatásához már nem szabad elektromos habverőt használni, ahelyett inkább fakanállal vagy spatulával dolgozzunk tovább. 
  • Nem szabad a sütő ajtaját nyitogatni, mert összeeshet a tészta. 
Alapreceptek: így készül a piskóta

Szórhatunk a piskótába meggy-, eper- vagy málnadarabokat is – ilyenkor fontos, hogy a gyümölcsöt lecsepegtessük, különben átáztatja a piskótát. Gyümölcs helyett / mellett szórhatunk a piskóta tetejére aprított diót vagy mandulát is, ami kellemes ropogós kontrasztot kölcsönöz a belül puha süteménynek. Egy kis extra ropogósságért utolsó lépésben érdemes egy evőkanál durva szemű nádcukorral (demerara) megszórni, ami sülés közben karamellizálódik.

Alapreceptek: így készül a piskóta

Ha kakaós piskótát készítünk, az mindig cukrozatlan kakaóporral készüljön, és figyeljünk arra, hogy a kakaópor mennyiségének megfelelő súlyú lisztet el kell hagyni a tésztából. A lisztet és a kakaóport keverjük össze, és úgy forgassuk a tojáshabba.

Ha csokoládédarabokat, kókuszreszeléket vagy aszalt gyümölcsöket keverünk a tésztába, azt a liszttel együtt adjuk hozzá, és ne nagyon lógjanak ki a tésztából, mert hajlamosak megégni. 

Csokikrémes piskótatekercs

Piskótareceptek, hogy tökéletes legyen a hétvégétek

Hozzávalók:

  • 4 tojás különválasztva
  • 8 dkg cukor
  • 8 dkg liszt

Csokikrémhez:

  • 0,5 dl tej
  • 20 dkg porcukor
  • 4 ek. keserű kakaópor
  • 20 dkg vaj
  • kb. 5 ek. sárgabaracklekvár

A csokikrémes piskótatekercs receptje a Marmalade blogon folytatódik.

Klasszikus lekváros piskóta

Hozzávalók:

  • 6 tojás
  • 6 evőkanál liszt
  • 6 evőkanál kristálycukor
  • lekvár

1. Előmelegítjük a sütőt közepes lángon.
2. A 6 tojást különválasztjuk, a fehérjéhez hozzáadunk 2 evőkanál cukrot, és gépi habverővel kemény habbá verjük.
3. A tojások sárgáját egy másik tálban 4 evőkanál cukorral szintén a gépi habverővel krémesítjük (3-4 perc).
4. Ehhez (tojássárgája+cukor) apránként hozzáadjuk a 6 evőkanál lisztet és óvatosan a habbá vert tojásfehérjét.
5. A masszát sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük, és kb. 15-20 perc alatt közepes lángon megsütjük.
6. Akkor van kész, ha a tészta kezd elválni a tepsi vagy a sütőforma oldalától, illetve, ha tűpróbát végzünk és nem ragad rá morzsa. Fontos, hogy ne vegyük ki azonnal a sütőből, csak nyissuk ki a sütő ajtaját, mert a hirtelen hőmérséklet-változástól gyorsan összeesik a tészta.
7. Kb. negyed óra elteltével kivehetjük a tésztát, és lehúzhatjuk a sütőpapírt. Ha piskótatekercset készítünk, akkor a sütőpapír lehúzása után egy konyharuhára borítjuk a tésztát, és megkenjük a lekvárral (vagy más krémmel) és a konyharuha segítségével felgörgetjük.

A tetejét porcukorral meghinthetjük.

Narancskrémes piskótatekercs

Piskótamánia bombabiztos receptekkel
  • 6 tojás
  • 6 ek. cukor
  • 5 ek. liszt
  • 3 dl 100%-os narancslé
  • 1 tasak vaníliás pudingpor
  • 150 g vaj
  • 100 g porcukor
  • sárgabaracklekvár
  • mandulaforgács
  • 2 narancs héja

Először a piskótatekercset készítjük el. A 6 tojást szétválasztjuk és a sárgáját habosra keverjük a 6 evőkanál cukorral, majd hozzákeverünk 5 evőkanál lisztet és egy narancs reszelt héját. (Azért kell egy kanállal kevesebb liszt, mint egyébként a piskótánál szokás, mert így még rugalmasabb lesz a tészta, és könnyebb feltekerni, illetve biztos, hogy nem törik.) A 6 tojásfehérjét kemény habbá verjük és óvatosan a tésztához keverjük. Sütőpapírt teszünk egy tepsire, rásimítjuk egyenletesen a tésztát és előmelegített sütőben készre sütjük. Ha kivettük a sütőből, konyharuhára fektetjük és ennek segítségével még melegen feltekerjük és így hagyjuk kihűlni. 

A krémhez a vaníliapudingot megfőzzük a narancslében, hozzáadjuk a porcukrot, a vajat és a másik narancs reszelt héját, majd krémesre keverjük. Ezzel töltjük meg a piskótalapot, és feltekerve a hűtőben pihentetjük (akár egy egész éjszakát). Tálalás előtt vékonyan kenjük meg baracklekvárral a tekercset, és pirított mandulaforgáccsal szórjuk meg.

Citromos-mákos piskótatekercs kamillás-mézes mascarponekrémmel

Piskótareceptek, hogy tökéletes legyen a hétvégétek
A mákos laphoz:
  • 4 tojás
  • 120 g kristálycukor
  • 80 g vaj
  • 1/2 citrom kifacsart leve és lereszelt héja
  • 120 g liszt
  • 12 g sütőpor
  • 2 ek. mák

A krémhez:

  • 250 g mascarpone
  • 250 g ricotta
  • 50 ml víz
  • 1 ek. szárított kamillavirág
  • 1 ek. méz
  • 2 csapott ek. porcukor
  • 1/2 citrom lereszelt héja

A mákos piskótatekercs receptje a Tavola in Piazza blogon folytatódik. 

 

Kakaós piskótatekercs málnával

Piskótamánia bombabiztos receptekkel

Hozzávalók a piskótához:

  • 120 g (kristály) cukor
  • 6 közepes méretű tojás
  • 12 g cukrozatlan kakaópor
  • 100 g búzaliszt

Hozzávalók a krémhez:

  • 5 dl tej
  • 1 tojássárgája
  • 3 dl habtejszín
  • 50 g étkezési keményítő
  • 300 g málna
  • 1 vaníliarúd kikapart magjai

Először elkészítjük a piskótát: A tojásokat szétválasztjuk.A fehérjét habosodásig felverjük, majd hozzáadjuk a cukor 2/3-át. A sárgáját fehéredésig keverjük a maradék cukorral.

A lisztet összekeverjük a kakaóporral. A fehérjehabot spatulával óvatosan hozzáadjuk a felvert sárgához. Végül egyben hozzáadjuk az összekevert száraz hozzávalókat. Spatulával nagyon óvatosan összekeverjük, ügyelve rá, hogy ne törjük össze a tojáshabot.

Sütőpapírral kibélelünk egy magasabb falú gáztepsit és kenőkéssel egyenletesen elkenjük rajta a masszát. Előmelegített sütőben 150 fokon 15-20 perc alatt megsütjük.

A piskótalapot még melegen feltekerjük: tiszta konyharuhára fordítjuk a piskótát és lehúzzuk az aljáról a sütőpapírt. Óvatosan, lehetőleg minél szorosabban, a konyharuha segítségével feltekerjük és hűlni hagyjuk.

Közben elkészítjük a krémet is: A tejből, keményítőből, tojásból és a vanília rúdból pudingot készítünk. A tej 20 %-ába, habverővel, belekeverjük a keményítőt, a tojást és hozzáadjuk a vanília rúd kikapart belsejét. A maradék tejet felforraljuk, majd levesszük a tűzről, gyorsan hozzákeverjük a keményítős masszát és visszatesszük a tűzre és közepes lángon sűrűsödésig keverjük.

A kész pudingot lapos jénai tálba öntjük, fóliát teszünk a tetejére, hogy ne legyen bőrös. 30 percig, szobahőmérsékleten hűlni hagyjuk, majd hűtőbe tesszük. Miután teljesen kihűlt a puding, robotgéppel átdolgozzuk, egy másik tálban pedig felverjük a tejszínhabot.

A málnát óvatosan megmossuk, száradni hagyjuk. A felvert tejszínt óvatosan hozzákeverjük az átdolgozott pudinghoz. A kihűlt piskótalapot kitekerjük, és kenőlapáttal elkenjük rajta a tejszínes-pudingos krémet, megszórjuk a megmosott málnával, majd feltekerjük, próbáljuk minél szorosabban tekerni. A tekercs két szélét levágjuk, a tetejét porcukorral, olvasztott csokoládéval vagy málnával díszítjük.

 

Narancslekváros-gyömbéres piskótatekercs

Piskótareceptek, hogy tökéletes legyen a hétvégétek

Hozzávalók:

  • 10 dkg rizsliszt (sima búzaliszt a nem lisztérzékenyeknek)
  • 10 dkg porcukor
  • 3 tojás
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 tk. őrölt gyömbér
  • 1 tk. sütőpor
  • narancslekvár

A recept a Varázslat fakanállal blogon folytatódik.

Vaníliás-csokis piskótatekercs (liszt nélkül)

csokis tekercs 02

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 6 tojás kettéválasztva
  • 12 dkg porcukor
  • 1 rúd vanília kikapart magjai
  • 4 dkg cukrozatlan kakaópor
  • fél tk. sütőpor

A csokikrémhez:

  • 8 dkg puha vaj
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 15 dkg mascarpone
  • 4 ek. porcukor
  • 1 csomag Bourbon vaníliás cukor

A recept a Csak a Puffin blogon folytatódik. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top