Gasztro

Beütött a kávéhiány

Ilyen még nem fordult elő a legnagyobb kávétermelő ország történetében: idén először nagy tételben kávét kellett ugyanis behozniuk, mert már a belföldi keresletet sem tudták kielégíteni.

Egymillió zsák vietnami kávé importjára adott ki engedélyt a brazil kormány. Májusig havonta 250 ezer zsák kávé érkezik így a legnagyobb kávétermelő országba, mert az arabica fajtákat exportra szánják. Így viszont a hazai kávéfogyasztást nem tudják kielégíteni, ezért kellett Vietnamhoz fordulni gyorssegélyért.

Ennek pedig az az oka, hogy hónapok óta nagy az aszály a brazil kávétermő vidékeken. A leginkább érintett Espírito Santo államban a robusta fajtákból a termés harminc százalékkal, nyolcmillió zsákkal csökkent az előző évihez képest. Brazília a legutóbbi termőszezonban 56 millió zsák kávét termelt, 13 százalékkal többet az előző évnél. A 2016/2017-es szezon termése a becslések szerint 43-47 millió zsák lesz.

 A brazil statisztikai hivatal adatai szerint a belföldi kávé ára az elmúlt egy évben tizenöt százalékkal emelkedett.

Vészesen fogy a kávé Brazíliában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top