Gasztro

Kiderült, hogy ki csomagolta a rendőrök mérgező szendvicsét

Tovább folyik az ámokfutás a déli határ mentén szolgáló rendőrök élelmezésével kapcsolatban. Míg januárban 126 rendőr lett rosszul a toxikus ételek miatt, most hétvégén kukacos, penészes májkrémet és párizsis szendvicset kaptak ellátmányként.

Mint ahogy arról január elején mi is beszámoltunk, több hullámban összesen 126 rendőr szenvedett ételmérgezést a déli határ mentén attól az élelmiszertől, amit ellátmányként kaptak. Majd egy hónapja az is kiderült, hogy a január 2-ai ebédre kiadott párolt rizs eltett ételmintájából és a szendvicsekből is toxint termelő B. cereust mutatott ki. A B. cereus, illetve toxinja akut bélrendszeri tüneteket okozhat.

A hétvégén kiderült, hogy lehet ezt tovább is fokozni, amikor az egyik rendőr szolgálati, amúgy is penészes májkrémében csinos kis kukacokat – vagy pondrókat – fedezett fel. Egy másik kép is hasít most a neten, amin két-három, zacskóba zárt párizsis zsömlét láthatunk egy paprika és egy két decis almalé társaságában.

Fotó: police.hu
Rendőrök a déli határ mentén – Fotó: police.hu

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a rendőrség a januári eset után a fertőzött rizst felszolgáló Csipke Hotel Kft. Expressz éttermével felbontotta a szerződést, ugyanakkor a szendvicseket gyártó AMO Bt.-vel nem. Az AMO Bt.-t alvállalkozóként a CBA L és F Kft. bízta meg, amely nyertesként került az ORFK beszerzési eljárásán. A CBA L és F Kft. ugyanakkor cáfolta a Nébih megállapításait, mint közölték, az AMO Bt. szendvicseiben nem találtak kórokozót, és a cég rendelkezik az összes hatósági engedéllyel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top