Gasztro

Ha nincs liba, lesz helyette nyúl

A szaktárca úgy gondolja, ha már megcsépelte a madárinfluenza a kacsa- és libaállományt, és emiatt hiánycikk lett a baromfihús a boltok hűtőpolcain, akkor a különlegességre vágyó vásárlók ezentúl fogyasszanak inkább nyulat.

Nagy István miniszterhelyettes, az agrártárca parlamenti államtitkára a Magyar Idők kérdésére elmondta, a kormány azon dolgozik, hogy megismertesse a vásárlókkal a nyúlhús fogyasztásának pozitív hatásait. A miniszterhelyettes szerint mivel a kacsa– és a libahús eleve különlegesség a baromfitermékek piacán, a hasonlóan különleges és árban is megegyező nyúlhússal töltsék fel az üresen álló hűtőpultokat.

Két nagy hazai vágóhíd máris jelezte szabad kapacitását, ők így el tudnák látni a hazai áruházláncokat nyúlhússal. Nyúlhúst eddig igencsak kevesen fogyasztottak. A baromfihús hiánya miatt ugyanakkor fellendülhet a piac.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top