Gasztro

Isteni két összetevős csokimousse

Ha csak két dolog van a hűtődben, imádkozz, hogy az a két dolog legyen, amiből ezt az isteni csokimousse-t elkészítheted!

A csokimousse nem olyan bonyolult, mint ahogy elsőre gondoljuk – elég lehet hozzá mindössze két összetevő is! Elkészíteni sem túl bonyolult, egyedül arra kell figyelni, hogy a keverésnél ne legyen szemcsés a krém – épp ezért érdemes minél többször elkészíteni (csak a gyakorlás miatt, természetesen).

Isteni 2 összetevős csokimousse

 

Hozzávalók:

  • 260 gramm magas kakaótartalmú étcsoki
  • 4 evőkanál cukor
  • (és víz)

Elkészítés:

1. Egy nagyobb lábost töltsünk meg jéggel és hideg vízzel, majd helyezzünk el rajta egy kisebb lábost úgy, hogy a kisebb alja hozzáérjen a jéghez.

2. A csokoládét 1 csésze (kb. 250 ml) vízzel olvasszuk meg egy serpenyőben a cukorral, majd öntsük a jeges edényben ülő tálba.

3. A csokoládét kevergessük egy kézi habverővel, amíg elkezd sűrűsödni. Folyamatosan, odafigyelve kevergessük, hogy ne legyen szemcsés – ha mégis szemcsés lenne, tegyük vissza egy kicsit a serpenyőbe, majd keverjük át újra a jeges edény felett!

 

CafeFernando

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top