Gasztro

12 őszi recept, amit ki kell próbálnod az őszi szünetben

Ilyenkor ősszel ránk fér minden színes-illatos-fűszeres finomság, amitől nemcsak jóllakunk, de kicsit át is melegít minket. És bár tény, hogy nincs annyi friss zöldség és gyümölcs, mint nyáron, azért ilyenkor is érdemes kimenni a piacra és megpakolni a kosarunkat a szezon legjobb alapanyagaival.

Olyan recepteket válogattunk össze, melyek az ősz kedvenceire épülnek: sütőtök, cékla, alma, káposzta és liba is van a menüben, sőt, már a karamell is előkerült, a kalóriafelhalmozás jegyében. Hoztunk néhány forró levest, egy-két salátát, húsos és vega fogásokat és természetesen néhány édességet is, csupa szezonális ételt, amivel ilyenkor is színesebbé, változatosabbá tehető az étrendünk. 

Tejszínes céklaleves 

Őszi receptgyűjtemény

Hozzávalók 4 személyre:

  • 35 dkg pucolt cékla
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 dl főzőtejszín
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 tk. frissen tört római kömény
  • fél dl olívaolaj
  • 4 tk. tejföl

A hámozott céklát vágjuk egészen apró kockákra, dinszteljük 5-10 percet az olívaolajon, majd öntsük fel 1 liter vízzel, adjuk hozzá a római köményt. Lefedve főzzük puhára a céklát. Mikor megfőtt, turmixoljuk le a levest, sózzuk, borsozzuk, keverjük el benne a tejszínt, majd tálaljuk 
tányéronként teáskanálnyi tejföllel.

Csirkés csicseriborsóleves

Ínycsiklandó vacsorák

Hozzávalók 4 személyre: 

  • 30 dkg csicseriborsó
  • 40 dkg csirkemellfilé 
  • 5 dkg vaj
  • 1 nagy fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma 
  • 1 szál rozmaring 
  • 2 dl főzőtejszín

A csicseriborsót egy nappal előtte beáztatjuk enyhén sós vízbe. (Ha konzerv, előfőzött csicseriborsóból készítjük, nem kell beáztatni, és a főzési idő is lerövidül.) A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, majd kevés olívaolaj és vaj keverékén megpirítjuk. Amikor színe lesz, felengedjük 2 dl vízzel, és botmixerrel összepürésítjük. Hozzáadjuk a csicseriborsót, sózzuk, borsozzuk, beledobjuk a rozmaringot, és felöntjük még 5 dl vízzel. Addig főzzük, míg a csicseriborsó megpuhul (kb. 30 perc). Beletesszük az előzőleg kockára vágott csirkemellet, majd forralva 5 perc alatt készre főzzük. Hozzáadjuk a tejszínt, összemelegítjük (már nem forraljuk), majd kiszedjük belőle a rozmaringot. Tálaláskor díszíthetjük friss petrezselyemmel, snidlinggel.

Almás-hagymás töltött csirke

Őszi receptgyűjtemény

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1,5 kg körüli tanyasi csirke májjal együtt
  • 50 dkg vöröshagyma
  • 80 dkg alma
  • 1,5 szikkadt zsemle
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 ek. szárított kakukkfű
  • olívaolaj

A megtisztított csirkét kívül-belül alaposan sózzuk be. A vékonyra szelt hagymát egy nagy serpenyőben olívaolajon nagyon lassan dinszteljük puhára, édesre. Amikor kész, adjunk hozzá 30 dkg lereszelt almát és a késsel elkapart májat. Pároljuk a tölteléket 10 percen át. Sózzuk, borsozzuk, kakukkfűvel ízesítsük, keverjünk el benne aprított, szikkadt zsemlét. Óvatosan válasszuk el a csirke bőrét a húsától a mellrészen. Töltsük meg töltelékkel, a maradékot tegyük a hasüregbe. Helyezzük a csirkét tűzálló tálba, fedjük le fóliával, és süssük 230 ºC-on 1,5 órán át. Vegyük le a fóliát, helyezzük köré a maradék almákat, és süssük ropogósra a csirke bőrét.

Sütőtökös-szójaszószos tésztasaláta

Őszi receptgyűjtemény

Hozzávalók:

  • 2 gerezd fokhagyma
  • 60 dkg sütőtök
  • 1 ek. csilikrém
  • 5 ek. mogyoróolaj
  • 1 ek. méz
  • 1 tk. római kömény
  • 0,5 dl szójaszósz
  • 1 kis csokor koriander
  • 15 dkg lencse
  • 25 dkg ázsiai tészta búzalisztből

Az apróra kockázott tököt több részletben, kevés mogyoróolajon, forró serpenyőben grillezzük meg. Ne keverjük, csak rázogassuk, hogy a tök ne menjen szét. Adjuk a tökhöz az aprított fokhagymát, a szójaszószt, a csilikrémet és a mézet, óvatosan keverjük el.  Keverjük hozzá az átmosott, lecsöpögtetett lencsét is. A tésztának forraljunk fel egy kisebb fazékban vizet, sózzuk, majd ha felforrt, zárjuk le, adjuk hozzá a tésztát, és hagyjuk a vízben 4 percet. Szűrjük le, keverjük a tökhöz. Frissen aprított korianderzölddel tálaljuk. 

Lazacos-zelleres rakott burgonya

Ma főzzenek a pasik: 3 különleges recept

 Hozzávalók 3-4 főre:

  • 70 dkg burgonya hámozva, fél centis szeletekre vágva
  • 35 dkg tisztított zeller 2-3 milliméteresre szeletelve
  • 20 dkg lazacfilé vékonyra szeletelve
  • 3 dl tejszín
  • 4 dl tej
  • 2 egész tojás
  • 1 tk. mustár
  • 1 csokor friss petrezselyemzöld
  • 1 tk. só
  • fél citrom leve
  • frissen őrölt bors, szerecsendió
  • diónyi vaj
  • 1 ek. zsemlemorzsa

A sütőt előmelegítem 220 fokra, légkeveréssel 200 fokra. A burgonyát összekeverem a zellerrel, közben sózom, borsozom. Egy 25×15 centis tepsit kivajazok, és zsemlemorzsával körbehintem. A zelleres-krumplis keverék felét a tepsibe borítom, erre rárétegzem a lazacot és a petrezselymet. Ráöntöm a maradék zöldség-mixet. Egy keverőtálban felverem a tojásokat, hozzákeverem a tejszínt, tejet, mustárt. Fűszerezem frissen őrölt borssal, szerecsendióval, belefacsarom a citrom levét, majd az egész keveréket a tepsibe öntöm. Kicsit megrázom, lefedem alufóliával, és 90 percig sütöm. Az utolsó 5 percben fólia nélkül sütöm, így megpirítom a tetejét. Hagyom kicsit hűlni, majd  magában fogyasztom. 

Sült libacomb almás káposztával

Őszi receptgyűjtemény

Hozzávalók 4 személyre:

  • 4 libacomb
  • 1 kg vörös káposzta
  • 1 fej lila hagyma
  • 2 alma
  • 1 dl balzsamecet
  • 1 ek. barna cukor
  • 10 dkg aranymazsola
  • só, bors
  • csipet őrölt kömény
  • 5 dkg vaj

A káposztát gyaluljuk le vékonyan, a hagymát szeleteljük fel, az almákat reszeljük le. Olvasszuk fel a vajat egy nagy lábosban, adjuk hozzá a káposztát, a hagymát és az almát. Dinszteljük 4-5 percen át, majd adjuk hozzá a cukrot, a balzsamecetet és a mazsolát. Sózzuk, borsozzuk, köménnyel ízesítsük, majd pároljuk puhára a káposztát. A libacombokat alaposan sózzuk be, hagyjuk állni a sóban 30 percig, helyezzük őket tűzálló tálba, fedjük le alufóliával, és 220 ºC-os sütőben süssük 1 órán át, majd vegyük le a fóliát, és pirítsuk szép ropogósra. A káposztával tálaljuk.
Tipp A hússütéskor keletkezett libazsírt öntsük kis tálkába, fagyasszuk ki.

Kapros-tormás burgonyafőzelék citromos húsgombóccal

Ma főzzenek a pasik: 3 különleges recept

Hozzávalók 2 főre: 

  • 80 dkg burgonya másfél centisre kockázva
  • 1 fej vöröshagyma finomra aprítva
  • 3 ek. olívaolaj
  • 1 ek. vaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 6 dl alaplé vagy víz
  • 1 tk. só
  • 1 csokor friss kapor apróra vágva (a szárát finomra karikázom)
  • 3-4 cm, ujjnyi vastag friss torma reszelve vagy 2 tk. ecetes torma
  • 1 dl tejföl
  • 1 púpozott ek. étkezési keményítő
  • 1 megmosott citrom felének reszelt héja és a fél citrom leve (ha ecetes tormát használok a citromlé nem kell)
  • só, frissen őrölt bors

A gombócokhoz:

  • 30 dkg darált pulykamell
  • 1 kisebb fej vöröshagyma finomra aprítva
  • 1 gerezd fokhagyma reszelve
  • 1 kk. pirospaprika
  • 1 kk. őrölt kömény
  • fél citrom reszelt héja
  • fél citrom leve
  • só, frissen őrölt bors

Először a gombócokat készítem el. A sütőt előmelegítem 200 fokra. Egy serpenyőben olajat hevítek és a hagymát üvegesre dinsztelem, finoman sózom. Hozzáadom a reszelt fokhagymát, fűszereket és az egészet elkeverem. Egy keverőtálba teszem a darált pulykahúst, hozzáadom a fűszeres hagymát, citromlevet, héjat, negyed teáskanálnyi sót és alaposan összedolgozom őket. Egy tepsit sütőpapírral kibélelek, majd vizes kézzel pingponglabdányi golyókat formázok a húsmasszából. A tepsire teszem, majd 13-14 perc alatt készre sütöm őket.

Közben a finomra aprított hagymát egy fazékban a vaj és olaj összeolvasztott keverékén megpárolom, némi víz hozzáadásával puhára főzöm. Ráreszelem a fokhagymát, alaposan elkeverem, beleborítom a krumplit, a kaporszárat, egy teáskanálnyi sót, és felengedem az alaplével. Fedő alatt 12-14 perc alatt majdnem puhára főzöm. A főzés felénél hozzáadom a citromhéjat és a reszelt tormát (az ecetes tormát a végén). Ha megfőtt, egy bátor merőkanálnyi burgonyát kiveszek és annyi lével, ami bőven ellepi és a finomra aprított kapor kétharmadával krémesre turmixolom egy botmixerrel, majd visszaöntöm az alaphoz. Közben a tejfölt egy keverőtálban kikeverem a keményítővel és egy dl langyos vízzel, majd besűrítem vele a főzeléket. Már nem forralom, csak összemelegítem. Ha friss tormát használtam, hozzáadom a citromlevet, borssal, és ha kell, sóval ízesítem. Tálaláskor friss kaporral szórom meg, és a húsgolyókkal kínálom. 

Héjában sült krumpli dióval, gorgonzolával és körtével

12 őszi recept, amit ki kell próbálnod

Hozzávalók 4 személyre:

  • 2 dkg vaj
  • 1 darab körte
  • 4 nagy burgonya
  • 10 dkg gorgonzola
  • 10 dkg durvára vágott dió
  • 1 ek. méz
  • (esetleg bacon)

A burgonyát forró víz alatt alaposan megsikáljuk. Tepsire tesszük, és 180 fokos sütőben puhára sütjük. Közben a körtét kockára vágjuk, majd vaj és méz keverékén, forró serpenyőben kissé megpirítjuk. Miután a burgonya megsült, hosszában kettévágjuk, és kissé kinyitjuk. Még forrón belemorzsoljuk a gorgonzolát, megszórjuk a dióval és a sült körtével.

Almás morzsa karamellöntettel

Őszi kedvenceink, a morzsás sütik

Hozzávalók 4 főre:

  • 60 dkg alma (magozott súly)
  • 1 ek. nádcukor
  • 1 ek. liszt
  • fél tk. fahéj
  • 8 dkg vaj
  • 4 dkg liszt
  • 4 dkg zabpehely finomra darálva
  • 8 dkg nádcukor

A karamellöntethez:

  • 10 dkg cukor
  • 1 ek. vaj
  • 2 ek. tejszín

Az almát megtisztítjuk, meghámozzuk, kimagozzuk és felkockázzuk. Összeforgatjuk a cukorral és a liszttel, majd a fahéjjal. Kivajazott, kb. 30×20 cm-es hőálló tálba tesszük. Kezünkkel összemorzsoljuk a vaj, liszt, zabpehely és a nádcukor keverékét. A gyümölcsök tetejére kanalazzuk a vajas, lisztes keveréket, és 180 fokon sütjük kb. 15 percig. Akkor lesz kész, ha már barnul a teteje, vagy már bugyogni kezd a gyümölcs leve. Közben a cukorból egészen sötét karamellt készítünk: felolvasztjuk, vigyázva, hogy ne égjen meg a cukor, lehúzzuk a tűzhelyről, és hozzákeverjük a vajat és a tejszínt. Bugyborékolni kezd majd, de a kevergetés mellett abbahagyja és kisimul. Ekkor már lehet csurgatni a sütire.

Almás-fahéjas bögrés torta

Bögrés süti az őszi hétvégékre: almás-fahéjas morzsasüti receptje

A morzsához:

  • 1,5 bögre liszt
  • 1/2 bögre barna cukor
  • 1/4 bögre porcukor
  • 1/2 bögre olvasztott vaj
  • 2 alma lereszelve
  • 1 tk. fahéj
  • 1/2 tk. só
  • 1/2 tk. vaníliaaroma
  • 1/2 mk. szerecsendió

A tésztához

  • 1 bögre liszt
  • 1/2 bögre cukor
  • 1/2 bögre tejföl
  • 1/4 bögre olvasztott vaj
  • 1 nagy tojás
  • 1 tk. vaníliaaroma
  • 1/2 tk. sütőpor
  • 1/2 mk. szódabikarbóna
  • 1/2 mk. só

A cukormázhoz

  • 1/2 bögre porcukor
  • 2 ek. almaecet

Melegítsd elő a sütőt 175 fokra. Vajazz és lisztezz ki egy közepes méretű, magasabb falú tepsit.

A torta elkészítéséhez első lépésként a morzsát készítsd el. Keverőtálba szórd a lisztet, add hozzá a cukrot, a porcukrot, a fahéjat, a szerecsendiót és a sót. Végül keverd hozzá az olvasztott vajat és a vaníliaaromát. Tedd félre.

Az igazán egyszerű bögrés süti elkészítésének következő lépésként a tésztát készítsd el. Ehhez egy másik tálban keverd habosra a vajat a cukorral. Add hozzá a tojást, keverd simára, majd jöhet a tejföl és végül a vaníliaaroma. Keverd krémesre. Ezt az edényt is tedd félre.

A lisztben keverd el a sót, a sütőport és a szódabikarbónát, majd add a tejfölös krémhez, és keverd a morzsasüti tésztáját simára.

Harmadik lépésként a palacsintasütőt kevés vajjal forrósíts fel, dobd rá a reszelt almát egy bögrényi morzsatésztával, néhány percig fakanállal kevergesd, majd vedd le a tűzről.

A tejfölös tészta felét simítsd a tepsi aljára, töltsd rá az almás keveréket, majd jöhet a tészta másik fele. Tetejére szórd a maradék morzsatésztát. Az almás-fahéjas tortát told a forró sütőbe és 35-40 percig süsd.

Közben készítsd el a cukormázat, amelyhez keverd a porcukrot az almaecethez. A mázzal locsold meg a sütőből kivett, kissé lehűlt tortát. Hagyd teljesen kihűlni, majd szeleteld és tálald.

New York-i sütőtökös sajttorta 

Az ősz kihagyhatatlan receptje: New York-i sütőtökös sajttorta

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 2 bögre darált Graham- vagy zabkeksz
  • 5 ek. olvasztott vaj
  • 1 ek. cukor
  • 1 tk. őrölt fahéj

A sajtkrémhez:

  • 1 bögre krémsajt (Mascarpone, Philadelphia stb.)
  • 2 bögre sütőtök pürésítve
  • 1 1/4 bögre cukor
  • 1/2 bögre tejszín
  • 4 tojás
  • 2 tk. vaníliaaroma
  • 1 tk. mézeskalács-fűszerkeverék

165 fokra melegítsd elő a sütőt. Kapcsos tortaformát vajazz és lisztezz ki alaposan, vagy sütőpapírral béleld.

Keverd a darált kekszhez a cukrot, a fahéjat, az olvasztott vajat. A masszát egyenletesen simítsd a tortaformába. Told a forró sütőbe a sajttorta alapját és 20-25 perc alatt süsd aranybarnára.

Közben készítsd el a sajtkrémet. Az előzőleg megpucolt, kockára vágott és kevés vízben 10-15 perc alatt puhára párolt és már kihűlt sütőtököt robotgéppel pürésítsd. Szintén a robotgép segítségével a sajtkrémet habosítsd a cukorral. Add hozzá előbb a tejszínt, aztán a sütőtökpürét, és keverd krémesre. Egyesével keverd a krémhez a tojásokat, majd a vaníliaaromát és a fűszerkeveréket is add hozzá. Öntsd a sütőtökös sajtkrémet a kihűlt tésztára.

Helyezd a sütőbe egy forró vízzel megtöltött edényt lehetőleg a sütőrács alá. A sütőrácsra a vizes edény fölé told a tortaformát, és süsd a sütőtökös sajttortát 1 óra 45 percen át. A sütési idő leteltét követően kapcsold ki a sütőt, de az ajtót csak résnyire nyisd, és így hagyd kihűlni a süteményt. Tálalás előtt szórd meg kevés fahéjjal vagy cukrozatlan kakaóporral.

Sült alma marcipántöltelékkel

3 mennyei stájer recept

Hozzávalók:

  • 4 alma
  • néhány csepp citrom
  • 150 g finomra őrölt dió
  • 80 g porcukor
  • 3 cl almapálinka, 1 evőkanál almalekvár (vagy apróra vágott mazsola)
  • 1 csomag vaníliás cukor

A hozzávalókat egy homogén, marcipánra hasonlító masszává gyúrjuk, és a kivájt almákba töltjük. Az előmelegített, 210 fokos sütőben kb. 20-25 percig sütjük, majd vaníliaszósszal tálaljuk. 

Még több őszi recept az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top