Gasztro

Alig van körte idén

Az átlagos körtetermés felét sem sikerült idén betakarítani, emiatt komoly hiány van a hazai piacon. Magyar helyett viszont vehetünk olasz körtét.

A fagy- és a jégkárok miatt feleannyi körte sem termett az országban idén, mint egy átlagos évben –  írja a Magyar Hírlap. Az átlagosan megtermett körtemennyiség csupán 35 százalékát takaríthatta be az idén, mivel a tavaszi fagyok súlyos károkat okoztak és az egyik táblájában jég pusztított. A Bodrogközben, Zalában és Szatmárban a nyári jégverés egyes ültetvényeken a termés 90 százalékát elpusztította.

Az alacsony termésmennyiség miatt a Bosc kobak (Alexander) felvásárlási ára a tavalyihoz képest 20 százalékkal emelkedett, 130 forint helyett csaknem 160 forint kilónként, ám ez nem pótolja a termesztők veszteségeit. A másik két meghatározó fajta, a Vilmos és a Packham’s ára csaknem annyi, mint 2015-ben, mert a fizetőképes kereslet erőteljesen befolyásolja a piaci lehetőségeket.

Alig van körte idén

Magyarországon az utóbbi években 23-28 ezer tonna körte termett, most azonban valószínűleg feleennyit sem szedtek; ez hiányt okoz a hazai piacon, ahol már megjelent az olasz körte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top