Gasztro

10 dolog, amit nem tudtál a dobostortáról

Egy munkamániás cukrász, egy szerencsés véletlen, rengeteg tesztelés és nagyszerű újítások: a dobostorta egy igazi sikertörténet a 19. század végéről, amit ma is megirigyelne sok modern cukrász.

1. A dobostorta a nevét Dobos C. József híres pesti cukrászmesterről kapta, ő volt az, aki 1884-ben megalkotta az első tortát, ami aztán a 20. század egyik kedvenc tortája lett. 

2. Dobos C. József célja az volt, hogy olyan tortát készítsen, amely a kor kissé elmaradott hűtési technikái mellett is hosszú ideig fogyasztható és élvezhető marad. A korábbi torták főzött krémekkel, tejszínhabbal, tejhabbal készültek, így új megoldásra volt szükség, ezért rukkolt elő Dobos a vajkrémmel.

10 dolog, amit nem tudtál a Dobos tortáról

3. A legenda szerint az édes vajkrémre a vajat köpülő fiú tévedése vezette rá, aki só helyett véletlenül cukrot tett a köpülő edénybe, akkoriban ugyanis sóval tartósították a vajat. A cukrászmester az “elrontott” vajat nem dobta ki azonnal, hanem megkóstolta, és mivel ízlett neki, addig kísérletezett, míg el nem készült a tökéletes vajkrém, amivel a vékony piskótalapokat megkente. 

4. A másik újdonság az volt, hogy a kész piskótamasszához olvasztott vajat kevertek, amitől az krémszerűbb, a tortalapok pedig porhanyósabbak lettek. Dobos fáradhatatlanul dolgozott a torta tökéletesítésén, alapanyagot, időt és energiát nem sajnálva tesztelte a különböző verziókat, hogy megtalálja az ideális alapanyag-kombinációkat.

10 dolog, amit nem tudtál a Dobos tortáról

5. A tortával a nagyközönség 1885-ben, az első Budapesti Országos Általános Kiállításon ismerkedett meg, ahol Dobosnak csemegekereskedőként saját pavilonja volt. Kínálatában a lúdmáj, a szarvasgomba, spárga és egyéb csemegék mellett ekkor jelent meg a dobostorta, melyből a rendezvényen Erzsébet királyné és I. Ferenc József is evett.

6. Mivel abban az időszakban a többemeletes, nagyon felcicomázott torták voltak divatosak, a dobostorta épp az egyszerű eleganciájával tűnt ki a sok díszes torta közül, és nagyon hamar népszerű lett a budapesti jómódú ínyencek körében.

10 dolog, amit nem tudtál a Dobos tortáról

7. A különleges újdonsággal Dobos C. József európai körútra indult, hogy minél több ember megismerhesse művét. A dobostortát szekereken, sózott jég között szállították műhelyéből Nyugat-Európa városaiba, egy, a cukrász által kifejlesztett speciális fadobozban, amiben még a hosszú út alatt sem sérült meg a gyönyörű torta. Egyre népszerűbb és népszerűbb lett a torta Európa-szerte, míg végül már szinte minden komolyabb estélyen ott volt a magyar cukrász tortája.

8. A receptet Dobos féltve őrizte, hétpecsétes titok volt, amit alkalmazottai is becsülettel őriztek. Sikerét látva azonban sok európai cukrász próbált rájönni, hogy készül pontosan a dobostorta, de nem sikerült reprodukálni, egyedül Riedl József került közel a tökéletes megoldáshoz. 

Dobos C. József és népszerű szakácskönyve

Dobos C. József és népszerű szakácskönyve

9. Mivel Dobost nagyon bosszantották a silány utánzatok, visszavonulásakor, 1906-ban úgy döntött, hogy fontosabb a minőség, mint a titkolózás, ezért átadta az eredeti receptet a Fővárosi Cukrász és Mézeskalácsos Ipartestületnek, azzal a feltétellel, hogy bármelyik ipartestületi tag azt szabadon felhasználhatja.

10. Visszavonulása után nem foglalkozott már cukrászattal, üzletét is eladta. Azzal, hogy közkinccsé tette receptjét, lezárta a dobostortakorszakot, és a jövő cukrászainak kezébe adta életművét. Utódot nem keresett, boldog volt, hogy sikerült egy új tortát létrehozni és megszerettetni Európával. 

Az eredeti dobostorta receptje:

“1 db. 22 cm átmérőjű tortához kell 6 db piskótalap. Receptje: 6 tojássárgáját jól kikeverünk 3 lat (5 dkg) porcukorral, 6 db tojásfehérjét felverünk habnak, jó keményre, 3 lat (5 dkg) porcukorral, utána összekeverjük a kikevert sárgáját 6 lat (10 dkg) liszttel és 2 lat (3 és fél dkg) olvasztott vajjal. Egy tortához szükséges krém összeállítása: 4 db egész tojás, 12 lat porcukor (20 dkg), 14 lat (23 és fél dkg) teavaj, 2 lat szilárd kakaómassza (3 és fél dkg), 1 lat vanílliás cukor (1,7 dkg), 2 lat kakaóvaj (3 és fél dkg), 1 tábla csokoládé (20 dkg). A fenti 4 tojást, 12 lat porcukrot gázon felverünk, és ha meleg, addig keverjük a gázról levéve, amíg ki nem hűl. 14 lat vajat jól kikeverünk, 1 lat vanílliás cukrot teszünk bele, 2 lat olvasztott kakaóval és 2 lat olvasztott kakaóvajjal összekeverjük, a 12 lat felmelegített puha állapotában levő táblacsokoládét is. Ezután a hideg tojásos masszával összeöntjük és jó átkeverés után 5 lapot összetöltünk, a hatodikat áthúzzuk dobos cukorral és 20 részre vágjuk.” – Dobos C. József: A Dobostorta receptje 

Még több cikk a dobostortáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top