Gasztro

12 ezer kalória egy nap: ilyen az úszó olimpikonok étrendje

Azt mindig is tudtuk, hogy nincs nagy baj, ha több kalóriát égetünk el, mint amennyit elfogyasztunk, de ki az, aki még 12.000 kalóriát is elfogyaszthat naponta, és akkor sem hízik el? A válasz egyszerű: az, aki annyira sokat edz, hogy szüksége is van ennyi energiára.

Phelps, az evőgép

Minden idők legeredményesebb sportolója és Cseh Laci örök riválisa, Michael Phelps azt mondja, hogy ez már biztosan az utolsó olimpiája, Rio után visszavonul. Hogy milyen edzéstervvel, milyen technikával, milyen pszichológiai felkészüléssel jutott el oda, ahol most tart, azt már sokan elemezték, de mi most elsősorban a táplálkozási szokásainak néztünk utána. Vannak, akik viccesen azt mondják, hogy Phelps az úszókarrier befejezése után nyugodtan átnyargalhat a versenyszerű evés világába, az étkezési szokásai alapján ugyanis úgy tűnik, hogy könnyedén helytállna bármilyen evőversenyen. 

Michael Phelps
Michael Phelps

A pekingi olimpia idején sokat cikkeztek arról, hogy Phelps nemcsak úszó, hanem evőgép is: elmesélte ugyanis egy újságírónak, hogy akkoriban – karrierje csúcsán – napi 12.000 kalóriát fogyasztott, és így nézett ki egy átlagos napi menüje:

Reggeli:

  • 3 szendvics salátával, sajttal, paradicsommal, majonézzel, hagymával és 3 tükörtojással
  • 2 bögre kávé
  • egy öttojásos omlett
  • 1 tál gríz/kása
  • 3 szelet francia pirítós porcukorral meghintve
  • 3 csokis (amerikai) palacsinta

Ebéd:

  • nagyjából fél kg tészta gazdagon
  • 2 nagy sonkás-sajtos majonézes szendvics (fehér kenyérből)
  • 1000 kalóriányi energiaital

Vacsora:

  • Újabb fél kg tészta
  • egy nagy pizza
  • még egy nagy adag enerigaital

Valószínűleg nincs dietetikus, aki ezt az étrendet ebben a formában támogatná, de ha csak a bevitt kalóriamennyiséget nézzük, akkor nem olyan ijesztő ez a mennyiség. Sőt a rengeteg edzés miatt egy ilyen volumenű sportolónak kell is a kalória bőven, ha ugyanis kevesebb kalóriát vinne be, mint amennyit eléget, akkor nehezebben regenerálódnának az izmai, nem lenne elég üzemanyag a versenyzéshez.

Az igaz, hogy a választott ételek ellentmondanak nagyjából mindennek, amit egészséges táplálkozásként ismerünk, de erre is volt magyarázat: ekkora mennyiséget nem lehet megenni olyan ételekből, amik nem esnek jól a sportolónak. Ahogy akkor félig viccesen fogalmazott egy amerikai szakértő: Phelps valószínűleg nem lenne túl lelkes, ha tészta helyett 1 kg tofut kellene mindennap megennie.

A csúcskorszak étrendjével azóta felhagyott az úszófenomén: egy tavaszi beszélgetés során azt mondta, hogy már nem tartja a szigorú 12.000 kalóriás étrendet, ma már tényleg csak azt eszi, ami jólesik. Arra nagyon figyel, hogy sok sovány fehérjét fogyasszon, szereti a grillezett ételeket, de még manapság is szívesen eszik hot dogot, hamburgert is. Hogy mi az oka a visszafogottságnak? Míg Peking idején napi 5-6 órát edzett a hét 6 napján, ma már “csak” napi 2-3 órát tölt edzéssel, így kevesebb kalóriára van szüksége, és mivel időközben felette is elszálltak az évek (most 31 éves), az anyagcseréje sem olyan, mint 6-8 évvel ezelőtt. A teljesítménye így is fantasztikus, most is kiváló formában van: egy aranyat már Rióban is szerzett, és hol van még az olimpia vége?!

Lochte – kevesebb kalória, kevesebb siker? 

Phelps és Cseh Laci másik örök kihívója, a szintén amerikai sztárúszó, Ryan Lochte is Phelpséhez hasonló étrendet követ, de ő nem eszik meg napi 12.000, csak 7-8 ezer kalóriát (ugratják is néha ezzel, hogy lehet hogy épp az a napi 3-4 ezer plusz kalória választotta el attól, hogy ő legyen minden idők legjobb úszója és ne Phelps). Azt mondja, nem unja az evést, bár azért az ételekre előbb-utóbb ráun: profi úszókarrierje kezdetén rászokott az amerikaiak nagy kedvencére, a mogyoróvajas-lekváros szendvicsre (Peanut butter jelly sandwich – PBJ), és ezt például mostanában már egyáltalán nem kívánja, annyira ráunt 12 év alatt. 

12 ezer kalória egy nap: ilyen az úszó olimpikonok étrendje

A mogyoróvajas szendvics nélkül is erős a reggeli Lochte hétköznapjain is: 5-6 tojás, sonkával, paradicsommal, spenóttal; röszti/tócsni – vagy valamilyen hasonló finomság krumpliból; egy tál zabkása; néhány palacsinta; gyümölcs; vaníliás kávé tejjel és cukorral egy átlagos napon a reggelije. Nyitott az újdonságokra, az avokádó nála is visszaköszön egy-egy reggeli pirítóson, imád mindent, amiben tofu van, és volt, hogy cukkinispagettit kapott hagyományos spagetti helyett, de azt mondja, hogy a steakjéről így sem szeretne lemondani. Ahogy arról a családi hagyományról sem, hogy minden pénteken pizzát eszik. Akárhol van a világon, minden egyes pénteken pizzát és csirkeszárnyakat vacsorázik. 8 éves kora óta így van ez, azt mondja Lochte, hogy amíg él, tartani fogja magát ehhez a szokáshoz. 

Kb. egy héttel az aktuális verseny előtt általában megkezdi a szénhidrátraktárak felturbózását: ilyenkor a steak, csirke és egyéb fehérjeforrások mellé rengeteg tésztát eszik. Versenynapokon a verseny előtt 2-3 órával szokott enni, de energiaitalokat és üdítőket nem iszik, csak maximum egy koffeintablettát vesz be. Ha pedig versenyek között megéhezik, akkor vésztartalékként mindig van nála 1-2 mogyoróvajas müzliszelet. 

Olvass még az olimpiáról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top