A zsíros kenyérnek igenis van receptje!

Vannak elgondolások, eszmék és hiedelmek, amik keretbe foglalják és elviselhetőbbé teszik a hétköznapokat. Nekem is vannak ilyen fogódzóim, töretlenül hiszem például azt, hogy Jim Morrison, a Gyíkkirály nem halt meg, hanem tőzsdeügynökként él valahol New Yorkban.

Ha elfáradok a taposómalomban, eltévedek a bürokratizmus labirintusában, vagy egyszerűen tele lesz a hócipőm, akkor megnézem az Indul a bakterház című filmet, ami valójában nem más, mint a magyar Ji-King. A magyar orákulumgyűjtemény, ami az élet minden helyzetére választ ad, eligazítást nyújt. Nincs olyan, amire ne találnánk benne választ, legyen szó a politikai berendezkedésről,  a szerelem fortélyairól vagy táplálkozási tanácsokról.

Egyetlen dolog hiányzik belőle, nem is értem, hogy a magyar lélek szimbóluma hogyan maradhatott ki ebből a meghatározó alapműből, amiben hányattatott sorsú nemzetünk minden bölcsessége összesűrűsödik. Ez pedig nem más, mint a zsíros kenyér.

A zsíros kenyér esszencia. Étkezési és kulturális alap. Olyan ez, mint a kukorica közé vetett bab. Ha meglátjuk, tudjuk, hogy hazai földön járunk, máshol ilyen nincs. A zsíros kenyér mítosz és kultusz, magának az Életnek a szimbóluma, lássák csak: ahogy a zsír hullámokat vet a kenyéren, úgy hullámzik a mi életünk is, egyszer fenn, másszor lenn. Hogy sose feledjük, a szerencse forgandó, és semmi nem állandó, minden változik.

A zsíros kenyérről most végre megint van értelme beszélni, van hozzá jó kenyér, leáldozott a margarin ideje, a vajat is meg tudjuk becsülni, vége az olívaolajokkal való urizálásnak, és végre nem ciki fröccsözni. Szóval, most a zsíros kenyér reneszánszát éljük, ráadásul hozzá méltó módon. Úgyhogy tanuljuk meg elkészíteni.

A zsíros kenyérnek igenis van receptje!

Rögtön úgy kezdődik, hogy végy egy egész fehér kenyeret. Piros, ropogós, cserepes héjú fehér kenyeret. Bírjuk ki, és ne törjük le a serclit, ne együk meg két pofára, mert akkor sokkal kevesebb zsíros kenyeret tudunk enni. A sokmagvas, mindenmentes és szénhidrátcsökkentett csodákat hagyják a fenébe, a zsíros kenyér csak fehér kenyérrel jó. Egész karéjt vágjanak, az egy sör nem sör elvén a félbevágott karéj zsíros kenyér nem zsíros kenyér. Apropó, van még valaki, aki a vekni felvágása előtt késsel keresztet rajzol a kenyér aljára?

A zsír.

A zsírral mindig különleges volt a viszonyom, most is az, csak most rajtam sokkal több van, mint amennyi a véndőben, és az úgy nem annyira misztikus.

Mindig szerettem a zsírt, disznóvágáskor kisütni is, bár macerás és a francnak volt kedve órákon át az üst mellett fagyoskodni. A fészer alatt sült ki a zsír minden évben. És minden évben ekkor készült el az az étel, amire aztán a legjobban vártunk. A zsírban eltett töpörtyű. Sokat, nagyon sokat kellett rá várni, egészen a forró nyárig, mikor már volt paradicsom és paprika a kertben.

És volt még apró szemű krumpli is, amit felszedtünk, hajába’ megfőztük. Amíg ez elkészült, a mama felmelegítette a töpörtyűt, ami olyan lett, mintha akkor sült volna ki. Azt hiszem, soha olyan jóízűeket nem fogok enni, mint ott, a meggyfa alatt. Pedig a töpörtyű is csak zsír, ugye.

A zsíros kenyér szerintem disznózsírral a legjobb. Sokan a pecsenyezsíros kenyérre esküsznek, én úgy gondolom, az egy másik kategória. Ahogy a kacsazsíros kenyér is. Azok más jelentéssel bírnak, nincs meg bennük a zsíros kenyér örök érvényű jelentéstartalma, nincs meg bennük a grandiózus jelleg. A disznózsírral megkent kenyérben megvan, és meg is lesz mindig.

A zsír megérdemli, hogy tisztességeset vegyünk belőle. Mostanában már igen jókat lehet kapni hentesnél, piacokon. Az általános tapasztalatom az, ahol jó a töpörtyű – nem gumis, nincs kiszárítva, nincs égett illata és íze – ott jó a zsír is. A hidegen préselt, adalékanyagos ipari zsírokat hagyják a boltban.

Zsíros kenyeret enni menő.

És nagyon fontos, hogy kimondjuk: ez egy fogás. Mindegy, hogy otthon esszük vacsorára vagy egy menő romkocsmában kérjük ezt, hogy felszívassuk az olaszrizlinget, a zsíros kenyér egy fogás. Jobb helyeken, ahol nem szégyellik a zöldbabot és a vargabélest, kiteszik a vendég elé előételnek.

Nem kell mindig kaviár, van, hogy megkenni egy kenyeret nagyobb élmény.

A zsíros kenyér életérzés és nosztalgia is. Gyerekkoromban sokszor kaptam uzsonnára. A papa szórt rá egy kis sót és fűszerpaprikát is. Nagy szánkózások után a sparhelt mellett kuporogva ettem, strandolások után még vizes fejjel, a konyhaasztal mellett hallgattam, hogy a lovak esznek állva. Aztán hideg teleken egyedül, az ablakból bámulva a novemberi esőt. Kentem rendületlenül haveroknak, akik hozzánk jöttek meccset nézni. Ettem kopp napokon és ettem akkor is, mikor nem volt gond kifizetni a degusztációs menüt sem.

A zsíros kenyérről mindenkinek van élménye, mindenki tud róla mesélni. Ha mást nem, azt, mikor evett utoljára. És hogy mennyire jó volt. Lehet csodálkozni, mennyire szeretjük, és milyen rég nem ettünk már. Lehet nosztalgiázni róla, fel lehet idézni a nyári táborokat, a téli fagyoskodásokat, sítáborokat.

Ma már nem szórok rá pirospaprikát. Hagymát teszek rá. Lila hagymával vagy sonkahagymával szeretem, nincs olyan harsány, tolakodó ízük, mint a vöröshagymának.  Cikkekre vágom, úgy szórom a kenyérre és mindig ezzel együtt sózom, hogy a hagyma egy kis levet engedjen. A kenyeret hagyják vastagabbra, legyen tele a szánk egy harapásnyival.

Fel a kezekkel, ki nyelt már egy nagyot? 

Még több kenyér az NLCafén:

• Két dolog kell az igazán jó házi kenyérhez: tippek a profitól és mega-receptgyűjtemény
• Szikkad, penészedik, szárad. Hogy marad friss a kenyér?
• Mit csinálj a megmaradt száraz kenyérrel? Készíts belőle finom süteményt!