Gasztro

Összeállítottunk helyetted egy finom hétvégi menüsort

Ha nem tudod még, hogy mit főzz a hétvégén, akkor most mutatunk pár ötletet reggelire, ebédre és vacsorára. Irány a piac holnap reggel, és már készülhet is az isteni hétvégi menü!

Olyan jó, hogy végre igazi nyári hétvégi menükkel készülhetünk! Zöldség és gyümölcs minden mennyiségben jöhet, de hogy ne mindig csak a klasszikus fogásokra épüljön a hétvégi menü, egy-két ismerős étel mellett hoztam pár különlegesebb fogást is erre a hétvégére. 

Reggeli hamburger

Hétvégi menü

Hozzávalók 4 személyre:

  • 4 császárzsemle 
  • 4 tojás 
  • 4 hamburger-húspogácsa (40 dkg darált marhahús előző este sóval, borssal, pár csepp Worchestershire-szósszal és 1 tk mustárral elkeverve) 
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 5 dkg liszt 
  • étolaj 
  • ketchup, mustár a tálaláshoz

A hagymát kockázzuk fel, forgassuk meg lisztben, majd forró olajban süssük ropogósra, papírtörlőn csepegtessük le a felesleges zsiradékot. A laposra formázott húspogácsákat forró, olajjal megkent serpenyőben süssük készre, a zsemlék vágott felét is pirítsuk meg. A tojásokból süssünk frissen a tálalás előtt tükörtojást. A zsemlékre helyezzünk 1-1 kisült húspogácsát, 1 tükörtojást, szórjuk meg a pirított hagymával, ízesítsük ketchuppel, mustárral, és azonnal tálaljuk.

Gazpacho

Hétvégi menü

Hozzávalók 4 személyre: 

  • 50 dkg paradicsom 
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma 
  • 1 kígyóuborka 
  • 1 piros kaliforniai paprika 
  • 5 dkg száraz kenyér (egy-két napos legyen) 
  • olívaolaj 
  • 2 dl paradicsomlé 
  • 2 dl víz, fehérborecet 
  • 1 csokor petrezselyem 
  • só, bors

Daraboljuk fel a tisztított zöldségeket. Öntsünk rájuk 1 evőkanál fehérborecetet, 4 evőkanál olívaolajat, sózzuk. Hagyjuk állni 1-2 órát a hűtőszekrényben. Adjuk a keverékhez a kenyeret, a paradicsomlevet, az aprított petrezselymet, a hideg vizet, ízlés szerint még ecetet, olajat, borsot, majd turmixoljuk le, végül szűrjük át. Hűtve tálaljuk, adhatunk mellé grissinit, friss bagettet.

Busaszelet gyömbérrel és édesköménnyel

Hétvégi menü

Hozzávalók:

  • 4 busaszelet
  • frissen őrölt bors
  • 2 cm gyömbér reszelve
  • fél dl olívaolaj
  • 2 édeskömény

A gyömbért megpucoljuk, majd finomra reszeljük és az olajba keverjük. A halszeleteket sózzuk-borsozzuk és a gyömbéres páccal finoman megkenjük. Az édeskömények külső burkát leszedjük, ha kisebb, akkor félbe, ha nagyobb, akkor kisebb darabokra vágjuk, majd megkenjük a gyömbéres páccal. A hallal egyidejűleg grillezzük.

TIPP: Az édesköményt fóliába is csomagolhatjuk, és úgy is süthetjük!

Görög rétes

Hétvégi menü

Hozzávalók:

  • 18 dkg cukor
  • 3 tojás
  • 5 dl tej
  • 5-6 dkg (olvasztott) vaj
  • 8 réteslap
  • 1 narancs reszelt héja
  • a tetejére (fahéjjal) porcukor
  • 10 dkg búzadara

Egy nagy kerek forma alját kenjük ki olvasztott vajjal, majd rétegenként tegyünk bele 5 réteslapot, egyenként, olvasztott vajjal meglocsolva a rétegeket. Az 5. lap után öntsük rá a grízes krémet, majd fedjük be a maradék 3 réteslappal, ezt is egyenként, vajjal meglocsolva. A kilógó széleket hajtsuk vissza, locsoljuk a tetejére a maradék olvasztott vajat, és előmelegített sütőben, kb. 180 fokon süssük 20 percig, amíg a teteje enyhén megpirul.  Amikor kissé kihűlt, szórjuk meg porcukorral, fahéjjal.  

 

 

Csirkés-zöldséges rizssaláta

Hétvégi menü

Hozzávalók 4 személyre: 

  • 25 dkg hosszú szemű rizs
  • 1 ek. kurkuma
  • 1 liter zöldségleves 
  • 30 dkg csirkemellfilé 
  • 15 dkg koktélparadicsom 
  • 15 dkg brokkoli
  • 15 dkg zsenge zöldborsó 
  • 1 nagy citrom
  • olívaolaj
  • só, frissen őrölt bors

A rizst főzzük puhára a kurkumával ízesített zöldséglevesben. Szűrjük le, keverjük el 2-3 evőkanál olívaolajjal, a citrom kifacsart levével, lereszelt héjával. Ha szükséges, sózzuk, borsozzuk tovább. A sózott csirkemellet kevés olajon nagyobb darabokban süssük ropogósra, majd csíkozzuk fel, keverjük a rizshez. A koktélparadicsomokat felezzük, serpenyőben, olívaolajon süssük meg őket pár perc alatt nagy lángon. A zöldborsót és a rózsákra szedett brokkolit sós vízben pároljuk meg, majd kevés olívaolajon enyhén pirítsuk le. Keverjük össze a salátát, tálaljuk.

Még több tipp a hétvégi menühöz:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top