Gasztro

Keresik Magyarország legvirágosabb éttermét

2016-ban a Magyar Turizmus Zrt. keresi azt a hazai éttermet, amely kiemelt figyelmet fordít környezetének gondozottságára, virágosítására. Jelentkezni május 31-ig lehet.

Az országos mellett ma már helyi – városi, megyei, régiós – versenyeket is rendeznek, amelyek évente több mint hárommillió embert mozgósítanak a kulturált, rendezett, tiszta, virággal díszített környezet megteremtése, megőrzése érdekében. Az idén huszonharmadik alkalommal meghirdetett megmérettetésre a korábbi évekhez hasonlóan önkormányzatok nevezhetnek.

A mozgalom fontos összekötő kapocs Európával, mivel a magyar megmérettetés része a 11 európai országot átfogó Európai Virágos Városok és Falvak versenyének (Entente Florale Europe). Az elmúlt két évtized alatt 52 magyar település vett részt az európai versenyben, 9 arany-, 23 ezüst-, 10 bronz- és 10 európai érmet nyerve – foglalta össze a közleményben Kunczené Fellegi Katalin, a verseny fővédnöke.

Keresik Magyarország legvirágosabb éttermét

Az idei verseny fődíja Magyarország képviselete a 2017. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében.

2016-ban város kategóriában Mosonmagyaróvár, falu kategóriában Dunakiliti képviseli Magyarországot az Entente Florale Europe versenyben. A településeket a nemzetközi szakemberekből álló zsűri idén júliusban keresi fel, majd a települések képviselői a többi ország nyertesével együtt szeptemberben részt vesznek a Brnóban megrendezendő díjátadó gálán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top