Gasztro

A tv nemcsak Jamie-é: 2 szuper női tv-szakács, akit érdemes nézni

Jamie Oliver munkabírása hatalmas, de annyi műsort azért még ő sem bír készíteni, hogy kitöltse az összes adásidőt. Ezen lehetne sajnálkozni is, de kár lenne, mert így legalább másokat is megismerhetünk, akiktől szintén tanulhatunk sok jó receptet és konyhai fortélyt. Ilyen például Rachel Allen és Rachael Ray is.

Rachel Allen, a sütikirálynő

A TV nemcsak Jamie-é: 3 szuper női tv-szakács, akit érdemes nézni

Nigella Lawson méltó utódja Rachel Allen, a sütikirálynő. Sikerének titka Nigelláéhoz hasonló: 30 feletti (ma már 44 éves) nő gyerekekkel, családdal, messze nem XS-es mérettel, akinek elhiszed, hogy tényleg jóízűen és finomakat szeret enni, és nem tolja félre a porcelántányéron ezüstvillájával a tömény csokis édességet, hanem meg is eszi, és jól is esik neki. Bake és Cake című könyvei alapművek minden sütiimádónak, de érdemes elővenni a hétköznapi fogásokat tartalmazó Rachel’s Everyday kitchent is, vagy az ünnepi menüket tartalmazó nagyon elegáns Entertaining at home című szakácskönyvet is.

Rachel Allen egyébként Írországban született és ma is ott él férjével, és 3 gyermekével. 2004-ben készült első műsora, és azóta is rendszeres szereplő a brit tv-csatornákon. 11 könyve jelent meg angolul, gyönyörű, de tényleg gyönyörű fotókkal és rengeteg jobbnál jobb recepttel, melyek általában egyszerűen elkészíthető ötletes finomságok, olyanok, amelyek hétköznapokon is bármikor bevethetőek, de tökéletesek családi vagy baráti összejöveteleken is. A BBC szerint ő az “ír főzőkirálynő”, a Good Food magazin szerint pedig Rachel az, aki az ír konyhát feltette a gasztronómia térképére. 

Csokis-mogyorós pite Rachel Allentől

A TV nemcsak Jamie-é: 3 szuper női tv-szakács, akit érdemes nézni

Hozzávalók:

Linzertészta:

  • 11,25 dkg vaj szobahőmérsékleten
  • 25 g cukor
  • 1 tojás
  • 175 g liszt

Mogyorós réteg:

  • 50 g vaj
  • 75 ml tejszín
  • 100 g cukor
  • 150 g sótlan mogyoró

Csokis réteg:

  • 200 ml tejszín
  • 200 g étcsoki

1. Elkészítjük a linzertésztát: mindent összegyúrunk, folpackba csomagoljuk a gombócot, és pár órára hűtőbe tesszük (ezt akár előző nap is megtehetjük).
2. A tésztát kinyújtjuk és kibélelünk vele egy 25 cm átmérőjű, minimum 3-4 cm mély sütőformát. Félórára hűtőbe tesszük, közben előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
3. Kivesszük a hűtőből, a tésztára teszünk egy nagy darab sütőpapírt, rá egy nagy halom szárazbabot, és vakon sütjük 20 percig. 
4. Ha kész, kivesszük a sütőből és megvárjuk, míg teljesen kihűl. 

Elkészítjük a mogyorós krémet:

1. A mogyorót száraz serpenyőben kicsit megpirítjuk (óvatosan, ne égjen meg!), majd kivesszük, és apróra vágjuk.
2. A vajat, a cukrot és a tejszínt egy kis lábasban összeolvasztjuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott mogyorót és jól elkeverjük. Félretesszük ezt is hűlni.

Ha kihűlt a tészta és a krém is, akkor a krémet egyenletesen eloszlatjuk a tésztán, majd hűtőbe tesszük 1-2 órára.

A csokikrémhez a tejszínt egy kis lábasba tesszük, felforrósítjuk, majd lehúzzuk a tűzhelyről és belekeverjük a kockákra tördelt csokit és addig kevergetjük, míg teljesen elolvad a csoki is.

Ha ez megvan, akkor kivesszük a hűtőből a sütit, a tetején egyenletesen elkenjük a csokikrémet, és még utoljára visszatesszük kicsit a hűtőbe, hogy a csokis réteg is dermedjen egy kicsit.

Sütés nélküli körtés-mandulás torta

 Rachael Ray, Amerika kedvence

A TV nemcsak Jamie-é: 3 szuper női tv-szakács, akit érdemes nézni

Rachael Ray Amerika egyik kedvenc sztárséfje, üzletasszony és szakácskönyvszerző. Karrierje szépen ívelt felfelé, bár maga sem gondolta, hogy egyszer majd amerikaiak milliói fognak tőle főzni tanulni. Először eladó volt a Macy’s cukorkaosztályán, majd a friss áruk osztályának vezetője lett, részt vett több organikus piac létrehozásában, és mivel folyamatosan azt tapasztalta, hogy a vásárlók nem szeretnek/nem hajlandóak főzni, kitalálta, hogy megmutatja nekik, milyen egyszerűen és gyorsan össze lehet állítani egy finom ebédet/vacsorát. 30 perc alatt elkészíthető recepteket mutatott be tanfolyamain, ami megtetszett az egyik tv-csatornának, és leszerződtette Rachaelt. 

Az azóta eltelt 15 évben egyre népszerűbb lett, 2001 és 2012 között összesen 27 évad készült a 30 perces ételeket bemutató sorozatából, amit rendszerint egy-egy könyv is követett, így több mint 20 könyve jelent már meg angolul, és Rachael még mindig csak 47 éves. 2005 óta saját napi beszélgetős műsora van, és több főzős realityműsort is vezetett, 2006 óta pedig saját magazint is indított, Every day with Rachael Ray címmel.

Receptjei zömében gyorsan, egyszerűen elkészíthető ételek olyan esetekre, ha nincs sok időnk a főzéssel bíbelődni. Imádja a lazaságot a konyhában, a mérleget inkább kerüli, azt mondja, hogy a pontos méricskélés megöli a főzés lényegét, a kreativitást. 

Ünnepi bolognai tészta 35 perc alatt

A TV nemcsak Jamie-é: 2 szuper női tv-szakács, akit érdemes nézni

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 4 gerezd fokhagyma szétnyomva
  • 1 babérlevél (friss vagy szárított)
  • 10 dkg pancetta apróra vágva
  • 20 dkg csípős olasz kolbász
  • 45 dkg darált sertés- és marhahús (ha van, borjúhús is)
  • 1 közepes sárgarépa meghámozva és finomra vágva
  • 1 zeller darabolva
  • 1 közepes fej vöröshagyma felaprítva
  • 2,5 dl jó minőségű száraz vörösbor
  • 2,5 dl marhahúsleves-alaplé
  • 2 doboz darabolt paradicsom (konzerv)
  • 1 marék friss petrezselyem
  • pár csipet őrölt fahéj
  • só, bors
  • 1 kg al dentére főzött penne tészta
  • reszelt Pecorino Romano sajt
  • friss kenyér

Egy mély serpenyőben közepes lángon felhevítjük az olajat, hozzáadjuk a fokhagymát, a babérlevelet és a pancettát, és egy percig pirítjuk. Hozzáadjuk a húst, és kevergetve sütjük 5 percig. Közben feldaraboljuk a sárgarépát, a zellert és a vöröshagymát, és egyből a serpenyőbe szórjuk. Ha minden belekerült, 5 percig főzzük, majd hozzáadjuk a vörösbort is. 1 perc múlva beleöntjük az alaplevet és a paradicsomot, elkeverjük, majd hozzáadjuk a petrezselymet, a fahéjat, sózzuk-borsozzuk. Összeforraljuk, majd alacsonyabb lángon további 10-15 percig főzzük, és a közben kifőtt tésztával összeforgatva, a pecorinóval megszórva tálaljuk.

 

 

Még több sztárséf az NLC-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top