Gasztro

Valentin-nap: elegáns desszertek

Mit árul el a kapcsolatotokról a Valentin-napi desszert? Válasszátok ki, hogy szerintetek Anna Olson alábbi édességei közül melyik lenne leginkább kedvesetek ínyére való, mi pedig a recept mellett azt is megmondjuk, mit árul el ez a kapcsolatotokról.

Valentin-napra sok mindennel készülhetünk: apró figyelmességekkel, finom csokoládékkal, Valentin-napi virágcsokorral, vagy csak egyszerűen egy jó közös programmal is kedveskedhetünk ezen a napon szerelmünknek, és akkor a romantikus vacsoráról, a saját készítésű Valentin-napi menüről még nem is beszéltünk. Pedig az is egy szuper ajándék lehet! Most három olyan desszertet hoztunk, ami méltó zárása lehet egy szép Valentin-napi vacsorának. 

Cassata kandírozott naranccsal

“Kapcsolatotok kissé bonyolult, és mindig képesek vagytok meglepni a másikat egy váratlan mondattal vagy tettel. Több bennetek az eltérő, mint a közös tulajdonság, de így jól kiegészítitek egymást. Az új dolgok kipróbálásáért, a gyönyörű tájakon való utazásokért viszont mindketten lelkesedtek, így mindig van új élményetek, és érzelmeitek nem laposodnak el. Figyeljetek azonban arra, hogy ne bántsátok meg egymást egy hirtelen felindulásból odavágott szóval, és ne agyaljátok túl a kapcsolatotokat!”

Valentin-nap: elegáns desszertek

Hozzávalók:

A kandírozott narancsszeletekhez:

  • 2 narancs
  • 1 ½ bögre kristálycukor

A töltelékhez:

  • 450 g ricotta sajt
  • 1/3 bögre átszitált porcukor
  • ¼ bögre durvára reszelt étcsokoládé
  • ¼ bögre kandírozott narancshéj vagy narancsszeletek, felaprítva
  • 2 evőkanál tejszín
  • 1 evőkanál narancslikőr
  • 1 teáskanál vaníliakivonat

Az összeállításhoz:

  • ½ bögre kandírozásból megmaradt narancsszirup
  • ½ bögre víz
  • 3 evőkanál narancslikőr
  • 200 g babapiskóta

1) A narancsokat vékony szeletekre (kerekekre) vágjuk, és kimagozzuk, vigyázva, hogy ne szakítsuk el a szeleteket!

2) Egy lábasba vizet öntünk, és felforraljuk. Beledobjuk a narancsszeleteket és 1 percig rotyogtatjuk. Utána leszűrjük, és a vizet kiöntjük.

3) A lábasba másfél bögre tiszta vizet öntünk, és hozzáadjuk a kristálycukrot. Felforraljuk, beledobjuk a narancsszeleteket és 20 percig fedő nélkül finoman forraljuk. A narancsszeletek enyhén – de nem teljesen – átlátszóvá válnak.

4) A lábast levesszük a tűzről, és a narancsszeleteket a saját levében hagyjuk szoba-hőmérsékletűre kihűlni. (A kandírozott szeleteket saját levében hűtőszekrényben egy hónapig tarthatjuk el.)

5) A töltelék elkészítéséhez a hozzávalókat egybedolgozzuk, amíg jól összeáll, majd a sütemény összeállításáig hűtőszekrényben hűtjük.

6) Hat ramekint (kis porcelán vagy kerámia sütőforma) vagy más hasonló edénykéket pl. kávéscsészét frissentartó fóliával kibélelünk. Hat szelet narancsot jól lecsöpögtetünk, és mindegyik edény aljára egy-egy szeletet helyezünk.

7) A kandírozásból félretett szirupot vízzel felöntjük, hozzáadjuk a narancslikőrt és egy lábasban majdnem forrásig melegítjük. A piskótaszeleteket a ramekin vagy azt helyettesítő edény magasságához vágjuk, majd a szirupba mártogatjuk, és az edények falához, szorosan egymás mellé helyezzük.

8) A ricottás tölteléket az edényekbe kanalazzuk, a tetejét újabb szirupba mártogatott piskótaszeletekkel fedjük le. Az edénykéket frissentartó fóliával letakarjuk, és felszolgálásig hűtőszekrényben tároljuk.

9) Tálaláshoz az edények tartalmát kistányérokra borítjuk, a bélelő fóliát eltávolítjuk. (A cassatákat már felszolgálás előtt 2 nappal elkészíthetjük.)

Klasszikus csokimousse

“Nálatok a fő összetartó erő a szenvedély és az élet élvezete. Vitáitok mindig hevesek, de a kibékülések annál édesebbek. Szeretitek kényeztetni egymást, és nem féltek kimutatni az érzelmeiteket. Nem tudtok betelni egymással, ha kicsit hosszabb ideig nem látjátok a párotok, már mérhetetlenül hiányzik. Az összetűzések egy része is ebből származik: miért nem töltesz több időt velem? Persze aztán jön egy szuper közös program, amitől újra megbizonyosodtok róla, hogy nagyon szeretitek egymást.”

Valentin-nap: elegáns desszertek

Hozzávalók:

  • 200 g étcsokoládé, felaprítva
  • 2 evőkanál sótlan vaj
  • 1 bögre habtejszín
  • ¼ bögre presszókávé, lehűtve
  • 3 evőkanál brandy
  • 3 nagy tojásfehérje, szobahőmérsékleten
  • 1 csipetnyi só
  • 3 evőkanál kristálycukor
  • csokoládéreszelék a díszítéshez

1) A csokoládét és a vajat éppenhogy forrásban lévő víz fölé helyezett fémedényben megolvasztjuk, közben finoman kevergetjük, míg megolvad. Amikor megolvadt, levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk, amíg a mousse többi alkotóelemével dolgozunk.

2) Felverjük a tejszínt, míg lágy csúcsokat kapunk, és belekeverjük a kávét és a brandyt. Utána a felhasználásig hűtőbe helyezzük.

3) Egy tiszta edényben habosra verjük a tojásfehérjét, amihez hozzáadtuk a sót. Ezután folyamatosan adagolva hozzáadjuk a cukrot, közben folytatjuk a tojás felverését. Egészen addig verjük, míg a habverők kiemelése után a felvert tojásfehérje felszínén lágy csúcsok képződnek.

4) Mostanra a csokoládé már majdnem szobahőmérsékletre hűlt. A tejszínt két részletben, gyorsan a csokoládéba forgatjuk, majd egyszerre hozzáadjuk a felvert tojásfehérjét (ettől a mousse puha állagú lesz). Ízlés szerint kiválasztott edényekbe öntjük a mousse-t, és 3 órán át hűlni hagyjuk, míg teljesen összeáll. Felszolgálás előtt csokoládéreszelékkel díszítjük.

Rózsás-vaníliás cupcake

“Igazi romantikus páros vagytok. Te mindent elkövetsz, hogy gondoskodj a párodról, ő pedig időről időre kedves kis ajándékokkal lep meg. Ha elmentek egymás mellett, futólag megsimogatjátok a másikat, szinte önkéntelenül. Mindketten fontosnak találjátok, hogy gyereketek legyen – ha már van: akkor még egy. Nem féltek kimondani, hogy »szeretlek«, de arra figyeljetek, hogy ez ne hangozzon el túl gyakran, és emiatt elveszítse jelentőségét.”

Valentin-nap: elegáns desszertek

Hozzávalók:

  • 115 g sótlan vaj, szobahőmérsékleten
  • 200 g kristálycukor, több részletben adagolva
  • 4 nagy tojás, a fehérje és sárgája különválasztva, szobahőmérsékleten
  • 2 evőkanál vaníliapaszta
  • 100 g kókuszliszt
  • 45 g tápiókakeményítő (vagy tápiókaliszt)
  • 2 teáskanál sütőpor (gluténmentes fajta)
  • ¼ teáskanál só
  • 125 ml tej, szobahőmérsékleten

A vajkrémhez:

  • 225 g sótlan vaj, szobahőmérsékleten
  • 800 g porcukor, átszitálva
  • 125 ml tej
  • 2 teáskanál vaníliapaszta
  • ételszínező (zöld, illetve a rózsákhoz tetszőleges színek)

Fontos kellék: kinyomó zsák és a hozzávaló különböző díszítőcsövek

1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, majd béleljük ki a minimuffin-sütőformákat papírkapszlikkal!

2. Verjük fel a vajat 150 g cukorral egy elektromos kézi botmixerrel vagy a konyhai robotgép keverőlapátjával! Adjuk hozzá a tojássárgákat és a vaníliapasztát, és alaposan dolgozzuk össze a keveréket!

3. Egy előkészítő-edényben szitáljuk össze a kókuszlisztet, a tápiókakeményítőt, a sütőport és a sót, majd a tejet és a lisztes keveréket felváltva adagoljuk a vajas keverékhez! A keverést végezzük magas sebességen körülbelül 2 percig, hogy a tészta habos legyen!

4. Egy másik edényben verjük habosra a tojásfehérjéket, majd adjuk hozzá a maradék 50 g cukrot, és folytassuk a keverést, míg jó tartású, lágy csúcsokat kapunk! Két adagban, lágy mozdulatokkal forgassuk bele a fehérjéket a tésztakeverékbe! Egy kisebb fagylaltkanállal kanalazzuk a tésztát a papírkapszlikba, 3/4-ig megtöltve őket! Süssük a süteményeket 15-18 percig, míg finom nyomásra a tészta szépen visszaugrik! A vajkrém hozzáadásáig hagyjuk a cupcake-alapokat a sütőformában kihűlni!

5. A vajkrém elkészítéséhez verjük fel a vajat 400 g porcukorral, míg habos lesz! Adjuk hozzá a tejet és a vaníliapasztát, és eleinte lassú fokozaton keverjük tovább – gyakran kaparjuk le az edény falát, míg a keverék összeáll! 150 grammonként adagoljuk hozzá a maradék porcukrot is, és keverjük tovább, míg elérjük az ideális állagot ahhoz, hogy a vajkrémet nyomózsákból ki tudjuk nyomni (a krém szépen tartsa a formáját, de ne legyen túl kemény)! A vajkrémet szobahőmérsékleten használjuk fel.

6. Osszuk el a vajkrémet annyi részre, ahány színű rózsát szeretnénk, adjuk hozzá a színezőket, és egy külön tálkát nevezzünk ki, amelyben a levelekhez zöldre színezzük a krémet! Töltsük meg a kinyomózacskókat a megszínezett vajkrémekkel, és a levelekhez, illetve rózsaszirmokhoz válasszuk ki a megfelelő díszítőcsövet a kinyomó zsákokra!

7. A vajkrém-rózsák elkészítéséhez kezdjük azzal, hogy egy kis dombocskát nyomunk ki a cupcake közepére (ez lesz a rózsa bimbója)! Ezt követően óvatos mozdulatokkal a bimbótól kifelé haladva alakítsunk ki szirmokat, ne feledjük, hogy a rózsaszirmok a tövüknél keskenyebbek, mint a széleken! Ismételgessük a mozdulatot úgy, hogy a szirmok kissé átfedjék egymást, és a rózsaszirmok beterítsék a cupcake tetejét! Nyomjunk ki néhány levelet a rózsa köré, és ne feledjük, hogy a természetben minden virág egyedi és megismételhetetlen, éppen ezért a mi rózsáink is azok lehetnek!

A cupcake-eket legjobb szobahőmérsékleten fogyasztani, de a hűtőszekrényben tárolva akár 3 napig eláll.

 

A Food Network tévécsatornán még több receptet láthattok, és a Facebook-oldalán is számos ötletet találtok a Valentin-napi ebédhez vagy vacsorához. Anna Olson: Sütés című sorozatát pedig március 22-től hétköznaponként 16:00-kor követhetitek nyomon a csatornán. 

 Még több recept Valentin-napra az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top