Gasztro

Bögrés palacsinta 12 perc alatt

Kipróbáltuk, működött. Csúsztatott ez inkább, nem klasszikus palacsinta, ami nyilván már a tojásfehérje felverésénél kiderül.

Nem mintha ez gond lenne, csak mondom, hogy ne ugyanazt várjátok, mint egy hagyományos palacsintától. De nagyon finom. Pont, mint egy vékony lap piskóta feltekerve. A recept elolvasásától számított 12. percben pedig már kész is volt az első palacsinta. Nem is rossz, ugye? Na jó, gyerekmunkát is igénybe vettem, aki aztán a stylingban is segített, és roppant fontosnak tartotta, hogy a képen a “zebrás” palacsinta is szerepeljen, de a 12 perc akkor is jó eredmény. Ebben az alapanyagok előszedése is benne van már. 30 perc alatt pedig az egész elkészült.

Bögrés palacsinta 12 perc alatt

A folytatásért kattints a Csak a puffin caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top