Nagymamás meggyes piskóta

Tudom, hogy sok anyuka süt, na de ennyit?!!! Szóval fel volt adva a lecke. (Persze-persze, felvállalhatnám, hogy küldök én valami “puffinosat”, na de csak nem képzelitek, hogy az egóm elviselné, hogy esetleg úgy jöjjön haza Brúnó, hogy “anya, nem szerették a sütidet az oviban”. Na azt már nem. Hogy miért ne szeretnék a sütimet? Mert mondjuk nem szeretik annyira az étcsokis dolgokat (viszlát brownie-k), vagy mert nem szeretik a savanykás dolgokat (pápá fantasztikus aszalt áfonyás keksz és citromos sütik) – ezek nem kitalált érvek, volt már olyan gyerek a környezetemben, aki csak a piskótát volt hajlandó megenni, még a túrórudi-tortából sem kért a csokis talpa miatt, de persze olyannal is találkoztam, aki megevett mindent, amit tortának hívtak, és csak utólag vallotta be, hogy a fele nem is ízlett neki…

Szóval tudom én, hogy sokszor a gyerekeknek mindegy, csak édesség legyen, de én biztonsági játékos vagyok, most is a legkisebb rizikóra hajtottam. Folytatva a sort, krémes, nagyon mázgás cuccokat nem ajánlottak az óvónénik, azzal is sok minden kiesik, és a mogyorós, diós, darabkás cuccok is kiesnek – nehogy pont az én sütim akadjon valakinek a torkán.

A sok kizáró tényező miatt végül valami gyereklekenyerező és valami hagyományos volt a cél. Csináltam – volna – banános csokis cake popot és sütöttem egy ilyen meggyes sütit*. Azért csak volna, mert végül Brúnóka nem gyógyult meg teljesen az előző betegségből és nem ment oviba, így a sütik itthon maradtak, és kénytelenek voltunk mi megenni.

A receptért kattints a Csak a puffin cafélogra!