Gasztro

Megköpködték a menekültek pogácsáját

Egy budapesti alapítványi iskola diákjai 5540 darab pogácsát sütöttek a menekülteknek. Többen megköpködték az ételt.

És valamiféle folyadékot is beleöntöttek a menekültek számára sütött pogácsa tésztájába. Az esetet dokumentálták is – tudta meg a 444.hu. A felvételt azonban a snapchat videomegosztóra töltötték fel a diákcsíny résztvevői, tudván, hogy az megtekintést követően azonnal törlődik. Bizonyíték a pogácsa köpködésére tehát egyelőre nincsen, csupán a felvételt megtekintő diákok elmondására támaszkodhatnak az esetet kivizsgálni igyekvő tanárok.

Megköpködték a menekültek pogácsáját

A felelősöket még nem köpték be

Molnár Lajos, az iskola pedagógia vezetője (igazgatója) nem örült különösebben az eset nyilvánosságra kerülésének, mert az eset kivizsgálását iskolán belül akarták tartani.

A pogácsákat a Migration Aiden keresztül küldték volna el a menekülteknek, ám 4500 darabot végül az Iványi Gábor-féle Oltalom Karitatív Egyesület  osztogatott szét, a többit pedig hazavitték a gyerekek.

A pogácsáktól senkinek nem esett semmi baja, az eset felelőseit eddig nem köpte be senki.

 További anyagaink a menekültekről:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top