Gasztro

Hosszú hétvége: ráérős receptek ínyenceknek

A hosszú hétvégére ráérősebb fogásokkal készültünk. Hoztunk egy isteni házi pástétomot, egy különleges, lazacos-zelleres rakott krumplit és egy tavaszi salátát.

Kapribogyós csirkehúspástétom

Hozzávalók:

  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 5 dkg vaj
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 tk. mustár
  • 20 dkg csirkemáj
  • 3 dkg sóban eltett vagy 5 dkg ecetes lében eltett, alaposan lecsöpögtetett, átmosott kapribogyó
  • 25 dkg csirkemellfilé
Kategóriareggeli
Elkészítési idő55 perc
Nehézségi szintkönnyű

Elkészítés

A megtisztított hagymát kockázzuk fel, a vaj felén dinszteljük meg! Adjuk hozzá az apróra kockázott csirkehúst, pároljuk 5 percet, majd tegyük bele a darabolt májat és a felaprított fokhagymát. Pároljuk a keveréket 10-15 percen keresztül. Vegyük ki a ragu felét, botmixerrel pépesítsük, keverjük hozzá a ragu villával enyhén megtört maradékát, a vaj másik felét és a kapribogyót. Sóval, frissen őrölt borssal és a mustárral ízesítsük. Szedjük porcelántálba, tegyük a hűtőbe. Kapriterméssel díszítsük tálalás előtt.

 

Lazacos-zelleres rakott burgonya

Hozzávalók:

  • 1 tk. só
  • 1 ek. zsemlemorzsa
  • csipetnyi őrölt szerecsendió
  • 1 tk. mustár
  • fél citrom leve
  • 70 dkg hámozott fél cm-es szeletekre vágott burgonya
  • 35 dkg tisztított, 2-3 mm-esre szeletelt zeller
  • 3 dl tejszín
  • kevés őrölt bors
  • diónyi vaj
  • 1 csokor friss petrezselyemzöld
  • 4 dl tej
  • 2 tojás
  • 20 dkg vékonyra szeletelt lazacfilé
Kategóriavacsora
Elkészítési idő130 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

A sütőt előmelegítem 220 fokra, légkeveréssel 200 fokra. A burgonyát összekeverem a zellerrel, közben sózom, borsozom. Egy 25×15 centis tepsit kivajazok, és zsemlemorzsával körbehintem. A zelleres-krumplis keverék felét a tepsibe borítom, erre rárétegzem a lazacot és a petrezselymet. Ráöntöm a maradék zöldség-mixet. Egy keverőtálban felverem a tojásokat, hozzákeverem a tejszínt, tejet, mustárt. Fűszerezem frissen őrölt borssal, szerecsendióval, belefacsarom a citrom levét, majd az egész keveréket a tepsibe öntöm. Kicsit megrázom, lefedem alufóliával, és 90 percig sütöm. Az utolsó 5 percben fólia nélkül sütöm, így megpirítom a tetejét. Hagyom kicsit hűlni, majd  magában fogyasztom. 

 

 

Bébispenót-saláta sonkával, spárgával és zöldségekkel

Hozzávalók:

  • 2 teáskanál (málna vagy más gyümölcsecet, esetleg balzsamecet) ecet
  • 1 dl olívaolaj
  • 10 db (koktél) paradicsom
  • 2 teáskanál citrom leve
  • 1 csomag bébispenót
  • 1 db kaliforniai paprika
  • 10 dkg kötözött vagy szárított sonka
  • 1 csokor (zöld) spárga
Kategóriavacsora
Elkészítési idő15 perc
Nehézségi szintkönnyű

Elkészítés

A bébispenótot megmossuk, és vagy konyharuhán leszárítjuk, vagy salátacentrifugával megpörgetjük. A zöld spárga szárvégét levágjuk, a szárat 1 cm-es darabokra vágjuk, a sípot külön szedjük. Vizet forralunk, majd a spárga szárát 3 percig, a sípot egy percig főzzük, aztán leszűrjük. A paradicsomot, paprikát megmossuk. A paradicsomokat negyedeljük, a paprikákat apró kockákra vágjuk. A sonkákat csíkokra vágjuk, feltekerjük, és a salátára dobjuk. Az olajat a citromlével és az ecettel összeturmixoljuk, ezzel forgatjuk össze a salátánkat.

Korábbi hétvégi receptek az NLCafén

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top