Gasztro

Időspórolás a konyhában: előre összekészíthető ebédek

A hétköznapok nem a nagy főzésekről szólnak, általában munkából hazaesve már senkinek sincs kedve odaállni a tűzhely mellé. Pedig ha főtt ételt visszük magunkkal a munkahelyünkre, és nem ott vásároljuk, akkor egész sokat spórolhatunk, és még a saját ízlésünk szerint is ehetünk. Ennek meggyorsítására szedtünk össze olyan recepteket, amiket egy hétre előre előkészíthetünk, hogy esténként már csak annyi legyen a dolgunk, hogy a dobozból a hozzávalókat belerakjuk a lábosba, és alágyújtsunk.

Annyira előkészíthetjük ezeket az ételeket, hogy fűszerezve, mindenestül várják a sorukat a mélyhűtőben a saját kis dobozukban. Feldarabolunk mindent hétvégén egy szabad óránkban, és feliratozzuk, melyik dobozunkba, melyik ételt készítjük elő.

A lényeg, hogy minden hozzávaló kerüljön bele, a kockázott hagymától kezdve a legutolsó petrezselyemszálig, hogy azon a szürke hétköznap estén csak előhúzzuk a mélyhűtőből és az edénybe rakjuk, majd készre főzzük. Maximum egy kis vizet kell tennünk hozzá, vagy a húst elősütni, esetleg a tésztát kifőzni, ha épp olyan fajta ételről van szó. Az biztos, hogy jelentősen lecsökkenthetjük a főzés idejét azzal, hogy az időrabló zöldség- és húsdarabolást letudhatjuk előre.

A cafeblog bloggereinek receptjeiben szereplő hozzávalók 4-5 főre szólnak, úgyhogy ha csak magunknak főzünk és csak egy adagnyit szeretnénk másnap ebédre, akkor mindenképp el kell osztanunk a mennyiségeket. Vagy elkészíthetjük mind a 4 adagot és a maradék a fagyasztóban megvár a jövő heti esti főzés elkerülésére.

Hétfő – Olaszos egytálétel

A Mrs. Lipton konyhájában talált első ilyen recept az az olaszos egytálétel, amit én bármikor tudnék enni. Egyrészt mert rajongok az olasz konyháért, másrészt pedig olyan egyszerűnek tűnik az elkészítése, hogy bármikor örömmel rá tudnám venni magam, hogy megfőzzem. 

Hozzávalók kb. 4 főre:

  • 1+fél csésze felezett koktélparadicsom
  • 1 kisebb hagyma, aprítva
  • kb. 25 dkg koktél debreceni, karikázva
  • 15-20 bazsalikomlevél
  • 2-3 gerezd fokhagyma, aprítva
  • kb. 25 dkg spagetti
  • 1 tk. só
  • 1 kk. bors
  • 2,5-3 csésze víz (6-7 dl)
  • fél csésze reszelt Parmezán (+ a tálaláshoz)
  • + 2 ek. olívaolaj

A recept folytatásáért kattints ide.

Időspórolás a konyhában: előre összekészített ebédek

 

Kedd – Erdei gombás paprikás krumpli

A Rizsázzunk blog receptjében lévő erdei gombát természetesen valamilyen könnyebben beszerezhető gombával is helyettesíthetjük, sőt ha a gyorsaság a legfőbb szempont, akkor akár a konzerv gomba is barátunk lehet, de a szárított erdei is remek döntés. Érdemes ilyen recepteknél a dobozunkba külön kis zacskóban elrakni együtt a hagymát, szalonnát és kolbászt, mivel azért jó, ha pirítjuk őket, mielőtt a krumplival és a vízzel találkoznának. 

Hozzávalók (4 – 5 főre):

  • kb. 1 kg újkrumpli
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1 kis szelet füstölt szalonna felkockázva
  • 1 paradicsom
  • 1 kisebb fehér paprika
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 db vargánya, 2 db kékhátú galambgomba, némi rókagomba
  • 1 szál házi füstölt kolbász
  • só, bors
  • 1 tk. szárított majoránna
  • 1 tk. szárított borsikafű
  • 2 tk. szárított kakukkfű
  • 4 – 5 mk. édes piros paprika

A recept folytatásáért kattints ide.

Időspórolás a konyhában: előre összekészített ebédek

 

Szerda – Csirkés-borsós egytálétel

A Csak a Puffin receptjénél is szükség lesz a dobozon belül külön zacskózásra, a csirkemellkockákat a fűszerkeverékkel egy zacskóba csomagoljuk, és így tároljuk elkészítésig a többi hozzávaló mellett. Ha alaplét eddig nem készítettünk volna magunknak otthon, akkor ennek is itt az ideje nekiállni. Ehhez itt találsz segítséget.

Hozzávalók kb. 4 nagy adaghoz:

  • 1 kg csirkemellfilé
  • görög fűszerkeverék
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 piros kaliforniai paprika
  • 30 dkg zöldborsó
  • 3-4 ek. olaj
  • só, bors
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 5-6 dl zöldség alaplé

A recept folytatásáért kattints ide.

Időspórolás a konyhában: előre összekészített ebédek

 

Csütörtök – Cukkinis lecsó

Nincs még szezonja, de azért néha megengedhetjük magunknak, ha már nagyon lecsóra lennénk éhesek. Én legalábbis bizonyos időközönként meg tudok őrülni egy kis lecsóért, ilyenkor egy mini adagot készítek magamnak, ami épp csak egy ebédre elég három paprikából és két paradicsomból. A Konyhalál receptjét is egyszemélyesre érdemes átvariálni, főleg, ha amúgy a család többi tagja nem annyira van oda meg vissza a korai lecsóért.

Hozzávalók (4 főre):

  • 50 dkg paprika
  • 30 dkg paradicsom
  • 25 dkg cukkini
  • 2 közepes fej hagyma
  • 1 tyúktojásnyi zsír
  • 1 dl rizs
  • 1 tk. só
  • 1 kk. bors
  • 1 kk. pirospaprika
  • 15 dkg kolbász
  • 15 dkg virsli

A recept folytatásáért kattints ide.

Időspórolás a konyhában: előre összekészített ebédek

 

Péntek – Teriyaki csirke

A teriyaki csirkével a japán ízvilágot idézhetjük fel, persze könnyített verzióban, nem pepecselve a rizsecettel vagy rizsborral. Aki pedig nem kedveli a brokkolit, az se riadjon ettől a vissza, mivel ebben a szószban nem lesz olyan karakteres ízű, mint megszoktuk.

Hozzávalók 6 főre:

  • 2 egész csirkemell filé
  • 1 nagy fej brokkoli
  • 1 nagyobb méretű piros húsú paprika
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 deci szójaszósz
  • 1,5 deci víz
  • 2 ek. almaecet
  • 1 ek. friss reszelt gyömbér
  • 1-2 ek. méz
  • 1 ek. étkezési keményítő
  • 1 tk. csilipehely (elhagyható)

A recept folytatásáért kattints ide.

Időspórolás a konyhában: előre összekészített ebédek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top