Gasztro

Családbarát ökokávézó nyílt Budapesten

Január utolsó napján megnyitott a HelloAnyu! baba-, gyerek és anyabarát kávézó Budapest VII. kerületében.

Ez a hely abban egyedülálló, hogy az anyák a gyerekükkel nemcsak kávézni térhetnek ide be, hanem egyúttal egy közösségi tér is, ahol különböző képzéseken, foglalkozásokon, beszélgetőkörökben vehetnek részt, ha szükséges, akkor alternatív gyerekfelügyelettel – számol be élményeiről bloggerünk.

 Családbarát ökokávézó nyílt Budapesten

Az alsó szinten a tágas kávézó egy légtérben van a különböző korosztályokat is kiszolgáló játékos- és könyvespolcokkal, így az anyukák üzleti megbeszélés vagy kikapcsolódás céljából találkozhatnak más anyukákkal, miközben a gyerek sem teher vagy megoldandó probléma.

Ami nekem külön tetszik, hogy ezen a kávézó részen egy hatalmas matrac is van, így a kúszó-mászó kicsiket is biztonságban tudhatjuk.

A kávézó kialakításában az alapítók nagy hangsúlyt fektettek a természetes alapanyagokra, újrahasznosított bútorokra, az egészséges élelmiszerekre. A kávék, sütik mellett hamarosan kétfogásos menüt is terveznek.

Az élménybeszámoló folytatásáért kattints az Utazz másképp blogra!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top