Gasztro

Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját

Elég, ha a fogyókúra szó elhangzik, máris éhezni kezdünk, még akkor is, ha előtte ebédeltünk épp. Vagy feldereng előttünk mindenféle ehetetlen étel képe. Pedig lehet ezt másképp is: finomakat enni és ezzel együtt fogyni. Ehhez állítottunk össze egy heti étrendet.

Reggeli, ebéd és vacsora szerepel a receptválogatásban, de a tízórait és az uzsonnát is iktassuk be a napunkba – egy alma, répa, natúr joghurt, egy marék mandula vagy dió nyugodt szívvel elfogyasztható –, az éhezést most felejtsük el. Inkább együnk sokszor, de változatosan és keveset.

Semmiképpen sem szabad kihagyni a nap folyamán a bőséges folyadékpótlást sem, legalább 2-3 liternek le kellene szaladnia a torkunkon. Nyilván nem sörből, hanem inkább vízből, csalánteából, citromos vízből álljon össze ez a mennyiség, és mellette a rendszeres mozgás is ajánlott. A recepteket javarészt a cafeblog gasztrobloggereinek posztjaiból válogattuk, az ételek nevére kattintva már olvashatóvá is válnak.

Hétfő

Kezdjük kicsiben, csak fokozatosan szoktatva magunkat az alapvetően gyümölcsös, zöldséges, húsos ételekhez. Legyen ma még pékáru is a napi menüben, paleokenyeret süssünk, és készítsünk belőle bundás kenyeret reggelire. 

Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját

Reggeli: Paleo bundás kenyér

Ebéd: Zen misoleves; quinoasaláta és pácolt sült tofu

Desszert: Kókuszos tápiókapuding

Vacsora: Fekete teán gőzölt lazac vörös rizzsel 

Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját
Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját

Kedd

Reggelire még ma is laktatót, de már alapjában fehérjealapú ételt együnk, amivel kibírjuk ebédig vidáman szökellve. Ne fosszuk meg magunkat a desszertektől sem, inkább ebéd után együk meg a saját készítésű egészséges csokit, megelőzve ezzel az esetleg ránk támadó esti éhségrohamot.

Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját

Reggeli: Görögsaláta-rántotta

Ebéd: Mindenmentes céklaleves; 15 perces tésztasaláta sült zöldségekkel

Desszert: Avokádós csokoládékrém

Vacsora: Mediterrán egytálétel kolbásszal és vörös lencsével

 Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját
Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját

Szerda

Áttérünk az örökzöld zabpelyhes reggelire, amitől jól is lakunk meg nem is, nem terheli meg a gyomrunkat, és rendben tartja az anyagcserénket. Mellé ebédre és vacsorára jó sok zöldséget termelünk be, ínyenc módon elkészítve.

Reggeli: Mandulás-áfonyás müzli

Ebéd: Mexikói chilis zöldség szezámlisztes tortillában

Desszert: Low carb csokis brownie

Vacsora: Fokhagymás-petrezselymes fehér óriásbab-saláta füstölt tonhallal 

Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját
Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját

Csütörtök

A csütörtök legyen a nagy húscafatoké, persze nem krumplipürével. Reggelire azért nem kolbászt eszünk fehér kenyérrel, legyen inkább gyümölcsös a napkezdésünk, hogy feltöltekezzünk energiával.

Reggeli: Vegán reggeli gyümölcskása

Ebéd: Mustáros sült karaj zöldségágyon, diós-almás céklasalátával

Desszert: Banános muffin minden nélkül

Vacsora: Tormás-mézes csirke vele sült zöldségekkel

Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját
Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját

Péntek

Örülünk a hét végének és megünnepeljük a napunkat már reggel egy tökéletes, lisztmentes palacsintával, mert megérdemeljük. Ebédre pedig bevetjük a csodálatos édesburgonyát, ami ugyan krumpli, de mégsem hizlal.

Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját

Reggeli: Lisztmentes amerikai palacsinta, erdei gyümölcsös öntettel

Ebéd: Parmezános bundában sült csirkemell édesburgonyachipsszel

Desszert: Mézes tönkölykeksz

Vacsora: Makrélás-paradicsomos babsaláta

Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját
Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját

Szombat

A legjobb az lenne, ha a család is csatlakozna hozzánk ma és vasárnap ebédre, hogy ne kelljen kétfelé főzni. A húsgombócos menüt talán még a gyerekek is elfogadják szombati főtt ételnek.

Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját

Reggeli: Tojás-bacon hamis muffin

Ebéd: Sült karfiolkrémleves kókusztejjel és citrommal; görög paradicsomos húsgombóc polentával

Desszert: 5 perces energiagolyók egészségesen

Vacsora: Zöldséges rakott köles kecskesajttal, friss zöld salátával

Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját
Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját

Vasárnap

Vasárnap csupa finomság vár ránk, töltött hússal, tortával és mennyei reggelivel. Persze az adagokkal csínján bánjunk!

Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját

Reggeli: Kölesfelfújt aszalt szilvával és dióval

Ebéd: Vajbabos csirkerolád, camambert-es zöldsalátával

Desszert: Epres paleotorta

Vacsora: Marokkói kuszkusz csicseriborsóval

Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját
Ki mondta, hogy éhezni kell? Összeállítottuk a kajaimádók diétáját

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top