Gasztro

Ennyire szeretjük a csokit

A csokoládé a fő gondűző a nőknél, de a férfiak sem vetik meg ezt az édességet. Körkép a csokievésről.

A 18–59 évesek 73 százaléka fogyaszt csokoládét hetente legalább egyszer egy felmérés szerint. Éves szinten 3,2 kilogramm csokoládé jut egy főre ebben a korosztályban. Ez a mennyiség az európai átlag fele, de az Egyesült Államokban mért 5,5 kilogrammos átlagtól is jócskán elmarad. A megkérdezettek csupán 1 százaléka válaszolta azt, hogy egyáltalán nem fogyaszt csokoládét – derül ki az NRC piackutató felméréséből.

Csoki a rosszkedv ellen

A nők fele rosszkedv esetén csokoládéval próbálja magát felvidítani, de minden ötödik férfi is nassolással próbál jobb kedvre derülni. A férfiak harmadára inkább jellemző, hogy főként akkor fogyasztanak csokoládét, ha éppen találnak otthon.   

A magyarok kétharmada gondolja, hogy a mérsékelt csokoládéfogyasztás jótékony hatással van egészségükre. A kutatásban részt vevők 45 százaléka nincs tisztában azzal, hogy milyen kakaótartalmú csokoládét fogyaszt. A magukat egészségtudatosabbnak tartó felsőfokú végzettségűek inkább vásárolják a 60 százalék feletti kakaótartalmú édességeket, míg a 30 év alatti korosztály a töltött csokoládékat és fehér csokit részesíti előnyben.

A zselés szaloncukor a legnépszerűbb

A kutatás vizsgálja a lakosság szaloncukor-fogyasztását is. A karácsonyi időszakban a legtöbben – a megkérdezettek 32 százaléka – a zselés ízesítést választják, de népszerű még a marcipános (16 százalék), kókuszos (21 százalék) és a karamellás (11 százalék) is. A megkérdezettek 17 százaléka fogyaszt több mint 50 darabot. A legtöbben (39 százalék) 11–30 darabot esznek meg az ünnepek alkalmával, és csak 3 százalék vallotta azt, hogy egyáltalán nem szereti a szaloncukrot.

Nemrégiben írtunk arról is hogy néhány év múlva komoly csokoládéhiány alakulhat ki. Azt, hogy miért is, cikkünkből megtudhatod.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top