Gasztro

Itt az ideje elővenni a déligyümölcsöket

Gyümölcs márpedig kell. Ha épp nincs friss cseresznye és eper – márpedig télen erre elég kicsi az esély –, akkor abból főzünk, ami van: déligyümölcsökből.

Nemcsak nyersen vagy gyümölcssalátának, de számtalan módon, főzve, párolva, sütve is ehetjük őket, ehhez gyűjtöttem sok receptet, főleg a cafebloggerek gazdag termésére alapozva, hogy bőven legyen miből választani.

Nem meglepő módon a gyümölcsökből leginkább édes ízű ételeket tudunk készíteni, vagy esetleg olyan kísérőt húsok mellé, mint a chutney. Az édességek azonban biztosan többségben lesznek a válogatásomban, már csak azért is, mert télen még nagyobb az édesség iránti vágy bennem – a gyerekeimben meg főleg. Ezért az olyan egzotikus ételeket, mint a “lazac mandarinnal marinálva” vagy a “tengeri sün papajaágyon tálalva”, most ne is keressétek itt.

Mandarin, narancs, grépfrút

A citrusféléket fogyókúrákban, egészséges táplálkozásra alapuló étrendekben rendre előveszik, grépfrútot vagy citromot fogyasztani reggel éhgyomorra kifejezetten ajánlott akkor is, ha amúgy nem szeretnénk fogyni. A Karcsúsít blog szerint például a szegedi klinika étrendjében minden reggel szerepel mindkettő. Ugyancsak reggelire kapunk receptet a Pálmafa projecttől, aki gránátalmával és mandarinnal készít zabkását.

Itt az ideje elővenni a déli gyümölcsöket

A grépfrútot nem sűrűn használják édes ételekhez, a halakhoz viszont annál inkább. Még jó, hogy az elején leszögeztem, hogy lazacos receptek márpedig itt nem lesznek, de kénytelen vagyok mégis beválogatni a gyűjteménybe Tarkabárka langusztinkoktéljának receptjét, amit rózsaszín grépfrúttal tálal, mert annyira jól néz ki, hogy rögtön lecsapnék rá, ha tehetném.

Itt az ideje elővenni a déli gyümölcsöket

A naranccsal és a mandarinnal már könnyebb a dolgunk, mint a grépfrúttal, mert olyan sokféleképpen használhatjuk fel, hogy akár egész nap ehetnénk különböző variációkban. Húsok mellé, salátákba rendszeresen használják, a Wannabechef fahéjas-mandarinos csirkemelljének  receptje kifejezetten azoknak az ínyenceknek való, akik szeretik kombinálni az édes és sós ízeket. A Salátagyárnál a mandarinos sütőtöksaláta jól vegyíti a szezonális sütőtököt a lédús mandarinnal, a vaníliaöntet pedig a hab, azaz a szósz az egészen.

Itt az ideje elővenni a déli gyümölcsöket

A narancs mindenféle csokis édességnél is jó, ha kéznél van, mert remekül kiegészítik egymást. A brownie a narancs levével még finomabb lesz, szerencsénkre Csak a Puffin is szereti használni ezt a gyümölcsöt, így kerülhet akár karácsonykor is az asztalra a csokis-narancsos gyümölcskenyér, vagy a narancsos-túrós brownie. De nem fukarkodik Klarissza sem a naranccsal a narancsos-csokis-pudingos tortában, ami már a nevében is nyálcsorgató.

Itt az ideje elővenni a déli gyümölcsöket
Itt az ideje elővenni a déli gyümölcsöket

Ananász, banán

Az ananász sokféle turmix alapja, ezt már ismerjük, úgyhogy nem erre a vonalra megyünk rá, csak érintőlegesen térünk ki arra az izgalmas receptre Pálmafa project blogról, amiben a cékla és az ananász az alapja a turmixnak. Érdekes meglepetést találtam a Konyhalál blogon, ananászos cukkinidzsemet legalábbis sosem készítettem volna például magamtól, a saját kútfőmből. Az ananászos fordított torta már ismerősebben hangzik, bár én eddig valahogy sütéshez nem használtam ananászt, de ezek után kipróbálom.  

Itt az ideje elővenni a déli gyümölcsöket
Itt az ideje elővenni a déli gyümölcsöket

A banán olyan gyümölcs, aminek a receptjeivel egy egész cikket is ki lehetne tölteni akár, az egyik legideálisabb déligyümölcs édességekbe. Az egészséges sütikben például helyettesíthetjük vele akár még a lisztet is, mint Masninál a két hozzávalós keksz receptjénél

Itt az ideje elővenni a déli gyümölcsöket

A banánhoz tulajdonképpen kockázat nélkül gyúrhatunk szinte bármit, elég semlegesen édes az íze ahhoz, hogy az édességekben helytálljon. A csokis-banános-túrós torta Klarissza falatozójának bloggerénél vagy a banános sajttorta is ezt bizonyítja Csak a Puffinnál. Muffinokban is abszolút helye van, én a Zsuzsi finomságai bloggerének banános-csokidarabkás muffinját néztem ki magamnak, de csábító a Gasztrofitnesz blogon lévő reform mákos-banános, fitt muffin is, főleg akkor, amikor este tör rám az édességezhetnék. 

Itt az ideje elővenni a déli gyümölcsöket
Itt az ideje elővenni a déli gyümölcsöket

Avokádó, mangó

Az avokádó azért zseniális, mert sósan és édesen is tengernyi receptben felhasználható, ráadásul még egészséges is. A Mediterrán blogon lévő sült avokádó krémes csilimártással jóval túlmutat a mezei avokádókrémen. Salátában is tökéletes, ahogy azt Mrs. Lipton konyhájánál láthatjuk. A Kávé és Csokoládé blog minden földi egészséges hozzávalót felvonultat a receptjében, amiben az avokádó a grépfrúttal és a céklával kerül jó barátságba egy saláta erejéig. Az avokádós, uborkás leves pedig kifejezetten fogyni vágyóknak lett kitalálva.

Itt az ideje elővenni a déli gyümölcsöket

A paleo-csokimousse avokádóból a Tatota blogján tökéletes példája annak, hogy ami kakaós, az lehet avokádós is. A Masni blogon találhatunk kevésbé fogyókúrás, de annál finomabb csokikrémet is avokádóalappal, míg az avokádókrém csokis kekszekkel receptjét a Csokiműhelynél a bűntelen nassolni valók közé sorolhatjuk. Nemcsak csokival, hanem gyümölcsökkel is keverhetjük, az Időtetrisz-féle málnás avokádókrém legalábbis pont erre enged következtetni.

Itt az ideje elővenni a déli gyümölcsöket
Itt az ideje elővenni a déli gyümölcsöket

Végül, de nem utolsósorban itt van még nekünk a mangó, amivel izgalmas ízeket fedezhetünk fel. A mangóchutney, úgy tűnik, igen népszerű kísérője a húsoknak, Hahópihe blogján olvashatunk erről bővebben. Szintén ő írta le a fitt édességek egyik legjobbját, a mangókrémes zabpalacsintát, ami csak jó lehet, tekintve, hogy palacsinta terén nem ismerünk tréfát, legyen akármilyen egészséges vagy egészségtelen az adott recept.

Itt az ideje elővenni a déli gyümölcsöket
Itt az ideje elővenni a déli gyümölcsöket

Úgy tűnik, hogy a csokoládé a mangóval is jól összeboronálható, a Maimóni-féle mangókrémes csokitorta csábítóan hangzik, be kell jelölni kipróbálásra. Viszont ha nincs idő pepecselni, akkor a Zsuzsi finomságai blog nyers mangópudingját és Klarissza mangós-joghurtos-narancsos kelyhét is nekünk találták ki. Most pedig irány a zöldséges, vegyünk néhány déligyümölcsöt és kezdődhet a kísérletezés.

Itt az ideje elővenni a déli gyümölcsöket

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top