Nem csak az lehet hungarikum, amit megihatunk

Az első Hungarikum Hétvégét azzal az ígéretes programmal harangozták be, hogy az összes hungarikum (már 41 van!) fotóját felmásolják egy adathordozóra, majd azt tűzzel és vízzel semmisítik meg, hogy aztán a Kürt Kft. emberei jól megmentsék az adatokat. Mindezt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és a magyar sajtó jelenlétében a Budai Várban. Merthogy már a Kürt Adatmentés is hungarikum.

A kísértésnek ellenszegülve a médiaattrakció helyett arra utaztam, hogy majd a miniszter és a sajtó levonulása után a Budai Várból odaszivárgó külföldiekkel a beharangozott limitált kiadású tokaji aszúk és aranyérmek mellett közösen döntjük el, milyen is az a zöldborsós vaddisznópástétom és a leányfalui eperbor. Egyébként az előbbi meggyőzött, az utóbbiból többet kellett volna innom.

Aztán odaértem, de hét közben még elmaradtak a külföldiek:

A hazai vendégek sem találták még meg a rendezvényt, pedig akár kötelezővé is tehették volna, miután a szervezők épp múlt héten mérték fel, mennyire ismerjük a hungarikumokat. A 41 tételből legfeljebb hármat tudtak felsorolni a legtöbben. Jellemzően az is valamiféle alkohol volt.

Csodálkozni nincs mit, ha azt kérdezték volna, szerintünk mik a legjobb magyar dolgok, arra lett volna válasz millió, mert egyre többet lehet felsorolni. Az már fogósabb, ha fel kell mondani, mik a legjobbak egy a távolban ülésező bizottság szerint, aminek a döntéseit bemondja a rádió. És meginni sem lehet mindegyiket, sem gróf Széchenyi István szellemi hagyatékát, sem a halasi csipkét, sem az ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezetét. Annál érdekesebb, hogyan lehet ezeket egy fesztiválbódéban eladni. Mert a pálinkánál ez nem volt kérdés.

Ez nem a helyben elpusztított adathordozó, csak díszlet és diszkófüst:

Az első pánik után lassan valami csodálatos megnyugvás töltött el, már nem zavart, hogy nincs tömeg. Úgy nézett ki, mintha csak nekem rendezett volna fesztivált a Magyar Ízek Alapítvány, szinte egy bódénál sem akadt konkurenciám.

Így összeismerkedtem a Márton utcai szikvizessel, aki pár utcával van alattunk a Ferencvárosban a Mester utcánál. A család az 1920-as évek óta viszik az üzletet, ’54 óta ugyanott, és mivel jó kapcsolatokat ápol az önkormányzattal, most a helyi iskolák gyerekei járnak hozzá megnézni, mi az a víz, miközben a szüleik a sarki boltban előttem veszik a százforintos ragadós üdítőket. A legújabb ötlete, hogy fradarkát gyárt. A ferencvárosiak kadarkáját.

Fotó: aquanova.hu

Volt idő újra elbeszélgetni az egyik legjobb dumájú matyóföldi hagyományőrzővel, Kovács András bútorfestővel. Legutóbb addig mesélt nekem Mezőkövesden, hogy vettem tőle egy kis fatükröt, amire ráfestette a nevem. De ez a minta nem matyó:

Minden bódénál vártak rám, így kaptam például egy makói hagymát ajándékba. Igaz, már az sem a régi, újra kellene nemesíteni, és naná, hogy ehhez is pénz kellene:

A Hungarikum Hétvégén azért nem estünk olyan csapdába, mint azon a főzelékfesztiválon, ahová nagy erőkkel kivonultunk, aztán kiderült, hogy alig van pár főzelék. Rögtön a bejárat után nagyon ígéretes sült fokhagymák, házi pástétomok és sonkák vonzottak oda az egyik pult üvegéhez, és kivel kóstoltatta volna a szegedi húsos, ha nem velem. Helyben, akkor frissen sütött kenyérrel.

 A sült fokhagyma krémes és egészen édes, a titka is megvan: 2×25 perc 140 fokon, és nem kell sajnálni, amikor levágjuk a tetejét, hadd nyíljon ki szépen:

Nem kolbászkrém, Ilcsi-féle kozmetikumok, de azt mondták, végül is meg lehet enni, igazi növények vannak benne, nem holmi kivonatok:

Eljött az idő, hogy közelebb kerüljünk Széchenyi örökségéhez, ehhez egy OKTV-versenyes hangulatú tesztet kellett kitölteni. Közben a pultban álló, lovagiasan bókolgató urak elegánsan vezettek rá a válaszokra, és közben kibukott, Széchenyi kedvelte a hölgyeket, ezért is ajánlhatta nekik Hitel című művét. Merthogy akkoriban olyan nők éltek, mint Széchenyi felesége, Seilern Crescence, aki tíz gyereket szült, és azt mondják, még a hetedik után is jól nézett ki. Akkor vette el Széchenyi. A poroszos teszt arra mégis jó volt, hogy bárkiben megragadjon, akármi másra is költhette volna a vagyonát és az idejét, de az volt a mániája, hogy fontos közügyeket karolt fel.

Ő volt Seilern Crescence. A lecke fel van adva:

Fotó: Wikipédia

Őket a táblák képviselték:

A helyszín összességében mégis pazar:

Az árak és az ételek:

Hunburger, bivalyikum és mangalikum. Szerencsére nem próbálták meg angolosítani:

Ha nekem kellene vonzóbbá tenni a rendezvényt, akkor aranyos állatokkal próbálkoznék, hogy ne legyen annyira magányos az a sólyom. Nem arra gondolok, hogy a sonkák mellett állítsunk fel mangalicamalac-simogatót, hanem vizslákra, mudikra, pumikra, de a várban pár ló is elférhet. Versenyezhetnek is.