Gasztro

Vadhús a menzán: de mit szólnak hozzá a gyerekek?

Egyik hétvégén a kertben bográcsoztunk egy ötvenes borsodi barátunkkal, aki vadakban gazdag helyen él, és gyakorta süt-főz szarvast vagy vaddisznót. Legtöbbször nála eszünk ilyesmit. Mégsem tartja jó ötletnek, hogy vadhúst adjanak a menzán. Pedig vad egészséges is, és kisebb a kihívás, mintha spenótot akarnának etetni a gyerekekkel. Gondoltuk mi. Megkértük az Ízbolygó szerzőjét, aki többgyerekes anyaként visz egészséges ovimenzát, hogy tesztelje a dolgot, hogyan néz ki ez élesben, igazi gyerekekkel.

A Mintamenza Program, melyhez eddig kétszázötven főzőkonyha csatlakozott az ország minden tájáról, szeretné egészségesebbé tenni a közétkeztetést. Rá is fér, ez nem kérdés, ezért többek között mindenféle méltatlanul elhanyagolt alapanyagokat vezetnek be az étlapokon. Idén júniustól például havonta kétszer vadhúsból készült ételt is kapnak, emellett pedig általában több gyümölcsöt, több tejterméket és kevesett sót cukrot.

Vadhúst kilónként ötezerért?

Bár országunk vadban gazdag, az egy főre jutó vadhúsfogyasztás mégis csak évi két-három deka, ami néhány falat húsnak felel meg. Ebből is látszik, hogy sokan egyáltalán nem esznek ilyesmit, de talán nem azért, mert ízlik nekik. Az éttermek étlapján kevés helyen szerepel vad, a háztartásokban sincs hagyománya az elkészítésének, boltban nem nagyon kapni, piacokon elvétve, aranyárban. Leszoktak róla, ha szerették is, a négy- nyolcezres árcímkék láttán.

A Mintamenza program egyik fő érve viszont éppen az, hogy ha a gyermekeknek ízlik a vadétel, az majd a háztartások fogyasztására is kihat, illetve hogy a gyermekkorban megszeretett vadhúst talán majd felnőttként is keresik a polcokon.

Vadhús a menzán: de mit szólnak hozzá a gyerekek?

A vad ára korábban a luxuskategóriába tartozott, azonban az utóbbi időben a piac telítettsége miatt a vadhús ára megfeleződött, igaz, még így is négy-ötszöröse például a csirkéének.

Jórészt fagyasztva lehet megvenni, ami szintén drágít rajta. A beszerzése közel sem egyszerű, hiszen nem kapható minden élelmiszerboltban. Érdemes piacon, hipermarketekben keresni. Itt viszont nemcsak fagyasztva, hanem frissen, vákuumcsomagoltan is elérhető a vaddisznó, őz, de még a szarvas is. A vaddisznóragu 2500 Ft-os, az őzragu 3300 Ft-os, a gímszarvascomb: 4500 Ft-os, a gímszarvasgerinc nagyjából 7000 Ft-os kilónkénti áron kapható.

Bizony egészséges

A vadállatok változatos növényi táplálékot fogyasztanak, sokat mozognak, ezért húsuk alacsonyabb zsírtartalmú, mint tenyésztett társaiké. A hús szerkezete éppen emiatt azonban keményebb, rostosabb, nagyobb mértékben tartalmaz nélkülözhetetlen vitaminokat és ásványi anyagokat. Elkészítése tovább tart, de ez nagyban függ attól, milyen testrészt választunk, és mit készítünk belőle.

Fertőzött is lehet?

Az elmúlt hetek lépfenefertőzései után jogos kérdés, de a vadhús is ugyanúgy állategészségügyi vizsgálaton megy keresztül, ahogy a tenyésztett állatok húsa. Az alapszabály itt is az, hogy csak ellenőrzött, biztonságos forrásból származó vadhúst használjunk fel a konyhánkban. A vaddisznóhús esetében leginkább a trichinellózis kerül szóba, de attól sem nehéz megszabadulni, tízpercnyi, minimum 60 fokon történő hőkezelés elpusztítja a kórokozót, de az is, ha három hónapig –20 fokon fagyasztjuk.

Szarvashúsból készült ételek egy iskolai menzán (Fotó: MTI)
Szarvashúsból készült ételek egy iskolai menzán (Fotó: MTI)

Nade a gyerekek megeszik?

A vadhúsok igazán karakteres ízvilágot képviselnek, ami a felnőttek között is megosztó. Levesbetétként (húsgombóc), pörköltnek vagy sültnek is elkészíthető a vad fajtájától és testrészétől függően. Jól kombinálható sültként bogyósokkal, földes ízvilágú gyökérzöldségekkel is. Ez esetben is érvényes a szabály: a hasonló életterületről származó alapanyagok jól kiegészítik egymást.

A gyerekek alapvetően nyitottak az újdonságokra, és ha gyerekkedvenc ételekbe csomagoljuk, akár még a vadhúst is boldogan falatozzák. Gondoltam én. A lasagne igazi kedvenc kaja, így erre esett a választás, ezt vadasítottuk meg, ám az eredmény csak részben igazolta várakozásaimat.

A gyerekek nagyon lelkesek voltak, hiszen a lasagnét, a paradicsomos tésztát és a céklakrémlevest (!) is nagyon szeretik. A lelkesedés éppen az első falatig tartott.

Hiába a finom paradicsomszósz és besamel, a sok sajt, a gyerekek kiérezték a vadhús ízét. Nem merném állítani, hogy nem volt sikeres a próba, eszegették, azonban korántsem annyi fogyott belőle, mint a “normál”, marhahúsos verzióból.

Egészséges, csak sokáig fő, drága, nehéz beszerezni és nem népszerű

Összességében dicséretes a kezdeményezés a vadhús megkedveltetésére, azonban szinte bizonyos vagyok benne, hogy ez nem lesz egyszerű menet. Az elkészítés ideje, a vadhús beszerezhetősége, valamint magasabb ára mind-mind korlátozó tényezők, illetve a “fogadó oldalról” sem lehet egyértelmű sikerre számítani. Talán jó receptekbe építve még a kissé szokatlan ízeket is megkedvelik a kicsik előbb-utóbb.

Mi a szarvascombot hipermarketben vettük, és két és félszer annyiba került, mintha marhát vettünk volna. Szerintem nem fogják bevállalni ezt a közétkeztető cégek, hacsak a Vadex nem adja nekik nyomott áron, ami még elképzelhető, ha van kormányzati nyomás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top