Gasztro

Szuper fagyik cukor és tej nélkül

Ha nyár, akkor fagyi! Te is imádod, igaz? Bloggerünk most egy csokornyi tej- és cukormentes fagyi receptjével készült.

Fügés citromfagyi

Melyik a kedvenc fagylaltotok? Az enyém a citrom. Még gyerekkoromban élt a szomszéd utcában egy néni, aki egy kis fagyizót üzemeltetett. Odajárt a környék apraja-nagyja, és én már 7 évesen is voltam olyan elvetemült, hogy 2 gombóc citromfagyit kérjek. Azóta ha új helyet próbálok ki (nem mintha mostanában erre lenne példa), akkor a citromot kóstolom meg először, mert ha azt jól készítik, akkor valószínűleg a többi is jó lehet. Mert a citromfagyit el lehet szúrni. Például azzal, ha édes. Vagy ha jégdarabkák vannak benne. Vagy ha érződik rajta, hogy a sárga gyümölccsel még csak egy pacsi erejéig sem találkozott. Szóval adva van a citromfagyival szemben felállított magas mércém, a dögmeleg, meg a vizsgaidőszak, amit túl kell élni valahogy, és én elhatároztam, hogy elkészítem a saját mindenmentes, garantáltan gyümölcsből készülő citromfagyimat. Jelentem: az akadályt sikeresen vettem, és olyan hűsítő finomságot sikerült rittyentenem, hogy ezek után mindig lesz a fagyóban egy dobozzal.Szuper fagyik cukor és tej nélkül

Hozzávalók

(két személyre vagy egy citromfagyi-bolondnak)

  • 1 dl kókusztejszín
  • 4-5 citrom leve a rostokkal együtt
  • 5 dkg beáztatott aszalt füge

A citrom levét kifacsarjuk, a rostokkal együtt a kókusztejhez adjuk. A héját NE reszeljük le, mert annyi növényvédő szer, éréskésleltető meg a jó ég tudja, miféle vegyszer van rajta, hogy tök felesleges ezzel mérgeznünk magunkat. Persze, ha magadnak termeled vagy biót veszel, akkor nyugodtan, de a belseje is bőven elég. A fügét negyedórára beáztatjuk, hogy puhább legyen. Aprítógépben a citromleves kókusztejet a fügével összeturmixoljuk, és a fagyasztóban 1-2 óra alatt tökéletes állagúra fagy. Néha persze kevergessük meg.

 

Fügés diófagyi

Evvel a csodával Trapaniban találkoztam, és elsőre meggyőzött. Nagyon szeretem a diót, ahogy a fügét is, így nem volt kérdés, hogy megpróbálok valami hasonlót készíteni. Elég tömény lett az én változatom, de legalább senki sem foghatja rám, hogy sajnáltam belőle az alapanyagot, mert az van benne rendesen.Szuper fagyik cukor és tej nélkül

 Hozzávalók

  • 1 dl kókusztej
  • 1 dl víz
  • 10 dkg dió
  • 10 dkg beáztatott füge

Úgy, ahogy van, homogenizáljuk a hozzávalókat, és a fagyasztóból kivéve párszor megkeverjük a teljes dermedésig. Nagyon finom, ezt a változatot is – de akár füge nélkül is – el tudnám képzelni egy csésze kávé tetején csücsülve, vagy akár jegeskávéként összeturmixolva. Ki is próbálom.

Készítsd el a Vörösboros meggyfagylaltot is, sőt a Süteményeskert blogon még több szuper fagyirecept vár!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top