Gasztro

Keresik Budapest borát

Évente egy-egy fehér- és vörösbor nyerheti el a különleges címet.

Tarlós István főpolgármester 2010-ben hirdette meg a Nemzet fővárosa programot, amelynek egyik fontos célja, hogy Budapest minden nemzeti érték mögé odaálljon. Ehhez a törekvéshez illeszkedik az első alkalommal meghirdetett Budapest bora pályázat. Az elismerő cím odaítélésének célja, hogy segítse a magyar borvidékeken termelt borok népszerűsítését és megismertetését, a magyar borászatok fejlődését.

A felhívásra több mint 70 tétel érkezett be; hasonló mennyiségű fehér- és vörösbor. A benevezett borokat szerdán a főváros képviselői szakemberek segítségével három bizottságban értékelték, majd az ezek által kiválasztott egy-egy legjobb tételt közösen újrakóstolva ítélik oda a Budapest bora elismeréseket.

A Budapest bora cím mellett arany-, ezüst- és bronzérmeket is kiadnak, majd Budapest borait egy éven keresztül a főváros hivatalos rendezvényein, protokollvendégeinek is kínálják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top