Gasztro

Börtönben nyílik étterem

Nem börtönkosztot szolgálnak fel.

Forrás: dailymail.co.uk
Forrás: dailymail.co.uk

Étteremmé alakítják át a londoni Brixton börtön egyik használaton kívüli épületét egy jótékonysági szervezet kezdeményezésére. A 100 férőhelyes étterem nyitva áll majd a nagyközönség előtt, felszolgálni, illetve a konyhán segédkezni pedig a fogvatartottak fognak.

Az önként jelentkező rabok közül több lépcsőben választják ki azokat, akik alkalmasak az éttermi munkára. A kiválasztottak ezt követően képzésen vesznek részt. A program fő célja, hogy a börtön lakói piacképes szakmát és tapasztalatot szerezzenek, amivel segítik majdani visszailleszkedésüket a társadalomba.

Az étteremben természetesen nem börtönkosztot szolgálnak majd fel, hanem ugyanolyan ízletes fogásokat, mint egy hagyományos étteremben, a környezet azonban nem mindennapi élmény lesz a vendégeknek.

Az épületben az étterem mellett tárgyalások és munkaebédek megszervezésére alkalmas, privát helyiségeket is kialakítanak, melyeket cégek bérelhetnek ki. A vállalkozásból befolyó pénzt a szervezet visszaforgatja a projektbe, hogy további börtönökben is nyílhassanak még hasonló éttermek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top