Gasztro

Kipróbáltuk: paradicsomaszalás házilag

Egy maroknyi szárított paradicsomért majdnem egy ezrest kell fizetni? Azt már nem! Ha a paradicsom kilónkénti ára 200 forint alatt van, kint meg tombol a trópusi hőség, akkor miért nem aszalunk magunk? Kocsiban, teraszon és sütőben gyártottuk a nyár legintenzívebb ízét.

Kipróbáltuk: paradicsomaszalás házilag

Aszalás kocsiban

Tavaly már nekiálltunk, de nem jött össze. Egy kisebb lehűlés ugyanis kinyírta a projektünket, és berohasztottunk 2 kiló finom paradicsomot. Idén féltünk, ezért jóval kevesebb paradicsommal ugyan, de ismét megpróbálkoztunk. A 40 fokos kánikula és a hőségriadó jót tett a projektünknek.

Így készül:

A paradicsomból jó húsos fajtát keressünk, vágjuk négybe (ha nem túl nagy, akkor félbe is elég), sózzuk meg, és tegyük konyharuhával leterített tálcára. Ha akarjuk, kanállal kiszedhetjük a magokat és a levét is, így hamarabb szárad, majd fedjük le gézzel, tegyük a kocsi kalaptartójára és álljunk ki a napra… Fontos, hogy a kocsival állandóan a tűző napon álljunk, különben a paradicsom berohad. Ha nagyon lehűlne éjszakára a hőmérséklet, vagy nagyon párás helyen vagyunk, akkor jobb, ha este bevisszük a házba. Másnap pedig indulhat a buli újra. Melegben három nap kell hozzá, hogy a paradicsom megaszalódjon.

Tipp: Ha hidegfront jön, akkor jobb gyorsan behozni, és a sütőben folyatni a folyamatot.

Kipróbáltuk: paradicsomaszalás házilag

Aszalás az udvaron

Tavaly eljátszottuk, hogy tíz órát keringtünk a nyári melegtől felhevült lakásban a sütő körül, amit először 60, később 90 fokra állítottunk, amíg végre elkészült a szárított paradicsom. Két kilóból két maréknyi jött ki, majd megfulladtunk a konyhában, de legalább isteni finom lett a végeredmény. Jobb, mint amit Rómából hoztunk pár hónappal később, és még azóta sem romlott meg.

Viszont a sütő mégiscsak eszi az energiát, így arra is kíváncsiak voltunk, hogyan megy ez a nap energiájával. Az legalább jön ingyen az égből, nem is baj, ha kicsit munkára fogjuk. Ha akad egy napsütötte hely a kertünkben, teraszunkon, és nincs nagy szmog a környéken, akkor bátran lehet próbálkozni.

Így készül:

Érdemes hozzá külön szárítófelületet szerkeszteni, ezt a leggyorsabban úgy úszhatjuk meg, ha fogunk egy képkeretet, kivesszük a közepét, és alul-felül lefedjük szúnyoghálóval. Így szépen szellőznek majd az aszalódó paradicsomaink, és a rovarok sem kontárkodhatnak bele a munkánkba. Csak a felső szúnyoghálót ne szögeljük oda véglegesre, mivel érdemes a paradicsomokat naponta megforgatni. Aztán ha belejövünk, vagy akad egy ügyes kezű barkácsoló a háznál, legközelebb deszkákból magunk is ácsolhatunk neki keretet, alsó támasznak pedig tökéletes lehet egy raklap, csak olyat szerezzünk, amit nem kezeltek vegyszerekkel. Természetesen itt is igaz, hogy ha estére lehűl az idő, akkor éjszakára hozzuk be az egész szettet a házba.

Mennyi idő kell neki?

Hogy mennyi idő alatt szárad ki a paradicsom, az sok tényezőtől függ, 3-4 nap is elég lehet, de kellhet 7-10 is. Ilyenkor az időjárás kezében vagyunk, mint a kovászos uborka gyártásánál: ha jön egy hirtelen hidegfront, rögtön vége a dalnak, és csak a sütő húzhat ki minket a bajból. Érdemesebb ezért kisebb darabokat aszalni, azok mindenképp hamarabb kiszáradnak.

Kipróbáltuk: paradicsomaszalás házilag Honnan tudjuk, mikor kész?

Mi az első adaggal pórul jártunk, a negyedik napon jött egy nagy lehűlés, és hiába vittük be egy napra, később apró pici penészfoltok jelentek meg a féltve napoztatott paradicsomokon. Legközelebb kisebbeket vettünk, és az a negyedik nap végére tökéletesre száradt.

Akkor jó egyébként, ha már nem nagyon van benne nedvesség, de még nyúlik és bőrszerűen fényes a húsa. Nem kell megvárni, hogy csörögjön a szárazságtól, ha viszont nyomásra még jön belőle lé, akkor tovább kell várnunk.

Hogyan tároljuk?


A legegyszerűbb megoldás, ha jól záródó zacskókba tesszük, és nem árt, ha minél kevesebb levegő marad benne. Ezt úgy is megoldhatjuk, hogy egy résen bedugott szívószállal kiszívjuk a zacskóból. Még jobb, ha olajban tesszük el, mert így nem csak főzéshez tökéletes, mivel megpuhul, kenyérhez is ehetjük, ahogy a törökök is teszik reggeli mellé. Ehhez tegyük a paradicsomot kifőzött üvegbe, amibe nem kell más, mint annyi jó minőségű olívaolaj, amennyi ellepi, és érdemes közben néha jól lenyomkodni egy fakanállal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top