Gasztro

Így hámozd meg trükkösen a fokhagymát! – videó

10 másodperc alatt egy egész fejjel végezhetünk ezzel az okos módszerrel.

Ha nemcsak egy-két fej fokhagymát kíván egy recept, hanem nagyobb mennyiséggel kell megküzdenünk, az elég szöszölős munka tud lenni, ráadásul a fokhagyma levétől állandóan rátapadnak az ember ujjára a héjdarabok. Ezt a bénázást felejthetjük el örökre, ha megnézzük a következő tanulságos videót, amiben a Saveur magazin gasztroszerkesztője mutatja be a saját módszerét.

Ennek az a lényege, hogy először egy határozott csapással széjjelválasztjuk a gerezdeket. Ő az öklét használja, de mi inkább egy lábas aljával próbálkoznánk. Ezután előveszünk két egyforma, nagyméretű tálat. Az egyikbe beledobjuk a fokhagymát, a másikat fordítva ráhelyezzük, hogy tökéletesen zárjon, és jó alaposan megrázogatjuk. Kész is vagyunk, már csak ki kell szedegetni a tiszta gerezdeket a héjdarabok közül.

A videó kommentelői szerint a technika működik, többen írják, hogy kipróbálták és sikerült. A hozzászólások alapján egy nagyobb befőttesüvegben is rázhatjuk a fokhagymát, de ebbe egyszerre csak fél fejet tegyünk, kisebb tálakkal viszont nem nagyon érdemes kísérletezni.

Ha tetszett, nézd meg azt is, hogyan hámozhatnád meg egyszerűen a főtt tojást!

 

A fokhagyma gyógyhatásairól a Válaszkereső oldalunkon találhatsz többet!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top