Megvannak a Meki hamburgerújdonságai

Megosztás
 
Még több megosztás ▾
Ma eldől, hogy a McKupuszina Burgert, vagy esetleg Petra McNyamiját kérheted ősztől a McDonald'sban. A nép hamburgerei közt sztárokból álló zsűri dönt.
2012. 08. 16. Gasztro rovat 

Amióta újságírók helyett bloggerek írják az újságot, és a bolti édességeket is képesek vagyunk saját kézzel előállítani, az a cég lehet igazán jófej, amelyik hagyja kibontakozni a fogyasztóit. Most a McDonald's enged alkotni tíz lelkes amatőrt, akik megmutathatják: ők aztán tudják, mi kell a népnek.

Húszezerből tíz

Összesen 21 ezren állították össze a saját álomburgerüket az Én hamburgerem nevű alkalmazással a már ismert alapanyagokból, és közülük a közönség szavazta meg a legjobb tízet. Ezeket most a pesti Gyömrői úti McDonald's konyháján el is készítik, hogy a zsűri kiválassza a legjobb hármat. Nagy a tét, mivel ezeket ősszel egy hétig menüben is kérhetjük az éttermeikben.

Összecsapnak a Meki hamburgertalálmányai



A versenyben összecsap a Petra nevű versenyző McNyamija és a CéCiSzalonnás Marhaburger, és a dadogósokkal, diszlexiásokkal együtt kicsit izgulunk, vajon felkerül-e az étlapra a McKupuszina Burger, amit a szülőfalujáról nevezett el egy rokonszenves vajdasági induló. Ha pedig a MaMot Burger nyer, megszületik az ország saját motorosburgere.

A zsűri, amely dönt: Nagy Feró, Tóth Gabi, Szekeres Dóra, Horváth Ágnes, a hazai McDonald's ügyvezető igazgatója, Héjja János, három vidéki McDonald's vezetője és Fábián Viktor, az étterem legnagyobb facebookos rajongója. A szendvicseket Till Attila konferálja fel.

Bemutatkoznak a hamburgerújdonságok

Bakai György az első versenyző, aki a zsűri színe elé járult. A fiáról nevezte el McRichinek a burgert, és azért került bele panírozott csirkehús és hagyma, mert az az egyik kedvence. Egy kis szószt hiányolt a zsűri, de legalább nem egy csúzliszendvics, azaz nem esik szét az ember kezében, így vezetés közben is fogyasztható. Az autóbarát burger után a motorosok szendvicse kerül terítékre.

További képekért kattints a képre!
További fotókért kattints a képre!


A McRanchbe a hölgyek kedvéért egy kis jégsaláta is került, és egy kis retromustár, hogy Nagy Feró ismerős ízt érezhessen. A rutinos zsűritag egyébként az ízfaktort keresi a szendvicsekben. „Ez a vezető eddig, rendes, jó husi van benne. Egyet még harapok, hogy biztos legyek benne” – mondta Feró, tehát nála betaláltak, és a többiek is egyetértően hümmögtek.

Frakciókra bomlott a zsűri

Megérkezett a McKupuszina burger, amivel a Lajkó Félix-es karakterű ötletgazda a vajdasági Kupuszinán lakó emberek étkezési szokásait próbálta tükrözni. Egyébként színházi rendező, aki most a hamburgereken élte ki alkotószenvedélyét. „Nekem ez nagyon férfias” – ítélt Tóth Gabi, és legyezgette a száját a csípős paprikás szósz miatt. Kiderült, érdemes lett volna zöldséget használni, hiába nem eszik arra a jégsalátát, mert összetartja a szendvicset, így viszont szétcsúszik.

Megszületett Tóth Gabi kedvence, az első, nő által alkotott burger: a fokhagymás ropogós, de Nagy Feró rögtön rákontrázott: „Én úgy gondolom, hogy a hamburger marhahúsból van, és folyik belőle ki minden, ennek épp csak hogy megmutatták a szószt.” A zsűri női és férfi frakciókra bomlott.

A Mézeskirály ízvilága megosztó

Petra McNyamiját a fekete olívabogyónak köszönhetően dicsőítették, közben a húszéves szendvicstervezőlány megragadta az alkalmat, hogy hadjáratot indítson a nadrágként viselt leggings ellen, amiben teljes vállszélességgel támogatjuk. A CéciSzalonnás Marhaburgerrel újabb férfias szendvicset mutatott be a tervezője, és megtudtuk, a Céci igazából a Béla becézése. Feró ezzel is elégedett, neki legfeljebb egy kis vodka hiányzott volna belőle.

A Mézeskirály burger gazdája egy újabb fiatal lány, aki imádja a Forma–1-et, és az egyik zsűritagtól azonnal ígéretet kapott, hogy kiviszi egy versenyre. A szendvics ízvilága viszont nem állt össze a zsűrinek. A Gringo51 21 éves alkotója egy pécsi egyetemista, aki amerikai focizik. A külalakra ötöst kapott. „Bingo ez a Gringo” – dobta be Feró. Az utolsó játékos az IdeVele burger retromustárral, hagymával, fűszeres hússal, de nem rajonganak a kompozícióért.

Megvannak a győztesek

A zsűri visszavonult, a szempontok összecsaptak. Két szendvicsnél egyértelmű döntés született, de itt helyezések már nincsenek. A három győztes burger: a MaMot motorosburger, a McRichi és a klasszikus ízvilágú RanchMcBeef. A marhahús tényleg dominál, csak a McRichi csirkés. A lányoknak ezúttal nem jött össze, mindhárom győztes burgertervező fiú. „Láttuk, hogy vannak itt hamburgerteremtő energiák, azt is, hogy nem könnyű jó szendvicset készíteni, de az ügyes versenyzőknek köszönhetően fantasztikus összeállítások születtek” – vonta le a tanulságot Horváth Ágnes ügyvezető igazgató.

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

franc20 2012-09-09 08:48

párom imádja a hamburgert, így valamelyiket biztosan kipróbálja és akkor majd mi eldöntjük, hogy tényleg jó választások születtek e.

Nők Lapja Cafe 2012-09-09 08:48

Ma eldől, hogy a McKupuszina Burgert, vagy esetleg Petra McNyamiját kérheted ősztől a McDonald\'sban. A nép hamburgerei közt sztárokból álló zsűri dönt.

Nők Lapja Café: Megvannak a Meki hamburgerújdonságai

Nyereményjáték Theodora

Theodora

Játékunkon Theodora ajándékcsomagot nyerhetsz!

Játszom
Nyereményjáték Orbit

Orbit

Nyerj egy évre elegendő Orbit Bubblemint rágót és egy rágó adagolót!

Játszom

Címlapon

Legjobbak

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Legyél szerelmes az életedbe is!

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Legyél szerelmes az életedbe is!

Ha megtanuljuk élvezni az életet, elfogadni az itt és...
Facebook lájkok száma
Álomruhák apróságoknak

Álomruhák apróságoknak

Bloggerünk Beke Lucával, a GingerBrownie márka...
Facebook lájkok száma

Kisebb otthonokban helyezik el a pszichiátriai betegeket

A szentesi pszichiátriai otthon modernizálásának...
Facebook lájkok száma
Vicces képek: pocsék áruk igenis léteznek

Vicces képek: pocsék áruk igenis léteznek

Kacagtató gyártási hibás termékek.
Facebook lájkok száma
Bámulatos megoldás: hotelszoba lett a tűzoltóautóból

Bámulatos megoldás: hotelszoba lett a tűzoltóautóból

Egyszerre csak egy pár szállhat meg a különleges...
Facebook lájkok száma
Ezt eszik világszerte – megdöbbentő fotósorozat!

Ezt eszik világszerte – megdöbbentő fotósorozat!

Ki szegényesen, ki gazdagon, ki egészségesen, ki pedig...
Facebook lájkok száma
Ötletes: így vedd rá a kutyádat, hogy elpakolja a játékait

Ötletes: így vedd rá a kutyádat, hogy elpakolja a játékait

Nincs is rád szükség! A játéktartó doboz egyedül is...
Facebook lájkok száma
Elképesztő lemezborítók – fotók!

Elképesztő lemezborítók – fotók!

Nem találsz majd szavakat, ha meglátod a képeket.
Facebook lájkok száma
Több megyében felhőszakadás várható ma

Több megyében felhőszakadás várható ma

Kilenc megyére figyelmeztetést adott ki péntekre a...
Facebook lájkok száma
Erős ellentét feszül Judy és férje között

Erős ellentét feszül Judy és férje között

Judy szeretne még egy babát, férje azonban erről...
Facebook lájkok száma Hozzászólások száma2

Legtöbbet megosztott cikkek

Utoljára csókoltak – a legemberibb pillanatok a múlt századból

Utoljára csókoltak - a legemberibb pillanatok a múlt századból

Szerelmüktől búcsúzó katonák, a nagy beállítás közben...
Facebook lájkok száma2150
„Mit keres egy lány a fizika szakon?”

„Mit keres egy lány a fizika szakon?”

150 kutatóból mindössze 9 nő
Facebook lájkok száma272
Budapesti rúdtánckörkép

Budapesti rúdtánckörkép

Kik járnak rúdtáncolni?
Facebook lájkok száma233 Hozzászólások száma3

Fertőzött tarja a Tescóban

Baktériumot találtak benne, az áruházlánc az ominózus...
Facebook lájkok száma198
Megható: egy idegennek adta a cipőjét a buszon

Megható: egy idegennek adta a cipőjét a buszon

Egy újabb bizonyíték arra, hogy igenis vannak még...
Facebook lájkok száma186
Fergeteges tánccal vezették le a vagány nagyik a futóversenyt – videó

Tánccal vezették le a nagyik a futóversenyt – videó

Élni tudni kell... és ők tudnak.
Facebook lájkok száma177 Hozzászólások száma3
Szívszaggató videó: élete legnehezebb döntése várt a kismamára

Szívszaggató videó: egy kismama legnehezebb döntése

Könnyfakasztó történet egy erős nőről.
Facebook lájkok száma136
Kampánydal lett Radics Gigi slágeréből – videó

Kampánydal lett Radics Gigi slágeréből – videó

Radics Gigi Vadonatúj érzés című sikere a Meglepetés...
Facebook lájkok száma122

© 2014 NLC - Nők lapja café. sanoma média budapest zrt. Minden jog fenntartva | impresszum | médiaajánlat | közönségszolgálat | felhasználási feltételek | adatvédelem