Megtaláltuk a hőség elleni szérumot

Egy magyar nő miatt költözött Magyarországra Giovanni, aki most az itt élő olaszokat látja el ütős olasz presszókávéval és hazai ízekkel. Néha vuvuzelázik is.
Az afrikai kifőzde nyúlós raguja után gyomorbarátabb élményre vágytam, így most egy olyan olasz helyet teszteltem Budapesten, ahová állítólag főleg olaszok járnak. Még át sem szeltem a széles Bajcsy-Zsilinszky utat, füttyögéssel kísért olasz kiáltás jelezte, jó irányba haladok. A hatsávos út melletti apró terasz elárulta, hogy nem egy túlárazott, puccos hellyel állok szemben, és az olaszos életkép kedvéért egy robogó is parkolt nem messze.

A hatsávosnál bújnak meg Klikk a képre a galériáért!
A hatsávosnál bújnak meg – Klikk a képre a galériáért!


A szerelem hozta, az élet marasztalta


Odabenn jóval elegánsabb az összkép, pontosabban európaibb, de rögtön lecsapott rám Giovanni, a hely egyik vezetője, aki néha főz is. Nő miatt költözött Magyarországra hat évvel ezelőtt egy délolasz tengerparti kisvárosból, szakács, cukrász és focirajongó, mint minden olasz, mondta. Most viszont az olimpia megy a hátsó szobában, természetesen olaszul. Ő és Mario nevű barátja egy debreceni sráccal közösen viszik a helyet, ami így kapta a Caffe Gian Mario nevet. A magyar feleségétől azóta elvált, de itt tartotta, hogy nálunk megfizethető a társasági élet, azaz csapolnak sört háromszáz forintért is.

Az étlapon előételek, pizzák, saláták és desszertek, előre felhívta a figyelmet a helyben készülő tiramisura, de inkább az itt nem szereplő tészták érdekeltek, amiket az ajtóban láttam kiírva. Ajánlotta a spaghetti carbonarát és a calabriát, de a spenótos farfalle is jól hangzott.

Végül gnocchi sorrentina lett belőle, azaz gnocchi paradicsomszószban, mozzarellával, sütőben összesütve. Az evőeszközök mellé egy jó adag parmezánt kaptam és pár szelet kenyeret. Ez jó, elképzeltem, hogy egy magyar étteremben kiteszik a kockás abroszra a kenyereskosárkát a túrós csusza mellé. Kár, hogy biztos nem a gnocchi miatt hozták, hiszen az olaszok sem esznek a tészta mellé kenyeret.

Sajtparadicsom
Sajtparadicsom


Sajt sajttal


A gnocchi kissé csorba cseréptálban érkezett, forró volt és bugyborgott. Kezdtem volna enni, de csak nyújtottam a villával a rengeteg mozarellát, közben a szomszéd asztalnál ülő két olaszra néztem, röhögnek-e már rajtam. Nem érdekeltem őket. Éppen nagy szelet sonkákat pakoltak a kenyerükre és egy rombuszokra felvágott pizzán osztoztak. Giovanni közben kedvesen odaszólt, ne felejtsem el a parmezánt. Legyen.

A tészta végtelenül egyszerű volt, de semmi sem hiányzott belőle. Tisztán paradicsom és tisztán tészta, ami olyan könnyű és puha volt, mint anyám galuskái. Eszembe jutottak azok a tömör gnocchigombóckák, amiket egyszer első próbálkozásra gyúrtam otthon. Sunyin ragadtak bele az ember fogsorába. Le kellett volna állni, de nem ment, elfogyott minden. Közben új vendégek jöttek. „Szia, hogy vagy?”, „Jól, ez itt a lányom”, cseverésztek Giovannival. Mindenkinek járt a barátkozós beszélgetés.

Vuvuzelázni szabad


Közben éreztem, kávé kell, egy jó olasz eszpresszó, az a méregerős, amitől a holtak is feltámadnak. Akár 40 fokban is. Mikor megláttam, milyen komoly kávégép áll a pult mögött, tudtam, most megkapom. Giovanni kávé nélkül is bepörgött, belefújt a vuvuzelájába, majd csibészesen elnézést kért a vendégektől.

Giovanni hozza a kávét
Giovanni hozza a kávét

A testem elnehezült a sok tésztától, de a kávé hatott, és ugyanolyan, mint amit Olaszországban főzött a kedvenc bácsim. Mielőtt elengedett, Giovanni elmondta, hogy kedden és szerdán frissen érkezik hozzájuk a feketekagyló, a vénusz-kagyló, a királyrák, a homár és a polipok. Házi olívaolajat is árulnak kimérve, és az olajos fémtartály mellett belátni a konyhán sercegő serpenyőkbe. Bár nem olcsók, csak megfizethetők, ide vissza kell még jönni. Erre legalább öt okot említett Giovanni. Ügyes.

Az ebéd ára üdítővel és kávéval:
2200 forint
A hely hangulata: 8/10
Kiszolgálás: 9/10
Az étel: 9/10

Hozzászólások

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás