Afrikai kecskeleves helyett nigériai udvarlót kaptunk

A Rákóczi téri piactól egy saroknyira áll egy kifőzde, ami kívülről nagyjából úgy néz ki, mint egy kínai gyorskajálda, viszont kizárólag afrikaiakat látni benne. Ennek megfelelően az étel sem a hazai kifőzdékben szokásos szezámmagos csirke, borsófőzelék feltéttel, vagy falafeltál, hanem például afrikai kecskeleves. Évek óta tervezem, hogy egyszer kipróbálom, eljött az idő.


Az afrikai konyhához eddig egyszer volt szerencsém Franciaországban, egy kis cseréptálban hoztak ki pár szenesre sült csirkecombot. Külsőre ijesztőnek tűnt, de azóta is csak egyetlen ember sütött nekem finomabb csirkét. Az élmény másik részét a feltűnően kerek, ennivaló afrikai asszonyok adták, akik felszolgáltak. Abban a percben megértettem, hogyan lehetett szexi a Willendorfi Vénusz.

Állítólag magyarok is betévednek

A társaság a Bérkocsi utcai kifőzdében sem múlta alul a

várakozásaimat, amint beléptem, minden asztaltársaság odaköszönt, és itt is dolgozik egy középkorú, teltebb hölgy, aki a hely tyúkanyójának tűnt. A magyart jobban beszélték, mint bármelyik kínai, és kiderült, hogy Zanzibárból jöttek.

A magyar vendégek kedvence állítólag az afrikai harcsából készült leves, ami távol áll a halászlétől, paradicsom sincsen benne. Rájárnak még a csípős kecskelevesre is, de ezekből pont kifogytak, mire odaértem. Végül mindenből kikértem egy kicsikét. Így a zanzibári fűszeres rizs és a sima rizs mellé kaptam spenótos okrát, tökmagos szárított halat, csípős marhahúsragut, egy kis főtt tarkababot és egy sült banánt. Nyugat- és kelet-afrikai ételeket vegyesen.

Kitört a perpatvar

A zsákmánnyal letelepedtem a három foglalt asztalból ahhoz, ahol csak egy szem nigériai srác üldögélt. Ajánlották a légkondis felső szintet is, ahol csak üres asztalok álltak, de inkább izzadtam lenn a többiekkel az afrikai tánczenére. Ezzel pont kifogtam egy megállíthatatlanul udvarló fiatalembert, aki aztán megsértődött, mert nem akartam meghívni a bekamuzott esküvőmre.

Amikor a szemem sarkából jeleztem a hely tyúkanyójának, hogy nem hagynak enni, rögtön kiosztotta a fiút, amiből csodálatos perpatvar támadt. Beszállt a mi oldalunkon egy vállasabb srác is izomtrikóban. Csak a magyar sörökről kellett volna letakarni a címkét, és senki sem mondta volna meg, hogy ez a jelenet Magyarországon játszódik. A zűrzavarban végre elkezdhettem az étellel foglalkozni.

Mennyei marha és horror nyálka

A marharagu olyan omlósra sikerült, hogy sok magyaros kifőzde példát vehetne róla és a felszolgáló srác azt magyarázta, hogy ez a keserűlevél-leves, de itt már angol-afrikai-mutogatós kommunikációra váltottunk át. Kiderült, hogy itt minden főételt levesnek hívnak, csak bő lé híján néztem őket második fogásnak. Keserű ízt nem éreztem a marha mellett, viszont a ragunak nézett levest nem paradicsom tette pirossá, ahogy először gondoltam, hanem a vöröses színű pálmaolaj.

A pultban a hely tyúkanyója

Az okrára nagyon kíváncsi voltam, mert a törököknél már kóstoltam mindenféle húsos ragukban, de használják Malajziától Tunézián át az Egyesült Államok déli részéig rengeteg helyen. Ez egy zöldség, ami egészben úgy néz ki, mint egy hosszúkás, barázdált paprika, de az ízét inkább a sült cukkinihez lehetne hasonlítani. A tányéromon található spenótos okrát viszont nyúlós nyálka borította, ami felett nem tudtam napirendre térni, és innentől hősi küzdelemmé vált a vacsora. Később kinyomoztam, hogy a nyálka az okrából jön, a megjelenése az elkészítési módjától függ. Van, aki nyálkásan szereti.

Öblítés is jár

Közben irigykedve néztem az asztaltársamra, aki egy nagy tál vizet kapott, hogy abban öblögesse le a kezét. A levese mellé ugyanis egy nagy fehér masszát tettek le elé lapostányéron, és úgy ette, mint mi a fehér kenyeret, csak még gyurmázgatta kicsit az ujjaival. Ez a massza a fufu, ami jamgyökérből készül, és az íze teljesen semleges, mint a mi levestésztánké.

Áttértem közben az egusi levesre, ami egy szárított halat takart paradicsomos-hagymás őrölt tökmagban. Ezt is sokat öblítettem a malátás üdítőmmel, mivel a halnak erőteljes, szardíniás íze volt. Elszégyelltem magam, hogy hiába tartottam magam lelkiismeretes halevőnek, igazából a tonhal, a hekk, a pisztráng, a fogas, a lazac, a ruszli és a halászlé az, ami megy. A szardínia csak ízesítésnek. A végén a számban tomboló ízorgiát a sült banánnal csitítottam.

Az afrikai nap azután sem ért véget, hogy hazamentem. A házunk liftjében lecsapott rám az egyik ott lakó nigériai srác, érdeklődött, hogy egyedül lakom-e itt, vagy a férjemmel. Vele az esküvői vendéglistáig nem jutottunk el, csak álltam döbbenten, hogy bár évek óta laknak itt afrikaiak, pont ma szólítottak le először.

A vacsora ára itallal: 1500 forint A hely hangulata: 10/10 A kiszolgálás: 10/10 Az étel: 4/10