Gasztro

Csinálj krémtúrót és túró rudit! – bolti kontra házi

Kicsi korunk óta imádjuk a krémtúrót, a pudingot és a túró rudit, de valahogy még sosem próbáltuk otthon legyártani. Egészen mostanáig.

Túró rudi
A házi rudi reprodukálása nagy feladat volt, a boltival ugyanis semmi bajunk, vannak ugyan silányabb minőségű fajták, de azokat már rég kiismertük, mostanra csomagolásról megismerjük a gagyit. Egy dologban biztosak voltunk, a miénknek is pont olyan jól kell sikerülnie. A gyártás során két dologra jöttünk rá, egyrészt nem szabad nagyon menő étcsokit használni, ugyanis a tömény kakaóíz elnyomja a túró ízét. 30-40 százalékos csoki bőven elég lesz. Valamint fontos az is, hogy a túrót ne csak áttörjük, hanem késes robotgéppel pürésítsük, így lesz csak kellően homogén a massza.

További fázisfotókért kattints a képre
További fázisfotókért kattints a képre!

Hozzávalók nagyjából 20 rudihoz

25 dkg túró
1 zacskó zselatin – sűrűre főzve (mi egy kanál vízzel kevesebbet tettünk bele az előírtnál és dr. Oetkert használtunk)
Vaníliaaroma – ízlés szerint
1 citrom reszelt héja
4-5 evőkanál cukor
2 tábla 30 százalékos étcsoki

A túrót robotgépben pürésítjük, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliát és a citrom lereszelt héját. Közben a zselatint felforraljuk és langyosra hűtjük. Hozzákeverjük a túróhoz és hideg helyre tesszük. Miután a massza kicsit megszilárdult, habzsákba töltjük és kb. 10 centis hengereket nyomunk ki belőlük, majd az olvasztott csokival meglocsoljuk őket. Figyelem, nem lesz túl szép a végeredmény, de kit érdekel, ha finom és semmilyen adalékot nem tartalmaz.

Tesztelőnk véleménye:
„Kicsit cukrosabbra csináltam volna, és megpróbáltam volna vékonyabb rétegben rácsorgatni a csokit, de egyébként iszonyat finom” – Peti 32 éves, függő.

Krémtúró

Régen a boltból mindig a sima vaníliás krémtúró fogyott el először, aztán jobb híján be kellett érni a mazsolás változattal, amiből gondosan ki kellett pöckölni az oda nem illő aszalt szőlőszemeket. Azóta a kekszes krémtúró lett az új favorit, amit sokkal könnyebb volt elkészíteni, mint először gondoltuk volna.

További fázisfotókért kattints a képre
További fázisfotókért kattints a képre!

Hozzávalók 4-6 személyre

25 dkg túró
1 nagy marék háztartási keksz
2 csomag vaníliás cukor
2 tojás szétválasztva
4-5 evőkanál cukor
2 dl tejszín vagy tej
1 csipet só

A túrót a keksszel együtt pépesítjük, majd hozzáadjuk a cukor felét és a vaníliás cukrot. Gőz felett a tojásfehérjét kikeverjük a cukorral és tejjel, addig melegítjük, ameddig selymes krémet nem kapunk. A langyos krémet a túróhoz adjuk. A tojásfehérjét a sóval együtt keményre verjük, és kanalanként a masszához adjuk, az így elkészült krémtúrót fogyasztásig hűtőben tartjuk. Vigyázat, a tojásfehérje hőkezelés nélkül került bele, így 1-2 napnál tovább nem ajánlatos megtartani. Aki fél a nyers tojástól, az tejszínhabbal is helyettesítheti a tojást, amit érdemes habfixálóval együtt felverni.

Tipp: Opcionálisan készülhet kókusszal vagy banánnal is.

Tesztelőnk véleménye:
„Több nincs?” – Janka 25 éves, függő

Puding

Házi pudingot főzni nem nagy dolog, összességében nem sokkal nehezebb, mint a zacskósat kikeverni és leégés nélkül megfőzni. Egy dologra érdemes figyelni, mégpedig arra, hogy akkor se tegyünk bele túl sok keményítőt, ha az az érzésünk, hogy ez bizony túl híg. Ahogy kihűl, rögtön elég sűrű lesz, úgyhogy aggodalomra semmi ok.

További fázisfotókért kattints a képre
További fázisfotókért
kattints a képre!

Hozzávalók 3-4 személyre

0,5 liter tej
4 tojás sárgája
2 evőkanál kukoricakeményítő
5 evőkanál cukor

A tojást a cukorral és a tej háromnegyedével gőz fölött krémesre főzzük (fontos, hogy a tojást ne forraljuk fel, mert kicsapódik és rántotta lesz belőle). A maradék tejben feloldjuk a keményítőt és beleverjük a krémbe, még 2-3 percig keverjük, majd levesszük a tűzről. Miközben hűl, néha megkeverjük, hogy ne bőrösödjön.

Tesztelőnk véleménye:

„Egy kevés eperrel megbolondítva tuti szuper, de ha már egy picivel több benne a keményítő, akkor nem nyerő” – Ancsa 23 éves, nem függő.

Próbáld ki a házi felvágottakat is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top