Gasztro

Itt az állatbarát burger őssejtből

Őszre elkészülhet annak a hamburgernek a prototípusa, amelyben a húst állatok meggyilkolása nélkül, őssejtekből kitenyésztett izomszövet alkotja.
Vajon így fog kinézni?
Vajon így fog kinézni?

Mark Post kutató célja, hogy laboratóriumban legyen képes a hús tökéletes élményét kínáló vázizomszövetet előállítani, és ezzel a technológiával gyakorlatilag felváltani a hagyományos állattenyésztési ágazatot és a húsipart.

Az első burger alapanyaga „még kísérleti stádiumban” van. „Elszántuk magunkat arra, hogy néhány száz apró szövetdarabot hozunk létre, aztán húspogácsát készítünk belőle” – mondta Post, a Maastrichti Egyetem fiziológiai tanszékének vezetője, aki az előzetes tervek szerint ősszel mutatja be a nagyközönségnek az őssejtburgert.

Nincs más választás, mint az őssejt?

Az egyetem a projektre 250 ezer eurós támogatást nyert el egy névtelen magánadományozótól, aki elkötelezett környezetvédő.

Post az Amerikai Tudományfejlesztő Társaság (AAAS), nagyszabású konferenciáján számolt be. Többen egyetértettek azzal, hogy az effajta hús létrehozása csökkentené az élelmiszeripar egészségügyi és környezeti terhelését. A hagyományos hús- és tejtermelés több földterületet, vízmennyiséget, takarmánynövényt és hulladékkezelést igényel, mint az összes többi élelmiszer-ipari ágazat együttvéve.

Számítások szerint az emberiség húsigénye 2050-re a jelenleginél hatvan százalékkal magasabb lesz, annak ellenére, hogy a legeltetésre alkalmas területek már most túlhasználtak.
Az ENSZ környezetvédelmi programja 2010-ben globális vegetáriánus életmódot javasolt az állattenyésztés környezeti kárának enyhítése érdekében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top