Szélesvásznú TV-k
Már 14 990 Ft-tól
| Csirkés torillatekercs római köménnyel |
Hozzávalók 4 kevéssé éhes és 2 nagyon éhes fő részére:
A tortillalaphoz
50 dkg liszt – 80 forint
1 teáskanál sütőpor – 30 forint
1 teáskanál só – kamra
0,5 dl olaj – kamra
3 dl langyos víz
A töltelékhez
4 db felső csirkecomb 500 forint
ízlés szerint római kömény – kamra
4-5 evőkanál krémsajt 250 forint
1 fej vöröshagyma 30 forint
1 gerezd fokhagyma – kamra
olaj, só, bors – kamra
ízlés, igény és pénztárca szerint kaliforniai paprika – 150 forint
Összesen: 1040 forint
Elkészítés:
A tortillához a lisztet elkeverjük a sóval majd a sütőporral, majd hozzáöntjük az olajat és a víz egy részét (nagyjából a harmadát). Miután kicsit elkevertük, apránként hozzáadjuk a maradék lisztet, és rugalmas, de nem ragadós tésztát gyúrunk belőle. Az így kapott tésztát nyolc egyforma részre vágjuk, majd fél órát pihentetjük. A csendespihenő után lisztezett vagy olajozott deszkán vékonyra kinyújtjuk, és serpenyőben mindkét oldalát megsütjük. (2-3 perc alatt.)
A töltelékhez a csirkecombot kifilézzük és húst 2 centis kockákra vágjuk. A hagymát vékony félkarikákra vágjuk. A húst a fokhagymával, sóval és borssal összedolgozzuk. Egy serpenyőben olajat hevítünk és megpároljuk a hagymát, s amikor már majdnem barna, rádobjuk a húst, és azt is megpirítjuk. Közben mokkáskanálnyi római köményt dobunk rá és hozzákeverjük a krémsajtot. Szükség esetén még adunk hozzá sót és borsot.
Az így elkészített ragut a tortillalapokba töltjük a csíkokra szeletelt paprikával együtt.
1. rész
Sütőtökös gnocchi spenóttal
Legújabb a címlapról:
Életében először járt állatkertben a miskolci család
ciliszekeres 2012-02-10 15:57
Akinek 1000 forint nem elég arra, hogy vacsorát készítsen egy négy tagú családnak az nem tud gazdálkodni, vagy fözni.
sisolya 2012-01-20 11:24
hát 1 mokkáskanál római köménytől még nem nevezném keletiesnek...
AlmaLatina 2012-01-20 11:08
Nem szeretnék igazán hangulatromboló lenni, de a keleties ihletésű és egyben spórolós fogás az úgy kezdődik, hogy keress egy kóbór kutyát ....
Torolt_felhasznalo_850563 2012-01-20 11:02
azsiabol kicsit tovabb kell menni kelet fele,es akkor elobb utobb ott van mexiko.
Mandarin 2012-01-20 10:40
A fűszerezés miatt keleties és nem Mexikó van keletre.
sisolya 2012-01-20 10:22
Mitől keleties?
Errefelé az, hogy keleti, az azt jelenti, hogy ázsiai.
Mexikó meg nem ott van.
angyalod 2012-01-20 09:46
Tetszik az ötlet, guszta a fotó!
Nade:
a kamrában lévő dolgokat nem kellett megvenni?
Azokat a Húsvéti Nyuszi tojta oda?
Nők Lapja Cafe 2012-01-20 09:46
1000 forintból úgy vacsorát főzni, hogy még hús is legyen benne, nem egyszerű feladat. Keleties ihletésű spórolós fogás heti sorozatunk következő részében.
Tovább a cikkre...
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
6 hozzászólás
3 hozzászólás
10 hozzászólás Már 14 990 Ft-tól
Már 19 900 Ft-tól
Már 8 490 Ft-tól
Online ár: 1189 Ft
Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!
Sorsolás 2012-05-29