Gasztro

Olcsó fogások babból és lencséből

A bab és lencse igazi szezonját a téli hónapok jelentik. Az alábbi receptek bizonyítják, hogy a bab- és lencsefőzeléken túl is van élet.

Olcsó fogások babból és lencsébőlSajtos-babos krumpli

Hozzávalók 4 személyre:

1 kg burgonya
10 dkg vaj
1 evőkanál mustár
só, bors
4 szál újhagyma
30 dkg vörös vesebab
15 dkg reszelt sajt


A burgonyákat sikáljuk meg, majd héjában, sós vízben főzzük félpuhára. (Fontos, hogy ne főzzük szét őket, mert akkor nem tudjuk kikaparni a belsejét.) A félig főtt burgonyákat hagyjuk kicsit hűlni, majd vágjuk félbe, és egy teáskanállal kaparjuk ki a belsejüket. A kikapart burgonyát törjük össze, keverjük el a vajjal, a mustárral, sózzuk és borsozzuk. Ízesítsük a felkarikázott újhagymával, a sajt nagyobb részével, majd keverjük hozzá a babot is. A babos masszát töltsük vissza a kivájt burgonyákba, szórjuk meg a tetejét a maradék sajttal, végül 200 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt süssük készre. Sült kolbásszal és salátával kínáljuk.

Elkészítés: 25 perc + burgonyafőzés
Sütés: 30 perc


Olcsó fogások babból és lencsébőlKolbászos-szalonnás lencseragu

Hozzávalók 4 személyre:

40 dkg főzőkolbász
10 dkg húsos szalonna
1 evőkanál olaj
2 fej vöröshagyma
1 nagy sárgarépa
2 gerezd fokhagyma
3 ág friss rozmaring
30 dkg (kb. 2 órára beáztatott) lencse
40 dkg hámozottparadicsom-konzerv, felaprítva
1 evőkanál fehérborecet
só, bors
1 l húsleves
2 evőkanál aprított petrezselyem


Az olajat hevítsük fel egy szélesebb lábasban. Tegyük bele a felkockázott szalonnát és a felkarikázott kolbászokat, és süssük, amíg a kolbászok minden oldalukon megpirulnak. Ekkor vegyük ki őket, és a zsiradékra dobjuk rá a felkockázott hagymát, a felszeletelt sárgarépát, a zúzott fokhagymát, majd körülbelül 5 percig pirítsuk a zöldségeket. Tegyük vissza a kolbászt, tépkedjük a tetejére a rozmaringot, adjuk hozzá a lencsét, a paradicsomot, öntsük fel a húslevessel. Ízesítsük a fehérborecettel, sóval és borssal. Fedő alatt közepes lángon 40-45 perc alatt, időnként megkevergetve főzzük készre. A tetejére szórt petrezselyemmel tálaljuk.

Elkészítés: 35 perc + főzés

Olcsó fogások babból és lencsébőlCsirkés-fehérbabos ragu

Hozzávalók 4 személyre:

40 dkg kicsontozott csirkefelsőcomb
2 evőkanál olaj
3 szál sárgarépa
1 fej vöröshagyma
2 szál rúdzeller
1 darab babérlevél
1 teáskanál kakukkfű
só, bors
6 dl húsleves
80 dkg fehér bab (konzerv)
1 csokor petrezselyem

Melegítsük fel az olajat egy serpenyőben, és minden oldalukon pirítsuk meg a csirkecombokat. Adjuk hozzá a felszeletelt sárgarépát, rúdzellert és az apróra vágott vöröshagymát. Fűszerezzük babérlevéllel, kakukkfűvel, sóval és borssal. Öntsük fel a húslevessel, és fedő alatt alacsony lángon 40 perc alatt főzzük puhára. Adjuk hozzá a leszűrt fehér babot, és főzzük össze 5 perc alatt. Friss petrezselyemmel megszórva, ropogós kenyérrel kínáljuk.

Elkészítés: 25 perc + főzés

Olcsó fogások babból és lencsébőlBaconos-tésztás bableves

Hozzávalók 4 személyre:

8 szelet bacon, apróra vágva
2 szál póréhagyma
4 szál sárgarépa
40 dkg bab (konzerv, vörös, fehér vagy vegyesen)
1 l húsleves
2 evőkanál paradicsompüré
10 dkg tészta (eperlevél, eltördelt spagetti vagy makaróni stb.)

1 evőkanál aprított petrezselyem


A bacont egy serpenyőben süssük ropogósra, majd dobjuk rá a felkarikázott póréhagymát, sárgarépát, és pirítsuk együtt körülbelül 5 percig. Keverjük hozzá a leszűrt babot, paradicsompürét és a tésztát, öntsük fel a húslevessel. Ízlés szerint sózzuk. Addig főzzük, amíg a tészta megpuhul. A tetejére szórjunk petrezselymet, és forrón tálaljuk.
 
Tipp: Tálaláskor reszelt sajttal és/vagy tejföllel tovább gazdagíthatjuk a levest.


Elkészítés: 20 perc + főzés

Olcsó fogások babból és lencsébőlSpagetti paradicsomos lencseraguval

Hozzávalók 4 személyre:

2 evőkanál olaj
1 fej vöröshagyma
2 gerezd zúzott fokhagyma
15 dkg gomba
1 kisebb cukkini
30 dkg (előzőleg kb. 2 órára beáztatott) lencse
40 dkg hámozottparadicsom-konzerv
2 evőkanál paradicsompüré
1 evőkanál cukor
só, bors
40 dkg spagetti
10 dkg reszelt sajt


Egy nagy serpenyőben hevítsük fel az olajat, dobjuk rá az apróra vágott vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, a felszeletelt gombát és a felkockázott cukkinit. Néhány percig pároljuk együtt a zöldségeket, majd adjuk hozzá a lencsét, és öntsünk rá annyi vizet, amennyi ellepi. Forraljuk fel, majd a lángot mérsékelve főzzük meg a lencsét 30-35 perc alatt. Keverjük hozzá a paradicsompürét, a hámozott paradicsomot, a cukrot, ízlés szerint sót, borsot és 1-2 dl vizet. Főzzük tovább, amíg besűrűsödik. Közben lobogó sós vízben főzzük fogkeményre a spagettit, majd a raguval a tetején tálaljuk. Reszelt sajttal megszórva kínáljuk.

Elkészítés: 35 perc + főzés

A receptek a Nők Lapja Konyha december–januári számában jelentek meg.  Itt tudsz előfizetni rá!

Címkék: recept, lencse, bab

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

viharos 2011-12-31 08:09

Epekímélő káposztás bab füstölt csülökkel és krumplilángossal

 

 

 http://www.youtube.com/watch?v=CDs D-UCJgqk

 

 

bigacsiga2 2011-12-29 21:13

a gugli az én barátom is, de ezek nem azok, amire én vágyom.

 

Olyanra, mint a töpörtyűs pogácsa, csak egésszemes babbal és nem babpürével, meg tejföllel meg ördögtudja mivel.

 

 

Sarapod2 2011-12-29 19:19

Borsikafüvet kell belerakni és már nincs is mellékhatás.;)

Ha meg van, nem szagolni, dugni, ketten vagytok, gyorsan elszívjátok! :D

csutak51 2011-12-29 19:10

soproni babos pogácsa ;)

peléisten 2011-12-29 19:00

babfőzelk (sólet) füstölt libacicivel az igazi, szilveszterkor a petárda kutyaizé hozzá képest

antironia 2011-12-29 18:57

Babos-lencsés rántott hús.

 

 

ennél már csak a velős-mákos pacal lehet jobb...

peléisten 2011-12-29 18:41

Baromi bűdőset lehet fingani a babtól. A párom nem nagyon szereti, ha szex közben nagyokat durrogtatok.

liat 2011-12-29 17:55

talan  helyesebb lenne a felkemeny kifejezes.

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

Páros belépőt nyerhetsz a 2012. március 2-4. között megrendezésre kerülő Konyhakiállításra!

Sorsolás: 2012-02-27


Receptkereső
20 perc alatt megvan
Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Sütők
Már 8900 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

 

Startlap

Nyerj 1 milliót a Startlappal! Regisztrálj a Startlapon és gyűjtsd az érméket, hogy indulj a nyereményekért!

Sorsolás 2012-03-14

Densia

Játssz a Densia játékán, sütőszettet nyerhetsz!

Sorsolás 2012-03-05
100 étel Farm Frites burgonyából
Unger Károly :
Online ár:
849 Ft

Eredeti ár: 999 Ft
15% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv