Gasztro

A nagy levelestészta-teszt

Előre gyártott leveles tésztát venni nem bűn, de könnyen mellé lehet nyúlni. Teszteltünk hat különböző fajtát, kiderült, melyikkel könnyű dolgozni, melyik ízetlen, és egy abszolút győztes is lett. Íme, az eredmény.

 Süss leveles tésztából!

Gombás-feta sajtos falatka

– Leveles tésztában sült pulyka mustármagos szósszal

Nyilván elfogultak vagyunk a leveles tésztával kapcsolatban, de szent meggyőződésünk, hogy a világ legfinomabb dolga. Sós és édes süteményekhez egyaránt használható, de lepény, sőt levesbetét is készülhet belőle. Viszont fél nap szabadság és még annál is több türelem kell hozzá, ha az ember maga akarja elkészíteni. Egy hétköznapi háziasszonynak viszont ennyi ideje alvásra sincs, nemhogy tésztagyúrásra. Pont ezért hisszük, hogy az előre gyártott leveles tésztát az ég küldte nekünk, és bár nem vagyunk a félkész éltelek nagy pártolói, mély- vagy előhűtött leveles tésztát venni nem szégyen, sőt még a „gasztroszentegyház” előtt sem kell meggyónni tettünket. Az évek során azonban belefutottunk néhány kimondottan rossz bolti tésztába, így most teszteltünk hat bárhol beszerezhető típust.

A nagy leveles tészta teszt

A teszt során vettünk hat tésztát, amelyekből kakaós csigát és virslis hasét sütöttünk. A végeredményeket a szerkesztőség lelkes tagjai tesztelték. Mindegyik esetében ugyanazokat a szempontokat vizsgáltuk: ár-érték arány, mennyire könnyű vele dolgozni, színe, mennyire nyílik szét, milyen az íze és vajon ropog-e.

Tesco gazdaságos leveles tészta (mélyhűtött)- 450 gramm 215 forint

A nagy leveles tészta tesztNem ragadt, könnyű volt dolgozni vele és plusz lisztezést sem nagyon igényelt. Könnyen fel lehetett tekerni, nem nyílt szét szeletelés közben, ami jól jött a kakaós csiga gyártásakor. Sülés közben eléggé szétnyílt, úgy nézett ki a hasé, mintha hájas sütemény lenne. Elég színtelen volt a többihez képest.
A tesztnél több kóstoló is arra panaszkodott, hogy túl száraz és lisztízű lett. A sütés után nagyjából két órával a süti elkezdett szétesni, a hasé elhagyta a tetejét és a beleharapásnál is potyogott rendesen.

 „A belseje finom, de a teteje leesik, már az első falatnál szétmállik, belül elég száraz.”

Tipp: Mivel az ára nagyon baráti, és könnyű vele dolgozni, így kakaós csigához, vagy más olyan sütihez ajánljuk, ahol a tészta sokkal kisebb szerepet kap, mint a töltelék.

Gergely (mélyhűtött) – 500 gramm 439 forint

A nagy leveles tészta tesztReggel fél hétkor kezdtük az sütést, ami azt is jelentette, hogy a kora reggeli kómázás miatt szinte képtelenség volt minket kihozni a béketűrésünkből. Ennek a tésztának azonban sikerült. A kiengedés után annyira nyúlt, hogy alig bírtuk kibányászni a zacskóból, nagyjából 3-4 kanál liszttel kellett megtámogatni a tésztát, hogy a kívánt méretűre tudjuk nyújtani. Utána viszont nem volt gond a feltekeréssel.

A teszt során kiderült, hogy megérte a fáradtságot, ugyanis az íze frissen nagyon telt volt, de 1-2 órával a sütés után sajnos sokat romlott a megítélése.

„Kemény a tésztája, kicsit megszáradt sütés óta, de pont annyira, hogy finoman roppanjon, nem zsíros, és nem tapad a szájpadlásra, ha összerágtam.”

Tipp: Semmiképpen se dolgozzunk vele nyáron, mert olvad, nyúlik és nehéz vele dolgozni. Rétestészta helyett viszont tökéletes lehet.

Tante Fanny (előhűtött) – 270 gramm 439 forint

A nagy leveles tészta tesztA leveles tészták Rolls Royce-ja, az árát tekintve legalábbis biztosan. Azonban ki kell ábrándítanunk az összes Tante Fanny-rajongót, hogy ez a tészta semmivel nem tud többet, mint az, ami pont a felébe kerül. A kakaós csigával pont annyira szenvedtünk, mint a másik előhűtött tészta esetében, és az íze sem sokban különbözött a Spar leveles tésztájától. Persze a rajta található nagyi lógó a házias jellegre hívja fel a figyelmet, de olyan nagyon azért nem kell elájulni.

A szerkesztőség pont annyira volt elalélva ettől a tésztától, mint a Sparétól, nagyjából ugyanazt is tudják, így aztán kár a mennybe emelni a verseny legdrágább indulóját.

„Tetszetős külső, tömör állag, kisméretű, formatartó, ízre megfelelően sós.”

Budget (mélyhűtött) – 450 gramm 179 forint

A nagy leveles tészta tesztA mezőny legfurcsább tagja volt a Spar üzletekben kapható sajátmárkás tészta. Ez is mélyhűtött volt, de hat lapra volt felvágva, amelyeken csak akkor kell nyújtani, ha nem találjuk elég vékonynak a tésztát. Könnyű volt vele dolgozni, bár a kakaós csiga legyártásánál némi nehézséget okozott, hogy előre feldarabolták a tésztát.

A tészta kicsit jellegtelen ízű, csak lepényként tudjuk elképzelni, esetleg nagyon dús húsos, májas töltelékkel.

„Nyerstészta-izű, kicsit nyúlós az állaga, egyáltalán nem ropog.”

Tipp: Fűszeres csirkemájjal megtöltve remek vacsora lehet belőle, 4 főre nagyjából 800 forintért, és ez hó végén nem elhanyagolható érv.

Morzsi (mélyhűtött) – 500 gramm 249 forint

A nagy leveles tészta tesztSzerettük a Morzsi mélyhűtött tésztáját, könnyen tudtunk vele dolgozni, nem nyúlt, ráadásul egy hintésnyi liszt bőven elég volt neki. Elég vékonyra sikerült kinyújtani anélkül, hogy visszaugrott volna, úgyhogy egy bőséges reggelire elegendő hasé és kakaós csiga lett belőle.

A sütés során teljesen szétnyílt, annyira, hogy a kakaós csigák közül egy-kettő ki is fordult a helyéről. A színe nem igazán volt meggyőző és ropogós sem volt…

„Jellegtelen az állaga és íze sem nagyon van, ráadásul nem ropog, és látványra is összeszottyadt.”

Tipp: Csészében készült sajtleves tetejének tudjuk elképzelni, az ára miatt legalábbis biztosan megéri.

Spar (előhűtött) – 275 gramm 294 forint – A verseny abszolút győztese

A nagy leveles tészta tesztAz előhűtött tésztákkal az helyzet, hogy azok előre ki vannak nyújtva, így a lisztezés és deszkán bénázás folyamatát egyszerűen és elegánsan ugorhatjuk át. Nagy hátrányuk, hogy sokkal drágábbak, mint a hagyományos mélyhűtött tészták. A Spar tésztát nem ajánljuk kakaós csigához, ugyanis sehogy akartak egyben maradni a csigák, ami a negyedik után kimondottan idegesítő volt.

Egyértelműen ez a tészta lett a szerkesztőségi kedvenc, nem nyílt szét, mégis kellően levegős és leveles volt. Az íze házias volt, a tészta nem száradt ki, hanem jó zsíros maradt, és színe is nagyanyánk tésztájára emlékeztetett minket. Csak azt a feltekeréses bénázást tudnánk feledni…

„Leveles álom, pont annyira ízes, roppanós és omlós, ahogy a nagykönyvben meg van írva.”

Tipp: Használjuk sós süteményekhez, vagy lepényhez, sőt simán töltelék nélkül croissant-ként feltekerve is hibátlan reggeli lehet belőle. Azért ezt csak az igazán finom tészták tudják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top