Gasztro

Wagner Bea: “Csokit csinálok, hogy szeressenek”

Öt éve még tévéműsort készített, és annyit tudott a csokoládéról, hogy kétféle létezik: az ét- és a tej. Három éve elkezdte mások bonbonjait árulni, majd miután kiderült, hogy súlyos beteg, végleg pályát váltott, a csokival pedig szoros barátságot kötött. Ma már újra egészséges, és a saját készítésű bonbonjait árulja a férjével megálmodott üzletben. Interjú Wagner Beával.

Wagner Bea: „Lehet, azért csinálom, hogy szeressenek”– Miért dönt úgy egy népszerű televíziós műsor szerkesztő-műsorvezetője, hogy felhagy az újságírással, és kézműves bonbonok készítésébe kezd?

– Tizenkét évig tévéztem. Szerettem a munkámat és a kollégáimat, meg voltam elégedve a fizetésemmel, de az utolsó hónapokban már szó szerint fájdalmat okozott a gondolat, hogy másnap is mennem kell. Nem találom a magyarázatot, egyszerűen belefásultam. Az viszont mindenképp engem igazol, hogy a távozásomat követően kiderült, súlyos beteg vagyok. Akkor már egy ideje ismerkedtem a csokoládéval, mert a férjemmel (Kövesdi Péter, újságíró – a szerk.) egy évvel korában nyitottunk egy boltot, ahol mások által készített csokikat árultunk. A gyógyulni akarás és annak vágya, hogy létrehozzak valami kézzel foghatót, arra ösztönzött, miért ne készíthetném én azokat a csokoládékat, amiket az üzletemben kínálok.

– Mennyi idő telt el az elhatározás és az első saját bonbonok között?

– Egy évig voltam otthon a betegségem miatt, amikor minden hétvégén jött hozzánk két mesterünk, Talmácsi Károly és később az ő tanítványa, Lusztigh Mária (az év cukrásza 2010 – a szerk.), és reggeltől késő délutánig kísérleteztünk a konyhában egy márványlapon. Ez alatt az idő alatt kialakult a technikai rutin, de mindig van mit tanulni. Tavasszal ezért elvégeztem – egyébként Gáborral (Mészáros Gábor, cikkünk másik szereplője – a szerk.) együtt – a belga Callebaut cég csokoládéakadémiájának a tanfolyamát, de Máriát a mai napig segítségül hívom, ha új kihívás előtt állok.  

– A bonbonban mi vonzott?

– Úgy éreztem, ezáltal tudok majd kreatívan kibontakozni és valami egyedit létrehozni. Ráadásul a bonbonnak van még egy különösen nagy előnye: ez pedig a mártás, ami a legjobb stresszoldó tevékenység a világon.

Wagner Bea: „Lehet, azért csinálom, hogy szeressenek”

– Azt mondják, a csoki is az, hisz „boldogsághormont” termel. Meg terebélyes hátsót. „Light” bonbont is készítetek?

– Hogyne, van diétás bonbonunk, mert cukorbetegek is járnak hozzánk. Jó fajta édesítőszereknek köszönhetően ma már tényleg létezik jó minőségű, teljesen mellékízmentes, cukormentes csokoládé. Ami pedig a kalóriatartalmat illeti: tény, hogy minél több a csokoládé szárazanyag-tartalmában a kakaó aránya, annál kevesebb hely jut a cukornak. Tehát a tiszta étcsoki nyilván kevésbé hizlal, mint tejport is tartalmazó tej- vagy fehércsokoládé.  

– És mennyivel népszerűbb is az étcsokoládé, mint a tej- vagy a fehér testvérei. Pláne, ha minél nagyobb a kakaótartalma.

– Ez egy érdekes közhely, ami lehet, hogy csak a magyar fogyasztók fejében létezik. A boltban is gyakran tapasztalom, ha étcsokit keresnek, és mondom, hogy van 60-70-80 százalékos kakaótartalmú, akkor biztos, hogy a 80 százalékost kérik. Pedig a 80 százalékos étcsokoládé már nagyon keserű, ha az emberek ezt tudnák, szerintem a 60 százalékost jobban szeretnék.

Wagner Bea: „Lehet, azért csinálom, hogy szeressenek”– Alig egy órája vagyok az üzletben, de úgy látom, a vevők zöme ismerősként érkezik. Tudod, kinek mi a kedvence, a gyerekeket ajándékkal leped meg… családias a hangulat. 

– Ebben szerintem nagy szerepet játszik, hogy sokan járnak a környékről, Lipócia pedig tényleg olyan, mint egy nagy falu. Ezen kívül talán érződik, hogy mi is családi vállalkozás vagyunk. A boltban hárman szolgálunk ki: hol az anyósom, hol a férjem, hol én. Mindannyian elkötelezettek vagyunk a csokoládé iránt, és szeretünk beszélgetni az emberekkel. Szerencsére a vásárlóink nagy része pozitív élményekkel tér vissza hozzánk, ez pedig fantasztikus érzés. Alapvetően kishitű ember vagyok, nehezen hiszem el, hogy jó, amit csinálok. Célként sosem fogalmaztam meg magamnak, de lehet, azért csinálom, hogy szeressenek.

– Mi ennek a szakmának a csúcsa, ami felé törekszel?

– Azt gondolom, ezen a pályán alapvetően kétféle vonalat lehet követni. Az egyik az, hogy az ember elindul valahonnan és terjeszkedik, egyre több boltot nyit; a másik pedig, amikor arra törekszik, hogy az adott a szinten a lehető legjobb legyen. A mi üzletpolitikánk az utóbbihoz hasonlít. Talán egyszer lesz majd új boltunk is, de egyelőre szeretnénk a legjobb kis manufaktúra lenni. A dolog üzleti részéről viszont rengeteget kell még tanulnunk, mert az, hogy egy csokibolt hogyan tudja magát eltartani, még számomra is kérdés.

– Rendben, nem akartok növekedni, több boltot nyitni, de rövidebb és hosszabb távú tervek csak kellenek!

– A közeljövőre vannak tervek, például szeretnék venni egy bonbonvágót a karácsonyi bevételből, vagy eljutni jövőre egy külföldi mesterhez, de hosszabb távú konkrét vágyaim nincsenek. Megtanultam azt az elmúlt három évben, hogy nem kell annyira előre tervezni, mert ki tudja, megérjük-e a holnapot. Minden említésre méltó dolog most történik. Arra törekszem, hogy most jól érezzem magam a bőrömben.

Videó: Nézd meg, hogy készül a valódi csokoládé! Wagner Bea Keserédes boltjában jártunk:

Bea csokoládéival itt találkozhatsz: Keserédes Csokoládé
Budapest, XIII. kerület, Pozsonyi út 9.
Nyitva tartás:  h–p: 10–19 sz-v: 10–14
A Keserédes honlapja: www.keseredes.hu »
Wagner Bea: „Csokit csinálok, hogy szeressenek”

Mészáros Gábor: Csokoládékészítő 60 milliós repertoárral

Márkamenedzser volt, de ma már sör helyett a saját maga által készített csokoládét menedzseli. Az üzleti érzék és a csokoládé szeretetének sikeres találkozása következtében pár hónap alatt az ország egyik legnépszerűbb táblás csoki készítője lett.
Interjú Mészáros Gáborral. »

Wagner Bea: „Csokit csinálok, hogy szeressenek”

Bilák Imre: „Az egyik legvadabb ízvilágot képviselem”

Két dolog érdekelte: a konyha- és a képzőművészet. Néhány vargabetű után öt évvel ezelőtt sikerült ötvöznie a kettőt, s ma már a kézműves bonbonok méltán elismert mestere. Különleges ízvilágú csokoládéival nem kiszolgálni, hanem formálni szeretné a közízlést.
Interjú Bilák Imrével. »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top