nlc.hu
Gasztro
Tarhonya másképp – felejtsd el, amit a menzán láttál

Tarhonya másképp – felejtsd el, amit a menzán láttál

A 70-es, 80-as évek tésztagranulátuma nem tarhonya. Nem, nem és nem! A valódi, ízes, szabálytalan formájú házi tarhonya olyan alap-gasztroépítőkő, amely ezer és ezer módon járulhat hozzá egy étel sikeréhez. Mi most a legfinomabb ötleteket osztjuk meg veled.

A több évszázados múltra visszatekintő tarhonya igazi magyar különlegesség, amely a hagyomány szerint török közvetítéssel került hozzánk. A tésztát lisztből, tojásból, vízből és sóból készítik, reszelik, rostán átnyomják, esetleg apróra vágják, és kézzel gömbölygetik, majd kiszárítják. A tarhonyából a legtöbben köretet készítenek, ezért most megmutatjuk, mi mindenre alkalmas még!

 Juhtúrós-snidlinges tarhonya

Tarhonya másképp - felejtsd el, amit a menzán láttálHozzávalók 4 személyre:

40 dkg tarhonya
50 dkg juhtúró
2 dl tejszín
2 dl tejföl a tálaláshoz
1 csokor snidling

olaj

Egy lábosban kevés olajon lepirítjuk a tarhonyát, majd 2,5-szeres mennyiségű vízzel felöntjük, és megfőzzük. A juhtúrót összekeverjük a tejszínnel, majd összeforgatjuk a kifőzött tarhonyával. Megszórjuk finomra vágott snidlinggel, szükség esetén sózzuk. Tálaláskor tejfölt teszünk a tetejére.

Elkészítés:
40 perc

 Csípős paprikás csirkefalatok tarhonyával

Hozzávalók 4 személyre:

60 dkg csirkemell
1 darab hegyes erős paprika
1 darab piros kaliforniai paprika
2 fej vöröshagyma
4 dl tejszín
25 dkg tarhonya

olaj

Tarhonya másképp - felejtsd el, amit a menzán láttál

A vöröshagymát fél fülre vágjuk, majd kevés olajon pirítani kezdjük. Hozzáadjuk a csíkokra vágott csirkemellet, és tovább pirítjuk. Sózzuk, majd amikor félig lepirult a csirke, hozzáadjuk a csíkokra vágott paprikákat, és tovább pirítjuk. Amikor a paprika is lepirult, felöntjük a tejszínnel, és a megfelelő sűrűségig visszaforraljuk. Az előzőleg olajon lepirított, majd 2,5-szeres mennyiségű vízben megfőzött tarhonyával tálaljuk.

Elkészítés: 45 perc

 Grillezett sertéskaraj paradicsomos tarhonyán

Hozzávalók 4 személyre:

60 dkg sertéskaraj
10 darab paradicsom
10 darab koktélparadicsom
1 fej vöröshagyma
só, kakukkfű
25 dkg tarhonya
1 csokor petrezselyem
olaj

Tarhonya másképp - felejtsd el, amit a menzán láttál

Leforrázzuk a paradicsomot, lehúzzuk a héját, majd felkockázzuk. Kevés olajon lepirítjuk a finomra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk a kockára vágott paradicsomot, sózzuk, majd megszórjuk kakukkfűvel. Alaposan megfőzzük. Ebbe a szétfőtt paradicsommártásba tesszük bele a megfőzött tarhonyát. Összeforgatjuk, megszórjuk vágott petrezselyemmel. Hozzáadjuk a negyedbe vágott koktélparadicsomokat is. Melegen tartjuk addig, amíg elkészítjük a húst. A karajból 4 szeletet vágunk, kicsit kiklopfoljuk őket. Sózzuk, és forró serpenyőben, olajon mindkét oldalát szép pirosra sütjük. A paradicsomos tarhonyával tálaljuk.

Elkészítés: 60 perc

 Frissen pirított bélszín cukkinis tarhonyával

Tarhonya másképp - felejtsd el, amit a menzán láttálHozzávalók 4 személyre:

50 dkg bélszín
20 dkg főtt, füstölt császárszalonna
50 dkg cukkini
2 fej vöröshagyma
só, bors, borsikafű
30 dkg tarhonya
olaj

A füstölt szalonnát 1×1 cm-es kockákra vágjuk. Kevés olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a kockára vágott vöröshagymát, és tovább pirítjuk. Amikor megpirult a hagyma is, hozzáadjuk az 1×1 cm-es kockára vágott cukkinit. Sózzuk, megszórjuk pici borssal, és tovább pirítjuk.
Kevés olajat hevítünk egy másik serpenyőben, és ebben hirtelen megpirítjuk a kisebb kockákra vágott bélszínt. Megsózzuk, és megszórjuk borsikafűvel. Hozzáadjuk a hagymás-szalonnás cukkinihez. Az egészet összekeverjük a kifőzött tarhonyával, majd tálaljuk.

Elkészítés: 50 perc

 Pásztortarhonya füstölt kolbásszal


Hozzávalók 4 személyre:

30 dkg tarhonya
30 dkg burgonya
20 dkg füstölt kolbász
1 fej vöröshagyma
3 darab paradicsom
5 darab lecsópaprika
só, bors, fűszerpaprika
1 gerezd fokhagyma
olaj

Tarhonya másképp - felejtsd el, amit a menzán láttál

Egy lábosban kevés olajon lepirítjuk a tarhonyát, majd felöntjük 2,5-szeres mennyiségű vízzel, és megfőzzük. Finomra vágjuk és lepirítjuk a vöröshagymát is. Hozzáadjuk a kockára vágott paprikát, sózzuk, megszórjuk fűszerpaprikával, és zúzott fokhagymát adunk hozzá. Kicsit pirítjuk, aztán hozzáadjuk a kockára vágott paradicsomot és az 1×1 cm-es darabokra vágott füstölt kolbászt is. 1×1-es kockára vágjuk a burgonyát is, és sós vízben, külön edényben megfőzzük. Egy nagyobb lábosban összeforgatjuk a főtt burgonyát, a tarhonyát és a kolbászos lecsót, kicsit összepirítjuk. Szükség esetén borsozzuk, majd tálaljuk.

Elkészítés: 50 perc

Cikkünk a Nők Lapja Konyha októberi számából közölt részletet.
Itt tudsz előfizetni a magazinra »

További receptek:

Az 5 legfinomabb tarhonyás étel

Vörösboros vaddisznópörkölt tarhonyával, ezerféle savanyúval »

Az 5 legfinomabb tarhonyás étel

Csábító egytálételek – római tálban »

Az 5 legfinomabb tarhonyás étel

Mennyei magyaros menüsor Bereznay Tamástól »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top