Gasztro

Paradicsomos újkrumpli egytál a sztárséftől

Az internetről áradnak a receptek, ha a keresőbe beírjuk az "újkrumpli" vagy "újburgonya" szavakat. Nem csoda, hiszen ez a finomság akkor jelenik meg a piacokon, amikor már nagyon elegünk van az öreg krumpliból.

Végre itt az újkrumpli!Az újburgonyában sokkal több a vitamin és az ásványi anyag, mint a régiben, ráadásul energiatartalma csupán töredéke, vagyis kevésbé hizlal. Nedvesség is van benne bőven, így sokszor vizet sem kell aláönteni.

Az egészen kis darabokat Tamás szerint meg lehet sütni, méghozzá úgy, ahogy vannak: egyben és héjastól. Arról megoszlanak a vélemények, hogy hámozzuk, mossuk, vagy mossuk és sikáljuk a rózsaszínes gumókat. (ne feledjük, hogy a krumpli legtöbb értéke ugyanúgy közvetlenül a héja alatt van, ahogy az almáé!). Akinek van ideje és türelme, az erős körömkefével vagy a kés élével is lekapargathatja a héj nagy részét, de arra számítani kell, hogy az ujjakat befogja rendesen…

A frissen sütött és zsenge újkrumplihoz Tamás zöldfűszeres (petrezselymes, snidlinges) mártogatóst készített. Meccsnézéshez is ideális, hiszen a fotelban is elfogyasztható.

A következő étel lehet önálló fogás, de köret is. Ehhez a krumplit serpenyőben olajon megpirítjuk, majd az egészben mellé dobott koktélparadicsomok jóvoltából pikáns, nagyon nyárias ételt kapunk. Ne feledjük: a legjobb ételek sokszor nagyon egyszerűek…

Az újkrumpli nagyon jól kiegészíti a könnyű salátákat is. Ebben az esetben a felkarikázott krumplit jégsalátára vagy római salátára tesszük, és egy kevés szardellával, újhagymával, kapribogyóval körítjük.

Jó étvágyat kívánunk!

 

Paradicsomos újkrumpli egytál (40 perc)

Hozzávalók: 80 dkg apró szemű újkrumpli, 40 dkg koktélparadicsom, 1 csokor újhagyma, só, olívaolaj.

A burgonyát alaposan megmossuk, körömkefével megtisztítjuk és szárazra töröljük. Nagyobb, mély serpenyőben olívaolajat melegítünk, és rátesszük a burgonyát. Kissé megsózzuk, és aláöntünk 1 dl vizet, hogy a só tudjon miben feloldódni. Miután a víz elpárolgott, lefedve 20 perc alatt megpároljuk, megpirítjuk. Ekkor levesszük a fedőt, és hozzáadjuk az egész koktélparadicsomokat. 1-2 percig nagy lángon pirítjuk, míg a paradicsomoknak kissé megreped a bőrük. Végül lehúzzuk a tűzről, és megszórjuk felkarikázott újhagymával.

Végre itt az újkrumpli!

A Nők Lapja eheti, 24. számában további két ízletes újkrumpli-alapú receptet (Újkrumpli saláta, Sült újkrumpli tejfölös mártogatóval) találhatsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top