Le a sült krumplival! Újítsunk a megszokott köreteken!

Megosztás
 
Még több megosztás ▾
Kipróbáltunk néhány trükköt a megszokott köretek felturbózására, illetve néhány olyan alapanyagot is ajánlunk, amelyeket érdemes beépíteni az étrendünkbe, mert nemcsak egészségesek, de finomak is.
Írta: 2010. 05. 15. Gasztro rovat  Forrás: Nõk Lapja Konyha
 Zelleres krumplipüré

Hozzávalók 4 személyre:

• 70 dkg burgonya
• 30 dkg zellergumó
• 3,5 dl tej
• 4 dkg vaj
• só

A burgonyákat és a zellert megmossuk, kisebb kockára vágjuk. Sós vízben puhára főzzük, majd krumplinyomóval összetörjük. Még forrón rámorzsoljuk a vajat, majd a tejjel felöntve habosra keverjük, végül ízlés szerint sózzuk.

Elkészítés: 30 perc

 Cheddar sajtos, szalonnás krumplipüré


Hozzávalók 4 személyre:


• 1 kg burgonya
• 15 dkg cheddar sajt
• 4 szelet baconszalonna
• 3,5 dl tej
• 4 dkg vaj
• só

A burgonyából, tejből és vajból hagyományos módon krumplipürét készítünk. A cheddar sajtot lereszeljük, és még forrón a krumplipüréhez keverjük. A baconszeleteket megsütjük, kisebb darabokra tördeljük, és a püré tetejére szórjuk.

Elkészítés: 30 perc

Tipp: mivel a bacon sós, a pürét kicsit kevesebb sóval készítsük!

Szalonnás és zelleres krumplipüré
Szalonnás és zelleres krumplipüré

 

 


 Tojásos-újhagymás sült rizs


Hozzávalók 4 személyre:

• 40 dkg hosszú szemű rizs
• 3 szál újhagyma
• 3 tojás
• 2 evőkanál olaj
• só

Újítsunk a megszokott köreteken!

 

A tojásokat felverjük, megsózzuk, és egy serpenyőben tojáslepényt sütünk belőle. Ügyeljünk rá, hogy a tojás ne száradjon ki, inkább maradjon lágyabb állagú. A lepényt egy fakanállal apró darabokra szedjük. Közben az újhagymát egy nagyobb serpenyőben 1 evőkanál olajon üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a főtt rizst és a tojást. Jól összeforgatjuk, és még néhány percig pirítjuk, míg a rizsszemek szépen elválnak egymástól. Ízlés szerint sózzuk.

Elkészítés: 15 perc

 Tejszínes zöldborsó


Hozzávalók 4 személyre:

• 40 dkg zöldborsó (lehet mirelit is)
• 1,5 dl tejszín
• 15 dkg vaj
• 1 evőkanál liszt
• 2 teáskanál friss petrezselyem
• só, frissen őrölt bors

Újítsunk a megszokott köreteken!

 

Egy serpenyőben vajat olvasztunk, és rádobjuk a zöldborsót. Kevergetve pároljuk néhány percig, majd felöntjük 1 dl vízzel, és kb. 10 percig pároljuk. Csomómentesre keverjük a tejszínt és a lisztet, és a tűzről levett zöldborsóhoz adjuk. Petrezselyemmel, sóval és borssal ízesítjük. Pár percre még visszatesszük a tűzhelyre, amíg besűrűsödik. Natúr és rántott húsok mellé is finom.

Elkészítés: 20 perc

 Mediterrán kuszkusz


Hozzávalók 4 személyre:

• 30 dkg kuszkusz
• 10 dkg mazsola
• 10 dkg fenyőmag
• 10 dkg vaj
• fél csokor petrezselyem

A kuszkuszt egy széles tányérba tesszük, és felöntjük hideg vízzel. Negyedóra után leszűrjük, és félretesszük, míg a szemek tovább duzzadnak. Villával többször átkeverjük, hogy a szemek ne tapadjanak egymáshoz. Ezt követően egy sűrű szövetű szűrőben pároljuk a kuszkuszt forrásban lévő víz felett kb. 20 percig. Néhányszor ezalatt is átkevergetjük egy villával. Az elkészült kuszkuszhoz hozzáadjuk a vajat, a mazsolát, a fenyőmagot és az apróra vágott petrezselymet. Szaftos húsételek, keleties fűszerezésű raguk mellé illik a legjobban.

Elkészítés: 40 perc

 Gombás knédli


Újítsunk a megszokott köreteken!Hozzávalók 4 személyre:

• 30 dkg száraz fehér kenyér a héja nélkül
• 40 dkg sampinyongomba
• 10 dkg liszt
• 1 dl tejszín
• 1 dl tej
• 10 dkg olvasztott vaj
• 3 közepes méretű tojás felverve
• 1/2 teáskanál só
• ¼ teáskanál őrölt szerecsendió
• ¼ teáskanál bors
• 1 nagy fej vöröshagyma
• 1 gerezd fokhagyma

A kenyeret aprítógépben összevágjuk, vagy kézzel kisebb kockákra vágjuk. Összekeverjük a tejszínt, a tejet, az olvasztott vaj felét és a felvert tojásokat. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük, majd a kenyérhez keverjük. Alaposan összeforgatjuk, és fél órára félretesszük. Közben felvágjuk a vöröshagymát, a fokhagymát és a gombát. A maradék vajon megpároljuk a hagymákat, és kb. 10 perc alatt megdinszteljük a gombát. Mikor már kihűlt, összekeverjük a kenyérrel, és hozzáadjuk a lisztet. Vizes kézzel közepes méretű gombócokat formálunk belőle. Forrásban lévő, sós vízben kb. 10 perc alatt kifőzzük őket.

Elkészítés: 60 perc

 Tejszínes-paradicsomos gersli

Hozzávalók 4 személyre:

• 20 dkg árpagyöngy (gersli)
• 1 kis fej hagyma
• 1 gerezd fokhagyma
• 2 dl tejszín
• 10 dkg dobozos paradicsom
• negyed csokor friss petrezselyem
• 1 evőkanál olaj
• só

Az árpagyöngyöt átöblítjük. A hagymát apróra vágjuk, az olajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk az árpagyöngyöt. Vízzel felöntjük, sózzuk, és kb. 20 perc alatt puhára főzzük. Mikor megpuhult, hozzákeverjük a paradicsomot, az összezúzott fokhagymát és a tejszínt. Néhány percig tovább főzzük, míg besűrűsödik. A legvégén hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet. Párolt zöldségek és natúr húsok nagyszerű kísérője lehet.

Elkészítés: 35 perc

 


 Bazsalikomos hajdinalepény


Hozzávalók 4 személyre:


• 30 dkg egész hajdina
• 30 dkg liszt
• 2 dl tej
• 2 tojás
• 1 dl olaj
• só, bors
• néhány levél friss bazsalikom

A hajdinát megmossuk, és bő félórára meleg vízbe áztatjuk. Ezután sós vízben megfőzzük, és lehűtjük. Hozzákeverjük a lisztet, a tojást és a tejet, sózzuk, borsozzuk, és apróra vágott bazsalikommal ízesítjük. Az elkészült tésztának sűrű palacsintatészta állagúnak kell lennie. A masszából kanállal kis lepényeket formázunk, és megsütjük mindkét oldalukat. Kiváló köret húsok mellé, ízlés szerint túrót, esetleg tejfölt is kínálhatunk mellé.

Elkészítés: 35 perc

Cikkünk a Nők Lapja Konyha márciusi számából közölt részletet.

Itt tudsz előfizetni a magazinra »

 

Recept.lap.hu »

Címkék: krumpli, recept, rizs, köret
Ajánlott oldalak: Recept, Gabona, Konyha, Diós recept
Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás
Nyereményjáték Orbit

Orbit

Nyerj egy évre elegendő Orbit Bubblemint rágót és egy rágó adagolót!

Játszom
Nyereményjáték Nesquik kakaó ital

Nesquik kakaó ital

Megnyerheted a Nesquik ajándékát, egy Nesquik családi csomagot!

Játszom

Címlapon

Legjobbak

Színes-vicces plakátok a természetért

Színes-vicces plakátok a természetért

Érdekes, vicces, meghökkentő plakátok, amelyek a...
Facebook lájkok száma
Ők a filmipar legdögösebb pasijai

Ők a filmipar legdögösebb pasijai

A romantikus filmek elmaradhatatlan „kellékei” a...
Facebook lájkok száma
Pályázatra fel – Legyen tiéd a legszebb balkon!

Pályázatra fel – Legyen tiéd a legszebb balkon!

„Mutasd a balkonod, megmondom ki vagy!” szlogennel...
Facebook lájkok száma
Elképesztő: szénből készítenek sajtot

Szénből készítenek sajtot

Nem túl gusztusos, de az ínyencek odavannak érte.
Facebook lájkok száma

Nem is hinnéd, hogy erre is jó az útifű!

Rálépsz, figyelmen kívül hagyod, vagy megpróbálod...
Facebook lájkok száma
Medencék: a fillérestől a méregdrágáig

Medencék: a fillérestől a méregdrágáig

Hamarosan itt a pancsolószezon, nem árt körbenézni,...
Facebook lájkok száma
Újabb világsztár érkezett Magyarországra

Újabb világsztár érkezett Magyarországra

Újabb világsztárral bővült a Spy című kémvígjáték...
Facebook lájkok száma
Plüssfigurákkal kávézhatnak a magányosak

Plüssfigurákkal kávézhatnak a magányosak

Magányosoknak nyitottak kávézót. Ide nem ciki egyedül...
Facebook lájkok száma
Mérföldkőhöz érkezett Tóth Gabi karrierje

Mérföldkőhöz érkezett Tóth Gabi karrierje

Tóth Gabit kérték fel a futball-világbajnokság...
Facebook lájkok száma

Így szoptattak a viktoriánus korban

Az „anyaság mércéjének” tekintett szoptatás hamarosan...
Facebook lájkok száma

Legtöbbet megosztott cikkek

Nők, akik „kényszerből” lettek világhírűek és milliomosok

Nők, akik „kényszerből” lettek világhírűek és milliomosok

Mit tehet egy nő, ha a világ összeesküszik ellene?...
Facebook lájkok száma308
Mesebeli növényalagutak, ahol végigsétálnánk

Mesebeli növényalagutak, ahol végigsétálnánk

Ha tudnánk irányítani az álmainkat, akkor azt...
Facebook lájkok száma246
Bámulatos fotók: legóból építette meg a Jégvarázs palotáját az apuka

Bámulatos fotók: legóból építette meg a Jégvarázs palotáját az apuka

Hivatalos játékkészlet lehet a kreatív apuka...
Facebook lájkok száma54
Málnás túrótorta fehér csokival megspékelve

Málnás túrótorta fehér csokival megspékelve

Túrórudi-torta továbbfejlesztve fehér csokisra,...
Facebook lájkok száma50
Futtatók markában – magyar prostituáltak Zürichben

Futtatók markában – magyar prostituáltak Zürichben

A többség kényszer hatására válik prostituálttá
Facebook lájkok száma41
Oreo torta

Oreo torta

Te is imádod az Oreo kekszet? Képzelj el egy egész...
Facebook lájkok száma35
Arcporszívó és glamúrsisak – a legbizarrabb szépségkütyük a múltból

Arcporszívó és glamúrsisak – a legbizarrabb szépségkütyük a múltból

Egy elszánt nő, aki változtatni akar a külsején,...
Facebook lájkok száma33
Tangó: Tűz, szenvedély, erő, erotika

szenvedély és erotika

Tűz, szenvedély, erő, erotika, bizalom, odaadás,...
Facebook lájkok száma26

© 2014 NLC - Nők lapja café. sanoma média budapest zrt. Minden jog fenntartva | impresszum | médiaajánlat | közönségszolgálat | felhasználási feltételek | adatvédelem